12. Witches and Vampires

*Jenny-Tay Horan

 Chelsea-nek azt mondtam, szobafogságban vagyok, ami lényegében igaz is volt, de valójában nem vettem komolyan Katharina hülye szabályait. Az ő ötlete volt, hogy hívjam meg filmezni és majd lelépünk. Szívesebben lettem volna Agnesszel, ezért őt is elhívtam. Anna éppen kapóra jött, mert lekötötte Niall és Katharina figyelmét.

 Szegény Anna! Tökre nem haragudtam rá, teljesen félreértett. Véletlenül neveztem boszorkánynak, csak hogy szembeállítsam Rawennel, aki meg... olyan, mint Niall és én! Ha már így alakult, hogy megbántottam, már annyira mindegy! Azért remélem, hogy jól meglesznek a bátyámmal, bár nem jósolok hosszú jövőt nekik.

 Szóval kisurrantunk, Chelsea nagyon menő járgányán mentünk végig az erdőben. Agnes ült hátul és Chelsea direkt olyan halkan beszélt, hogy Agnes ne hallja. Ahol tudta, ott szabotálta a lányt, de nem foglalkoztam vele. Megálltunk egy boltnál és vettünk egy csomó sört, aztán Chelsea leparkolt a pizzériánál.

 - Igyunk meg egyet-egyet! - indítványozta.

 Agnes keze remegett, ahogy megfogta a sört.

 - De... én... nem ihatok alkoholt... - motyogta.

 Chelsea lesújtóan nézett rá.

 - Akkor szállj ki és menj haza! - mordult fel. - Na, Kicsi J? Egy sörike?

 Az ízét utáltam, hatása meg amúgy sem volt, így nem láttam sok értelmét, de végülis bontottam magamnak egyet. Tudtam, hogy Agnes nem fog kiszállni a kocsiból, inkább mindenféle hülyeségbe belemegy, csak hogy velünk lehessen. Vigyázni akartam rá, de Chelsea is. Nem véletlenül hozott minket a pizzéria elé! Amíg ő nyomkodta a telefonját, én hátraültem Agneshez. Lehúztam a söröm nagy részét, majd kicseréltem vele. Hálásan megköszönte, majd kortyolgatni kezdte a maradékot.

 - Képzeld, Kicsi J, a bátyád visszaigazolt! - mosolygott.

 - Facebook? - kérdeztem tettetett érdeklődéssel.

 - Jahm! - felelte. - Írt is. Kérdezte, hogy hol vagyunk... a mamád nagyon ki lesz akadva?

 Felnevettem.

 - Iszonyatosan! Szerintem villámokat fog szórni a szeme és valami átkot szór majd rám, hogy soha többé ne tudjak beszélni veletek.

 - Legalább érdekli, hogy mi van veled - vont vállat Chelsea. - Az én anyám tök suta. Oda mehetek, ahová akarok, meglátok valamit, megveszi nekem, de fogalma sincs, mi van velem. Nem is ismerjük egymást... tökre egymás mellett élünk. - Felbontotta a második sörét és folytatta. - Most, hogy én csinálom a házimat, javítottam mindenből, már hármas fölött van az átlagom, és nem is érdekli.

 Szánakozva néztem rá, de érdemben nem sokat tudtam volna mondani. Neki legalább volt anyja! Nem sokra emlékszem anyámból, csupán arra, hogy mindig nagyon kedves volt, a szeme tele volt élettel, és imádtam hozzábújni, mert meleg volt, és olyan illata volt, mint a friss földnek és annak a pici sárga virágnak, amit kétszáz éve nem láttam sehol... de arra is emlékszem, amikor a szeme üveges volt, a teste hideg és az illata sem volt finom, és nem akartam elfogadni, hogy már nincs anyám, és akkor is hozzábújtam és három napig... fújj! Nagyon hülye voltam! Ezért nem bírom a hullákat! Napokig hallgattam, ahogy rágják a férgek belülről és úgy tettem, mintha a szívverése lenne és beszéltem hozzá Niallről és elmondtam a titkomat, hogy mi lett belőlem, és azóta sem mondtam ki soha. Anyuval sokat játszottuk, hogy van egy titkunk. Odamentem hozzá és közöltem vele, hogy van egy titkom. Aztán elárultam, hogy mi az, és cserébe ő is mindig elmondta egy titkát. Több titkom nem volt, neki még rengeteg maradt, azt hiszem.

 Agnes fészkelődni kezdett.

 - Nektek nem kell pisilnetek? - kérdezte félénken.

 - Dehogynem! - vágtam rá rögtön.

 Chelsea felhajtotta az utolsó kortyokat.

 - Bemehetünk vécére - kapta ki Agnes kezéből a sört és megrázta a dobozt. - Nahát! Megittad? Nagylány lettél!

 - Azt hittem, az embert a menses teszi nagylánnyá - szaladt ki a számon.

 - Az is érettség - bólintott Chelsea. - De azok az igazi nagylányok, akik már piáltak... és dugtak, de ezzel ráérsz még, Agnes!

 Chelsea halál kedves volt Agnesszel, ami nagyon meglepett. Bementünk a pizzériába. Amint kinyílt az ajtó, megéreztem Adelina és Rawen szagát, de már nem fordulhattunk visza. Agnes már besietett és a pulthoz rohant.

 Rawen mosolyogva fogadott minket.

 - Pisilnetek kell? - kapott elő egy kulcsot. - Kövessetek!

 Chelsea megállt Adelina mellett.

 - Nahát, tanárnő! - szólt. - Hogy tetszik lenni?

 - Chelsea! - kiáltottam hátra. - Gyere!

 - Itt várlak, Kicsi J! - szólt vissza.

 Siettem Agnes és Rawen után. Nem éreztem biztonságban magunkat. Ez iszonyatos kelepce volt. Rawen sokáig szórakozott a zárral.

 - Néha beragad - villantott egy mosolyt Agnesre.

 Végre kinyitotta az ajtót. Belöktem Agnest és azt hittem, végre megszabadulunk tőle, de Rawen bejött utánunk.

 - Szia, kicsim! - préselt a falhoz.

 - Helló, édes! - vigyorogtam rá vissza.

 Intettem a háta mögött Agnesnek, hogy tűnjön a fenébe, de teljesen félreértette és bevetette magát az egyik fülkébe. Rawen csókolgatni kezdett, közben simogatott meg tapizott, én meg persze viszonoztam... mert ha ő nem is szeret engem, én attól még szeretem. Csakhogy kicsit átlátszó lett ez az egész.

 - Valami baj van? - kérdezte.

 Azzal betuszkolta a kezét a melltartómba.

 - Semmi - erőltettem mosolyt az arcomra. - Csak meglepett, hogy itt vagy. Most söröztünk és... ne haragud! Biztos nagyon büdös a szám!

 - Jaj, kicsim! - csókolt meg újra. - Nem számít, te is tudod! Szóval söröztetek? Még mindig nagyon sokat játszol az étellel, Tay!

 Agnes ebben a pillanatban jött ki a fülkéből. Rawen villámgyorsan elengedett, megragadta a lányt és elharapta a torkát.

 - Ne, Rawen! - ugrottam oda hozzájuk. - Hagyd békén!

 Fogalmam sincs, hogy sikerült kitépnem a kezéből Agnest. Ömlött a vér mindenfelé, nagyon rossz helyen és nagyon durván harapta meg. Agnes zokogott és rángatózott. Már nem volt sok neki hátra.

 - Sajnálom! - tárta szét a karját Rawen. - Nem tudtam, hogy még játszol vele! Meg akartad várni, hogy az alkohol feloldódjon a vérében?

 - Rawen, te iszonyat debil vagy! - kiabáltam rá.

 Nem kiabáltam volna, ha nem estem volna kétségbe attól, hogy Agnes éppen a karomban haldoklik.

 - Tay, ne szórakozz! - morogta. - Idd ki a maradékot és hagyd meghalni végre! Nem látod, hogy szenved?

 Átkaroltam Agnest és lassan hátráltam vele. Aztán izomból dobtam egy hátast, kivittem az ablakot, de legalább kijutottunk az épületből. Rawen állt egy helyben és figyelte, ahogy húzom magam után Agnest, aztán sarkon fordult és eltűnt.

 - Jenny... fázom... - nyögte Agnes.

 - Tarts ki! - könyörögtem.

 Éreztem a vére illatát, a fogam megnőtt és biztos voltam benne, hogy a szemem is vörös lett. Rettegtem attól, hogy valaki meglát minket, de valami segítségre szükségem volt. Nem akartam, hogy Agnes a kezeim közt haljon meg. Hirtelen Chelsea jutott eszembe. Kikutattam Agnes zsebeit és felhívtam Niallt a telefonján.

 A harmadik csengésre felvette.

 - Itt Niall - szólt bele.

 - Jenny vagyok - daráltam. - Menjetek a pizzériába, meg kell mentenetek Chelsea-t! Nem tudok beszélni, sajnálom!

 Azzal leraktam és kikapcsoltam. Felkaptam Agnest és besiettem vele egy mellékutcára.

 - Hol laksz? - kérdeztem.

 - Két saroknyira - felelte.

 A hangja olyan halk volt, és olyan furcsán csengett, mintha máris a túlvilágról beszélne.

 - Agnes, beszélgess velem, rendben?

 - Jó... miről?

 - Akármiről!

 Dünnyögött valamit folyamatosan. Nem értettem, miről beszélt. Nehezen találtam meg a házukat. Összeszedtem magam, leeresztettem Agnest. Nem tudott megállni a lábán, muszáj volt tartanom. Aztán becsöngettem. Megigéztem a szüleit, és megkértem őket, hogy vezessenek minket a pincébe. Az édesapja segített lecipelni Agnest, míg az édesanyja mutatta az utat. Megkértem, hogy öt percre hagyjanak magunkra.

 - Jenny... nem akarok... - súgta Agnes. - Nem akarok meghalni... nem akarok... Jenny, segíts!

 - Nem fogsz, Agnes! - simítottam ki egy hajtincset az arcából, majd elharaptam a csuklóm. - Nem fogsz, csak igyál! Ettől leszel igazi nagylány!

 Agnes engedelmesen itta a véremet. Öt perc múlva pedig a szülei vérét, felváltva. Nem hagytam, hogy kárt tegyen bennük. Megtanítottam, hogy gyógyítsa be a sebet a nyálával és hogy törölje az emlékeiket.

 Ez most helyes volt? Nem hagyhattam meghalni... úgyhogy élő halottá tettem. Rettenetesen sajnáltam érte Agnest.

*Niall Horan

 Elmeséltem Katharinának, mit mondott Jenny a vonalban. Nem tetszett, hogy hirtelen nagyon gondterhelt arcot vágott.

 - Jenny a halálba küldött minket - közölte szárazon.

 - Ne hülyéskedj! - szisszentem fel.

 - Niall, nincs elég erőm - panaszolta Katharina. - Addig-addig korlátoltam a húgodat, hogy már a fejedbe sem tudok belenézni. Nagyon komoly varázslatot tartok fent napok óta, egyszerűen kimerültem. Semmi hasznomat nem veszed Rawen és Adelina ellen.

 - De ők ezt nem tudják! - fékeztem le a kocsit a pizzéria előtt.

 - Itt nem parkolhatsz! - aggodalmaskodott Kat. - El fogják vontatni!

 - Nők! - ráztam meg a fejem.

 Bevallom, rettenetesen féltem, hogy mi vár majd odabenn. Kinyitottam az ajtót, és az a látvány fogadott, hogy Adelina és Rawen egy asztalnál ül Chelsea-vel és... igen, Annával! Eldurrant az agyam.

 - Lányok! - ügettem oda az asztalhoz. - Tűnés haza, de rögtön!

 - Neked meg mi bajod van? - fortyant fel Chelsea.

 - Ez az, cimbora, csatlakozz hozzánk! - mosolygott rám Rawen.

 Aztán egy szempillantás alatt mögém került és hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem. Azt hiszem, átlyukasztotta a tüdőmet.

 - Nálam maradt a késed - szólt. - Gondoltam, visszaadom a kölcsönt.

 Azzal megragadta a kést és elkezdte lefelé tolni. Ordítottam a fájdalomtól. Ekkor lépett oda hozzánk Katharina.

 - Rawen, hagyd abba! - szólt határozott hangon. - Különben nagyon pórul fogsz járni!

 Rawen erre kitépte a hátamból a kést és Katharina kezébe nyomta. Majd megragadott, és a falhoz vágott.

 - Utálom, hogy a boszik mindenbe beleszólnak! - mordult fel.

 Láttam, hogy lassan megindul Katharina felé. Közben Chelsea és Anna sikoltozva próbáltak kijutni, de Adelina elkapta őket, és vonszolta valamerre a lányokat. Gyorsan odaugrottam, behajítottam Rawent a pultba, megragadtam Katharina kezét és futottam a lányok után. Aztán megtorpantam, ahogy rájuk csukódott a női vécé ajtaja.

 - Ugye, ezt nem csinálod komolyan? - bosszankodott Katharina.

 Belökte az ajtót és berántott maga után. Adelina megigézte Chelsea-t, és ráparancsolt, hogy másszon ki az ablakon, amit előzőleg már valaki kitört, és menjen minél messzebbre. Anna teljesen le volt sokkolva a látottaktól és sírt, de Adelina nem engedte el.

 A vámpír hozzánk lépett.

 - Nincs sok idő, nem tudok mindent megmagyarázni - szólt. - Nem akarom holtan Annát, Rawen viszont igen. Megállapodtunk a húgoddal, hogy ha Annának valami baja esik, megölet. Három vérfarkas les rám éjjel-nappal, úgyhogy komolyan veszem, de add át neki, hogy ő se felejtse el, mit ígért!

 - Miért, mit ígért? - kerekedett el a szemem.

 Adelina kikapta a késemet Katharina kezéből.

 - Az a mi dolgunk! - közölte, majd leszúrta saját magát. - Futás!

 Az ablak felé intett. Visszaadta a késem, és eleresztette Annát. Megvárta, amíg kiugrunk az ablakon, majd kiment a vécéből. Ahogy rohantunk a kocsihoz, Rawen hirtelen elénk ugrott.

 - Nem is tudom, kivel kezdjem - közölte. - Niall, te már lassan nagyon az idegeimre mész a hülye késeddel!

 Kitépte a kést a mellkasából és ezzel egyidejűleg eltörte a kezem. Közben megragadta a torkom és felemelt.

 - Most meg akarsz fojtani? - nevettem fel.

 - Nem igazán! - felelte.

 Egyetlen mozdulattal eltörte a nyakamat és elengedett. A földön találtam magam. Visszafordítottam a fejem a megfelelő irányba, aztán a kezemet és mire ismét felpattantam, Rawen ott állt előttem, lefogta Annát és a késemet a nyakához szorította.

 - Egész jó illatú vére van - jelentette ki. - Biztos, hogy boszorkány?

 Anna értetlenül nézett ránk. Iszonyatosan félt. Gondolom, nem értette, hogy lehetek még életben. Hiába is igézném meg, mindenre emlékezne.

 Rawen megvágta a lány karját, majd lenyalta a vért a kés éléről. Elvigyorodott és kacsintott.

 - Tényleg remek! - jelentette be. - Finomabb, mint az a kis liba, aki a húgoddal volt.

 - Engedd el őt! - mordultam rá.

 - Erről most eszembe jutott valaki - mutatott felém a késsel Rawen. - Ó, igen, a húgod! Zokogva könyörgött nekem, hogy ne szívjam ki a trampli barátnőjét! Szerintem azóta megölte.

 Anna az utolsó szó hallatán zokogásban tört ki. Fogalmam sem volt, mit tegyek, Rawen gyorsabb nálam és nem tudom meglepni, mert csak rám figyel. Kéne valami, ami elvonja a figyelmét.

 - A húgod sem volt rossz! - cukkolt tovább Rawen. - Nektek, Horaneknek jó véretek van! Már elsőre is ízlett!

 - Ha még egyszer a húgom közelébe mész, meghalsz! - csattantam fel.

 - Nekem köszönheted, hogy egyáltalán még életben van! - közölte szárazon Rawen. - Téged sajnos jobban lekötött Adelina és nem lehettél ott, amikor kellett volna!

 - Ne tégy úgy, mintha megmentetted volna! - kiáltottam rá.

 - Pedig azt tettem! - lökte el magától végre Annát. - Akkor nem voltam ott, mikor megerőszakolták, ez igaz. Aztán terhes lett, és gondolta, hogy elveti. Belehalt volna, és én megmentettem, és tudod, mit? Megtanítottam újra szeretni! Ha valaki megmentette a húgodat, az én voltam!

 - Kurva nagy mentés volt! - vágott közbe Katharina. - Azóta sem képes bevallani magának, hogy vámpír!

 Örültem, amiért Katharina csatlakozott a társalgáshoz, mivel engem a hallottak annyira lesokkoltak, hogy szóhoz sem jutottam.

 - De hálás volt érte! - vitázott Rawen. - Figyeltelek titeket, amikor csak alkalmam volt rá, és láttam, hány srácot nyírt ki csupán azért, mert letapizta... és élvezte!

 - Miért figyeltél minket? - kérdeztem csodálkozva.

 - Mert Tay fontos volt nekem - tárta szét a karját. - A szerelmem Adelinához kötött mindig is, ezért nem tudtam vele lenni, ahogy Adelina sem volt képes veled maradni. Miután a húgodat átváltoztattam, Adelina és én eldöntöttük, hogy adunk magunknak egy esélyt külön-külön, de nem bírtuk egymás nélkül. Viszont tőletek sem tudtunk elszakadni, úgyhogy mentünk, amerre titeket vitt az út... hát... jót csevegtünk!

 Azzal a földre dobta a kést, és köddé vált. Hiába néztem jobbra-balra, a szélrózsa minden irányába, sehol sem láttam. Azt sem észleltem, hogy mi zavarhatta meg, miért hallgatott el olyan hirtelen?

 Katharina értetlenül állt mellettem.

 - Akkor most összehaverkodtunk velük, vagy mi van? - kérdezte.

 Elképedve fordultam felé. Aztán észbe kaptam, hogy Anna is ott van. Hazafelé Katharina vezetett, én hátul ültem Annával és vigasztaltam. Megígértem, hogy otthon mindent elmagyarázok neki. Megálltunk Annáék házánál. Beosontam és megigéztem a szüleit álmukban, hogy tegyék át vasárnapra a grillpartit és ne várják haza Annát. Persze, legszívesebben ő is bejött volna velem, sőt, ha teheti, szerintem soha többé nem lépett volna ki a házból, de nem hagyhattam annyiban.

 Évszázadok óta soha nem mondtam el senkinek, hogy vámpír vagyok. Anna lesz az első és fogalmam sincs, hogy fogadja majd.

*AnnaBell Whitemelas

 Kicsit túlzás lenne azt mondani, hogy jól viseltem ezt az egészet. Annyira ijedt voltam, hogy nem tudtam logikusan gondolkodni. Szinte semmit nem értettem abból, amit Rawen és Niall körülöttem dumáltak. Csak azt tudom, hogy olyan dolgoknak voltam szemtanúja, amiket legvadabb álmaimban sem hittem volna. Ilyesmik csak filmen történnek meg! Haragudtam magamra, amiért ilyen gyengének tűntem Niall előtt, de azt hiszem, sok dolgot kellene megmagyaráznia.
 Mikor megérkeztünk, Cathy és Niall bekísértek a konyhába. Olyan volt az egész, mint egy álom, valóságnak mindenesetre szürreális volt. Reméltem, hogy tényleg csak álmodom.
 Niall megnézte a kezem.
 - Ne félj! - szólt.
 Ekkor hirtelen kék szemei bevörösödtek, szemfogai pedig megnyúltak. Ez pont nem az a látvány, amire egy "ne félj!" után vársz.
 - Niall... allergiás vagy? - kérdeztem félszegen.
 - Nem - mosolyodott el. - Vámpír vagyok, de ne aggódj, nem foglak bántani.
 A szájához emelte a sebem és végigcsókolgatta. Mikor felnézett, a fogai ismét rendes méretűek voltak, a szeme gyönyörűszép kéken csillogott és félénken nézett rám. Amúgy irtózatosan szexi volt. A pillantásom a karom felé fordította, amiről eltűnt a heg... azt hiszem, ezután elájultam.

 Mikor magamhoz tértem, az első dolog, amit megláttam, Cathy kedves és Niall ijedt arca volt. Úgy gondoltam, ez még egy fekete pontnak számít. Sokkal bátrabbnak kéne lennem Niall előtt!
 - Jól vagy? - kérdezett.
 Felültem.
 - Persze - hazudtam. - Mi ez az egész? Azt hiszem, elaludtam, és tök durva dolgokat álmodtam...
 - Tényleg vámpír vagyok - hajtotta le a fejét Niall. - Megigézhetnélek, hogy mindent elfelejts, és akkor csak egy átlagos srác lennék a suliból, aki szeretne veled lógni, de nem tudlak.
 - Megigézni? - kerekedett el a szemem.
 Niall felsóhajtott és leereszkedett mellém.
 - Gondolom, olvastad a Drakulát - kezdte. - Mesélek kicsit magunkról... a vámpírokról. Tényleg élő halottak vagyunk, mint a zombik, csak nem oszlik a testünk. A vér megőrít minket, akár a cápákat. Vörös lesz a szemünk és megnő a szemfogunk, de ha éhesek vagyunk, akkor is. Nagyon jó a hallásunk, a szaglásunk, a látásunk és nagyon gyors sebességre vagyunk képesek. Egy pillantás alatt eljutnék a nappali másik felébe úgy, hogy közben levetkőzök és felöltözök, anélkül, hogy bármit látnál belőle. Emberi tápanyagra nincs szükségünk, de ha nem iszunk vért, két napig elég. A nyálunk begyógyítja a sebeket, és mi is gyorsan meggyógyulunk... például annak már nyoma sincs, hogy Rawen belém állította a kést, csak ki van szakadva a felsőm és véres... pedig az egyik kedvencem volt, de mindegy. Van még egy különleges képességünk: az emberek azt gondolják és azt teszik, amit mi akarunk, és arra emlékeznek, amire mi akarjuk. Ez a megigézés. Ha megtámadunk valakit, elvesszük az emlékeit. Senkit sem ölünk meg... mármint Jenny és én nem...
 - Állj! - kiáltottam fel. - Jenny is vámpír?
 - Igen, de mi normálisak vagyunk - folytatta Niall. - Vannak azonban olyan elvetemült ostobák is, mint Rawen. Ő simán megöl bárkit. Ezzel többek közt azt kockáztatja, hogy lebukjunk.
 A világ megint forogni kezdett körülöttem. Hirtelen megragadtam Niall kezét, remélve, hogy képes lesz a valóságban tartani.
 - Cathy is vámpír? - kérdeztem.
 - Nem, bogaram - lépett oda hozzám a nő. - Add a kezed!
 Megfogtam a kezét. Éreztem, hogy megbízhatok benne. Cathy-ből olyan melegség áradt... a másik kezemmel elengedtem Niallt, és megfogtam a másik kezét.
 - Azért nem tudlak megigézni, mert te sem vagy halandó - mondta halkan Niall. - Egyébként nagyon jól viseled... jobban, mint én, mikor átváltoztam.
 - De hogy... - kezdtem.
 - Figyelj, Anna! - szólt Cathy. - Nem érzel valami különöset most? - Meg sem várta, hogy feleljek vagy bólintsak, máris folytatta. - Ez azért van, mert te meg én egyformák vagyunk.
 Hirtelen eszembe jutott, ahogy Careen ugyanezt mondta Mike-nak. Azon morfondíroztam magamban, hogy vajon ők mik lehetnek? Stréber álca mögé bújt vámpírok? Mi minden van még körülöttem, amiről fogalmam sincs? Ez émelyítő!
 - Boszorkány vagyok - jelentette ki Cathy. - A valódi nevem Katharina Herot, 1621-ben kivégeztek. Régen szerették üldözni a magamfajtát, de én Fehér Boszorkány vagyok, a Fehér Mágiát használom, a Földanyától kapom az Erőmet, ezért visszatérek, újjászületek halálom után.
 - Valahol olvastam már ezt a nevet - vallottam be. - Németország első női postása voltál?
 - A feminizmusom megmaradt - nevetett Cathy. - Viszont nem átkoztam el senkit, nem miattam haltak meg az apácák... nem is igazán tudom, miért, de egy apáca azt vallotta, hogy én tehetek mindenről, és kivégeztek. Mi, boszorkányok, egyszer visszakapjuk korábbi életeink emlékeit. Volt egy fiú, akinek a születésénél ott voltam, és a következő életemben a temetésére vittek a szüleim. Még nagyon kicsi voltam. Akkor tértek vissza az emlékek. Olyan, mintha egy ördögi kör lenne... majd neked is eszedbe jut, de a te erődet valaki leláncolta. Nem emlékszel valamire kiskorodból? Nem történt valami megmagyarázhatatlan? Apuék nem viselkedtek furcsán valamikor?
 Hiába törtem a fejem, semmire sem emlékeztem. Mégis mire gondolt? A szüleim levittek volna a pincébe és igézeteket kántáltak volna, hogy elvegyék az erőmet, amiről nekem fogalmam sem volt.
 - Semmi - ráztam a fejem. - Apuék is benne vannak? Boszorkányok?
 - Nem - mondta határozottan Niall, majd elgondolkodva folytatta. - Azaz... anyukáddal találkoztam, rajta nem éreztem semmi különöset, Jenny szerint apukád sem természet feletti... etéren azért megbízom benne.
 - Jenny csak kémkedett nálunk? - képedtem el. - Csak azért hívtál randira, mert boszorkány vagyok?
 - Nem, Anna! - tette a kezét a karomra Niall. - Különben is, nagyon veszélyes egy vámpírnak egy boszorkánnyal lennie... és fordítva is igaz. Ha úgy döntessz, én vállalom a kockázatot.
 Cathy megköszörűlte a torkát.
 - Anna, már nincs sok erőm - közölte. - Megpróbálhatok kapcsolatot teremteni egy múltbéli életeddel, de szükségem van a beleegyezésedre!
 - Rendben - mondtam gyorsan.
 Féltem, hogy ha időt adok magamnak, még a végén meggondolom magam. Meg különben is, tök jó, ha megismerem magam... vagyis aki voltam, mielőtt én lettem... Ennek semmi értelme!
 Katharina írisze eltűnt, az egész szeme fehér lett, majd lassan türkízre váltott, és szerintem világított. Gyönyörű volt. Egyenesen belemeredtem.
 - Anna? - szólalt meg végül.
 - Nahát, Katharina! - mondta valaki.
 Rémisztő volt. Az én számmal beszélt, az én hangomon, de nem én voltam. Megpróbáltam kitépni a kezem Cathy-éből, de nem sikerült.
 - Micsoda meglepetés! - folytattam. - Eljött az idő?
 - Minek az ideje? - kérdezte meglepetten Cathy.
 - Lekötöttem az erőmet - magyaráztam... vagyis... na, tudjátok! - 1437-ben feláldoztam magam, mert láttam a jövőt. Tudtam, hogy szükségem lesz az Erőre. Visszatértem párszor, de nem tudtam a varázserőmről, sem a korábbi életeimről. Viszont minden egyes életemben jó sokáig éltem. Egy bölcsőhalált kivéve... Csodálatos életeim voltak. Megérte lemondani a varázserőmről! Nálatok mennyit írnak?
 - 2014 van - felelte Cathy.
 - Azt hittem, korábban kell majd az Erő - döbbentem meg. - Csak arra figyeltem, hogy védett legyek a vérfarkasoktól és vámpíroktól. Az első életeimben az átok kifogástalanul működött, de aztán egyre gyengült... és most megtört egy csókkal. Fel kell oldanotok a varázserőmet. Ebben az életben lesz rá szükségem. Tudom.
 - Hogyan?
 - Nekem kell akarnom - folytattam, majd Niall felé fordult a fejem. - Kell hozzá a szerelem is.
 Azután visszanyertem az irányítást a testem felett. Jó volt, hogy újra önmagam lehetek. Cathy keze remegett. Elengedte az enyémet, és zihálva leereszkedett mellém.
 Niall felugrott.
 - Kat, kérsz valamit?
 - Csak pihennem kell - legyintett. - Hamarosan újra elkezd gyűlni az erőm.
 - Ha feloldanánk az enyémet, tudnék neked adni? - kérdeztem.
 - Igen, de nem fogadnám el - felelte Cathy. - Csak pihenek egy kicsit... ha nem probléma, most felmegyek, lefekszem kicsit. Niall! Ne hagyjátok el a házat! Már nem tudom védeni, de itt kell maradnotok!
 Azzal Cathy felállt. Szédelgett kicsit, támaszkodott a bútoroknak. Niall és én felkísértük, majd visszamentünk a nappaliba. Főztünk ennivalót és teát, vittünk fel belőle Cathy-nek is, aki néhány óra alvás után tényleg sokkal jobb színben volt. Megebédeltünk... mármint, én ebédeltem, Niall pedig a pincéből hozott egy tasakot, ami tele volt vérrel. Ő azt szűrcsölgette. Egyáltalán nem ment el tőle az étvágyam, sőt! Sajnos, rettentő szexisnek találtam.
 - Niall - szóltam végül. - Hogy oldjam fel az erőmet?
 - Ó, Anna - horgasztotta le a fejét. - Sajnos, fogalmam sincs, de ezek szerint együtt kell csinálnunk. - Felnézett rám. - Ne félj, végig melletted leszek! Nem hagylak el! Mindörökké?
 Felém nyújtotta a kezét.
 - Mindörökké! - mosolyogtam rá.
 Azzal megfogtam a kezét. Varázslatos pillanat volt, de annyira nem, hogy ettől nekem varázserőm legyen. Túl sok mindent tudtam meg egyszerre, így a délutánt jószerével átaludtam. Niall közben filmet nézett, a fejem az ölében pihentettem. A legjobb párna a világon! Kedvesen simogatta a hajam, de alig éreztem. Ross egy hasonló pillanatban gátlástalanul bedugta volna a nyálas ujját a fülembe...
 Ideje lenne, hogy abbahagyjam ezt! Nem kéne Niallt mindig Rosshoz hasonlítanom. Különben sincs olyan, amiben Ross jobb lehetne, mint Niall!

*Katharina Herot

 Anna tényleg jól fogadta az elfogadhatatlan tényeket. Azt hittem, egy olyan lány, mint ő, aki mindig racionálisan szemléli a világot, teljesen kiakadna az ilyesmik hallatán, de állta a sarat. Mondjuk, az sem gond, hogy Niall nem jött elő rögtön azzal, hogy több, mint 500 éves. Ez azért lesokkolja az embert, gondolom! Nem hiszem, hogy a tinédzser korom végére pont egy többszáz éves fazonnal szerettem volna összejönni! Sőt! De, szerencsére, én egyetlen vámpírba sem szerettem bele!
 Mikor összeszedtem magam, lementem, és készítettem egy főzetet, amitől gyorsabban tudok erőre kapni. Nem csak a fizikai erőmnek tesz jót, de a varázserőmet is meggyorsítja. A délutánt azzal töltöttem, hogy a kotyvalékomat iszogattam és az erdőben henteregtem. Mire bealkonyodott, már tudtam Niall fejében olvasni.
 Leültem vacsorázni Annával.
 - Hogy vagy? - kérdeztük egyszerre.
 Felnevettünk.
 - Megvagyok - biccentett Anna. - És te?
 - Sokkal jobban - biztosítottam róla. - Niall épp arra gondol, hogy hazudok.
 - Nem ér! - mordult fel a fiú.
 Azzal durcásan magunkra hagyott minket. Elnéztem, ahogy Anna eszik, gyönyörűen tartva a villát és kést, és tisztelettudóan csak a saját tányérjára koncentrált.
 Felsóhajtottam.
 - Mikor először találkoztam vámpírokkal, halálfélelmem volt - meséltem. - Még napokkal később is, pedig engem nem bántottak. Gyűlöltem a vámpírokat. Aztán megismertem a Horan-testvéreket. A kapcsolatunk nem indult zökkenőmentesen, ők előttem nem találkoztak Fehér Boszorkánnyal, én meg kedves vámpírokkal, ezért elég gyanakvóak voltunk egymás iránt, aztán nagyon jóban lettünk. Legutóbb 50 éve találkoztunk, akkor Niall edzőjét játszottam el. Felháborodtak, mert az Olimpián vérfarkasok indultak, és Niall úgy érezte, hogy ezt meg kell akadályoznia... jaj, igen, a vérfarkasok! Gyorsabban és erősebbek a vámpíroknál. Képzelj egy futóversenyt! Mondjuk, ha egy vámpír jó kondiban van és emberi véren él, akkor felveheti velük a versenyt. Édesanyád miatt most újra felhívtak, hogy játsszam el az anyjukat... és nem lehetek elég hálás érte! Tényleg olyan, mintha egy családdá válnánk, bár Jenny nevelését passzolnám!
 Anna elhúzta a száját.
 - Igen, Jenny az utóbbi időben kicsit megváltozott - mondta. - Már nem vagyunk jóban... és egyáltalán nem értem őt.
 - Nem vagy vele egyedül! - legyintettem.
 - Az emlegetett szamár! - kiáltott Niall.
 Ekkor kinyílt a bejárati ajtó. Felugrottunk, és a nappaliba siettünk. Jenny épp Agnest vonszolta be, akinek az arcán annyira kilátszottak az erek, hogy teljesen kék volt tőle a feje.
 Segítettem neki elvonszolni Agnest a kanapéig.
 - Mi történt vele? - faggattam Jennyt.
 - Hosszú... izé kéne... a pincéből...
 - Mindent tud - intettem Anna felé.
 - Ja, értem... nem, nem értem! - vergődött Jenny. - Mindegy, hozok vért, aztán meséltek...
 Ekkor szabályosan beleütközött Niall-be.
 - Mi lenne, ha te mesélnél, mégpedig azonnal! - mordult fel. - Hol voltál? Kivel és mit csináltál?
 - Agnesnél, Agnesszel, és látod, mit csináltam, nem? - fortyant fel Jenny.
 - Érzem rajtad Rawen szagát - húzta össze a szemét Niall.
 - Új parfüm! Mindent elmesélek, de most vérre van szükségünk. Miután megigéztem Agnes szüleit, hogy azt higgyék, elküldték a lányukat a nagyszüleihez, nem nagyon tudtuk lecsapolni őket, és Agnesnek vérre van szüksége, úgyhogy Niall, húzz az utamból! Most!
 Niall alig lépett félre egy lépést, Jenny egyszerűen köddé vált. Ezzel egyidejűleg kinyílt a pince ajtaja, és mire pisloghattam volna, már ott állt Agnes előtt, kezében a vérrel teli tasakokkal. Agnes kezébe nyomott párat, egyből pedig ő kezdett el inni. Közben elsétált Anna mellett és becsukta a bejárati ajtót, de közben egymásra sem néztek. Furcsa, pedig Jenny a legbarátságosabb vámpír a Földön!
 Később, miután mindenki kitálalt, hol volt, és mit csinált, Jenny is beszállt az ötletelésbe, hogy hogyan kéne Annának és Niallnek feloldaniuk Anna varázserejét.
 - Szerintem rajzoljatok egy pentagrammot az ágy köré és dugjatok reggelig! - javasolta. - Vagy cseréljetek vért. Vagy próbálkozzatok a csókkal, bár az elég béna... tudom, már! Hószívás!
 Ezután nem hagytuk, hogy több ötlettel előrukkoljon, bár azt mondta, hogy kifogyott a 18 karikásakból, és következtek volna a 16 éves korhatárra becsült tervei, de nyomatékosan megkértük, hogy tartsa meg magának.
 Aztán csörögni kezdett a telefonja.
 - Nahát, Chelsea! - sikkantott a kagylóba, majd kirohant a házból.
 - Rühellem Chelsea-t! - közölte Anna komoly arccal.
 Nem csodáltam, számomra is rettentő ellenszenves lány volt. Annának rengeteg türelme volt és szívesen beszélgetett Agnesszel... amiért én nagyon is tiszteltem őt. A magam részéről, fél perc Agnesből bőven elég volt! Egy buta kislány volt, aki olyan akart lenni, mint az imádott Kicsi Jennyje és szerintem nem tudatosult benne, hogy hamarosan hátra kell hagynia a szüleit és a szülővárosát...

*Jenny-Tay Horan

 - Nem Chelsea vagyok - szólt egy hang a vonal másik végén.
 - Valamit mondanom kellett - feleltem. - Rawen, majdnem megölted Agnest. Nem vagy magadnál!
 Rawen felnevetett.
 - De befejezted helyettem, nem?
 - Mondhatni - dünnyögtem. - Vámpír lett.
 - Ne haragudj! - sóhajtott fel Rawen. - Nem tudtam, hogy fontos számodra... Tay, azért hívtalak, mert látni szeretnélek!
 - Találkozhatunk! - sikkantottam.
 Valamiért ez nagyon feldobott. Meg az is, hogy ezek szerint Katharina bűbájának annyi. Szabadon sms-ezhetek vele, ha úgy akarom!
 - Neked mikor lenne jó? - kérdeztem izgatottan.
 Annyira hülye vagyok! Nem elég, hogy fejjel megyek a falnak, nekimegyek újra és még egyszer, és sosem tanulok a hibámból!
 - Mondjuk most! - felelte Rawen.
 Meglepődtem, mikor a telefonból és mögöttem egyszerre csendült fel a hangja. Megfordultam. Egy percig vigyorogva nézegettük egymást, majd megszakítottam a hívást és rávetettem magam.
 Biztos nem úgy kell elfelejteni a szerelmedet, hogy az éjszaka közepén ellógsz vele, felmész hozzá, és lefekszel vele, de szükségem volt Rawenre és hogy elhitessem magammal néhány órára, hogy szeret... és ha hazudott? Attól még lehet, hogy szeret! Lehet, hogy pánikhelyzetben volt, hiszen ott haldokoltam mellette, nem tudott racionálisan gondolkodni és aztán nem merte bevallani... na, jó, ha ez tényleg így van, miért bizonygatja Niall és Katharina, hogy Rawen nem szeret?
 Rawen szeret lassan vetkőztetni, hogy érezze, hogy ahányszor hozzám ér, összerándulok a gyönyörtől. Mindig sokáig szeretkezünk, mint az emberek, de az a fajta orgazmus nem mérhető ahhoz, amit akkor érzünk, mikor szex közben feltépjük egymás vénáit és szívni kezdjük egymás vérét. Őrülten szédületes, órákon át megrészegít. Olyan jó egy kicsit elfelejteni azt, hogy Niall hogy fog haragudni ezért... és hogy Katharina is ki lesz akadva... és jó egy kicsit elfeledkezni arról is, hogy milyen pocsékul érzem magam Agnes miatt, és arról is, hogy a srác, akit csókolok, lehet hogy nem is azt érzi, amit én, mert erre az egy estére tuti, hogy ugyanazt érezzük! És a telefon végig csörgött, amíg le nem merült, egészen reggelig. Kitartó bátyám van!

11. First date with the devil

*Niall Horan

 Adelina felbukkanása annyira meglepett, hogy majdnem kiestem a padból. Lesokkoltam. Bámultam rá tátott szájjal, ő pedig csak illegette magát. Nem hiszem, hogy idő közben kitanult volna tanárnak. Szerintem ugyanazt csinálta, mint Jenny; ő is megigézte az igazgatót. Azért szerettem a sulit, mert eljátszhattuk egy kicsit, hogy normális fiatalok vagyunk és az sem volt rossz, hogy néhány órára megszabadultunk egymástól Jennyvel, de mindent elrontott azzal, hogy eldöntötte, hogy inkább az osztálytársam lesz. Meg aztán úgy nézünk ki, mint a kamaszok, tehát kötelező is suliba járnunk, ha nem akarjuk felhívni magunkra a figyelmet.

 A szüleink halálakor csak egy viskót örököltünk, ami a 100. születésnapunk előtt jóval összedőlt, és mellé néhány aranyat. Nem nagyon tudtuk mire költeni, és az évszázadok során a vagyonunk egyre csak gyarapodott. Akkoriban az ember örült, ha tudott magának zsákból ruhát készíteni és nem zavartattuk magunkat pár évtizeden keresztül amiatt, mert egy darab ruhánk volt. Ezért is szórjuk a pénzt jobbnál jobb ruhákra. Az emberek körülöttünk a pénzük javát a megélhetésükre fordítják. Mi a vérükből élünk és a pénz csak a szórakozásunkat szolgálja.

 Hirtelen eszembe jutott, mit mondott Katharina. Lehet, hogy Adelina Anna miatt jött? Gyorsan a  lány felé fordultam. Kérdőn meredt rám.

 - Ismered? - biccentett a tanár felé.

 - Nagyon is - bólogattam sötéten.

 Anna a válaszom negatív töltete miatt kicsit összehúzta magát. Biztos azt gondolja, hogy a régi iskolámban is Adelina tanított. Pedig ha tudná!

 A történet nagyon régen kezdődött, több mint 500 esztendeje. Anyáék befogadták Adelinát, mivel menekülőben volt. Azt nem tudtuk, ki elől, de a valódi kérdés inkább az lett volna: mi elől? Felbosszantotta a vérfarkasokat. Ő és Rawen hosszú ideig maradtak a falunkban. Jenny már akkor is bolondot csinált az összes fiúból, ezért mindig körülötte legyeskedtek, de Rawent nem tudta behálózni és szerintem ez tetszett neki benne. Egyre többet volt vele, a pletykák meg csak terjedtek és az asszonyok nagyon goromba dolgokat mondtak a húgomra, de anyám csak nevetett rajtuk. Közben Jenny udvarlói sorra tűntek el, és holtan kerültek elő, már ha előkerültek egyáltalán. Apa afféle vezető volt, mivel ő volt a legerősebb férfi a faluban. Mindig nagyon szánakozva nézett rám, amiért én nem az ő alkatát örököltem és nem irányíthatom halála után a közösséget. Adelina és én horgászni jártunk és vadászni az erdőbe. Megtanítottam a kezdetleges és béna fegyvereink használatára, de fogalmam sem volt arról, hogy esetleg érthet hozzá... akkoriban nem is nagyon tudtunk a vámpírokról. Biztos jókat nevetett rajtam magában! Aztán lassan egymásba szerettünk. Egyik este Adelina becsalt az erdő mélyére és elmondta a titkát. Egy kicsit megrémített és összezavart. Azt mondta, ha úgy akarom, nem fogok rá emlékezni. Adott egy kis gondolkodási időt, és én úgy döntöttem, hogy örökké vele szeretnék élni, ezért megkértem, hogy tegyen vámpírrá. Aztán hazaküldött, ahol a húgom gyűlölködve nézett rám. Akkor éreztem meg az ereiben Rawen szagát. Százszor elmeséltem neki, hogy lettem vámpír, de ő egyszer sem mondta el, miért lett az. Aztán Adelina és Rawen egyszerűen eltűntek. Rawen időről-időre előkerül néha, de Adelina mindeddig távol maradt tőlem. Felzaklatott a gondolat, hogy vajon éppen most miért bukkant fel...

 Tudtam, hogy Adelina minden szót hall, miközben bájolog és ismerkedik az osztállyal. Összezavart. Nem tudtam, mit érzek. Már nem tudtam úgy ránézni, mint régen. Teljesen idegen volt.

 - Anna... lehetne egy kérdésem? - hebegtem.

 Pontosan tudtam, hogy Adelina csak ránk figyel.

 - Tessék? - villantott rám egy elbűvölő mosolyt.

 - Eljönnél velem egy... izé... randizhatnánk este?

 Anna szeme elkerekedett, mintha rosszul hallott volna, majd elpirult. Hevesen bólogatni kezdett. Látszott rajta, hogy nem bír megszólalni, ezért csak rámosolyogtam és megsimogattam a hátát.

 Éreztem Adelina tehetetlen dühét... és fogalmam sincs, hogy jólesett-e! Mi lehettünk volna a legerősebb pár a Földön: a halhatatlan szeretők, de túl kell lépnem rajta, és előbb-utóbb úgyis randit kértem volna Annától.

*AnnaBell Whitemelas

 Haragudtam magamra, amiért úgy viselkedtem, mint egy óvodás, mikor Niall elhívott randizni. Olyan volt, mintha egy rocksztár lenne én meg csak egy hülye kis rajongó fruska, aki az aláírása mellé még egy puszit is kap. Na, de ki ne rajongana Niallért? Úgy értem... helyes srác és teljesen rendben van. Tény, hogy csendes és titokzatos, de ettől lesz olyan izgalmas! Ross teljesen más volt...
 A szünetben megkerestem Jennyt.
 - Szia! - siettem oda hozzá. - Hol vannak a fiúk?
 Kicsi Jenny megvonta a vállát.
 - Egy kicsit egyedül akartam lenni - felelte. - Felhívnád nekem ezt a számot?
 A kezembe nyomott egy cetlit. Kihajtogattam, de a papír tök üres volt. Úgy néztem rá, mintha megháborodott volna.
 - Összekevertem, ne haragudj! - kapta ki a kezemből. - Ötletem sincs, hogy hová tehettem... otthon van a telefonom és... nem érdekes...
 Azzal elindult.
 - Várj, Jenny! - siettem utána. - Niall elhívott...
 - Tudom, randiztok - tette karba a kezét. - Hát, jó mulatást!
 - De Jenny, mi a... valami bajod van ezzel?
 A lány felsóhajtott.
 - Nem, csak tudod, ez tök igazságtalan! - fakadt ki végül. - Engem eltiltanak Rawentől, merthogy ő veszélyes, Niall meg össze-vissza randizhat egy boszorkánnyal!
 - Minek neveztél? - háborodtam fel. - Azt hittem, barátnők vagyunk!
 Jenny arca megrándult.
 - Tévedtél!
 Azzal sarkon fordult és magamra hagyott. Értetlenül néztem utána. Nem tudtam eldönteni, hogy a bátyja miatt féltékeny, vagy miattam. Nem hiszem, hogy a mi kapcsolatunk megromlana amiatt, hogy összejövök Niall-lel... na jó, ennyire ne szaladjunk előre! Ez csak egy randi! Miért is izgulok miatta?
 Lesiettem az ebédlőbe és leültem Niall mellé. Careen és Mike is velünk evett. Ők is a tanulásra összpontosítják minden energiájukat... nem szépítem: stréberek. Miután ilyenek, ők is legalább annyira számkivetettek, mint én, de bennük még él a remény, hogy egyszer majd beilleszkednek. Ezért is keresik Niall társaságát, hiszen ő nem közénk való, és általa nekik is lesz némi nevük. Számító kis genyák!
 - Mi baja Kicsi Jennynek? - kérdeztem Niallt.
 - Ideges vagy? - nézett fel a kajájából.
 - Tényleg, Niall, bemutathatnál a húgodnak! - csillant fel Mike szeme.
 - Állítsd le magad! - bökte oldalba Careen. - Kicsi Jenny nem foglalkozik olyanokkal, mint te!
 - Milyenek azok az olyanok? - tolta feljebb a szemüvegét Mike.
 - Nézz magadra! - mutatott rá Careen. - Szeplős vagy, pattanásos, szemüveget hordasz, fogszabályzód van, turis ruhákat viselsz és nem tartozol a menők közé. A sakkszakkörre jársz, nem kosarazol vagy futballozol. Lövésed sincs a mai trendről és fodrásznál se jártál már legalább két éve!
 - Anyukám tökéletesen le tudja vágni a hajam! - csapott az asztalra Mike. - Ráadásul mindaz, amit elmondtál, rád is igaz.
 - Mert mi egyformák vagyunk - bólogatott Careen. - És Kicsi Jennynél egyformán esélytelenek. Örülj annak, hogy legalább a bátyjával együtt ehetünk! Bár szerintem Niall... emiatt téged is piszkálni fognak!
 - Pont úgy van, ahogy megjósoltuk - intett Mike a fejével a hátam mögé.
 Mindhárman követtük a pillantását. Végignéztük, ahogy Kicsi Jenny Chelsea-vel karöltve leül egy távoli asztalhoz, és fiúk gyűlnek köréjük, lesik minden szavukat. Az asztaluk másik oldalán néhány lány állt egyenes háttal, leszegett fejjel. Kicsi Jenny mondott valamit, mire az egyik lány felnézett rá. Figyelmesen hallgatta, majd elindult és visszatért egy-egy tálcával, amit lerakott eléjük. Kicsi Jenny beletúrt, majd a földre söpörte. Chelsea nevetett, és ráparancsolt a lányra, hogy szedje össze. A lány engedelmesen szedegetni kezdte a földről az ételt. Nem bírtam tovább!
 Egyre hülyébben éreztem magam, ahogy közeledtem feléjük, de úgy éreztem, semmi nem állíthat meg. Még Niall hangja sem, ahogy utánam szólt, hogy hagyjam.
 Megálltam a vigyázzban álló lányok mellett.
 - Had gratuláljak! - mondtam dühtől remegő hangon. - Egyik pillanatról a másikra kitalálod, hogy nem vagyunk barátnők, aztán nekiállsz elsősöket terrorizálni! Nem szégyelled magad?
 Jenny bájosan mosolygott rám.
 - Nem - felelte lazán, és a lány felé fordult. - Agnes, elmehetsz!
 - De... én... - hebegett a lány.
 - Tűnj el! - dörrent rá Kicsi Jenny kegyetlenül. - Soha többé nem akarlak látni!
 A lány elsírta magát, gyorsan felszedett mindent a földről és zokogva elrohant a tálcával. Hitetlenkedve néztem utána.
 - Jenny, mi történt veled? - kérdeztem halkabban. - Tudom, hogy ez nem te vagy... jó lenne, ha nem barátkoznál Chelsea-vel!
 - Nézd, Anna! - úgy ejtette ki a nevemet, mintha valami csótány lennék. - Elegem van abból, hogy mindenki megszabja, hogy mit tehetek! - Lassan felegyenesedett és közelebb hajolt. - Nem mondhatod meg, hogy kivel barátkozhatok, ahogy Niall sem, hogy kivel járhatok! A legjobb lesz, ha követed Agnes példáját, és te is eltűnsz a francba! Most! - Egy pillanatra esküdni mertem volna, hogy valami vörös fény villant a szemében, majd visszaült, és higgadtan a többiek felé fordult. - Lányok! Van köztetek olyan, aki felismeri a majonézt?
 - Jenny, én nem hibázom! - ajánlkozott egyikük.
 - Ne, ő tök lassú! Majd én! - így egy másik.
 - Hé! - kiáltottam rájuk. - Ne alázzátok meg magatokat! Miért csináljátok ezt?
 - Öööö... Jenny! - sietett oda egy lány egy tálcával. - Itt van... Agnes küldte... az elnézésedért könyörög.
 - Azt mondtam, hogy látni sem akarom - morogta Kicsi Jenny.
 - Tudom, Jenny... ööö... én... én csak kézbesítek... Agnes a barátnőm és...
 - Kedves tőled! - mosolygott rá a lány. - Miért nem eszel velünk?
 - Komolyan? - csillant fel a lány szeme.
 - Szerinted?! - mordult fel Jenny. - Azt képzeled, hogy a hájas fejedet akarom bámulni ebéd alatt?
 Chelsea és a fiúk mind nevetésben törtek ki. Mutogattak a lány felé, hangosan nevettek és undorító megjegyzéseket tettek.
 - Disznó!
 - Mi van, Kanna Mama?
 - Hústorony!
 - Menj, edd meg a konyhás nénit!
 Jenny és Chelsea pacsiztak a levegőben.
 - Sajnálom, Anna, de majd később folytatjuk - állt fel végül Jenny. - Most elment az étvágyam! - Hirtelen a fiúk felé fordult. - Te hasonlítasz Rawenre! Gyere velem!
 Azzal a gimi legújabb királynője kézen fogva a kosárlabdacsapat irányítójával, kilibegett az ebédlőből. Értetlenül bambultam magam elé, amiből Chelsea hangja rángatott ki.
 - Nem húzol el, dagadék? - kérdezte a zokogó lányt. - Te is, Whitemelas! Menjetek, mielőtt nagyobb baj lesz!
 A lánynak a tálcával nem is kellett több. Szánakozva ránéztem Chelsea-re, majd a fiúkra, akik afféle kidobóknak tűntek hirtelen, ahogy kezdek felállni és az öklüket ropogtatni. Ötletem sem volt, mit csinálnak velem, ha nem hagyom ott őket.
 - Élvezd ki, amíg lehet! - mondtam Chelsea-nek. - Pár nap múlva Kicsi Jenny úgy hajít el magától, ahogy Agnesszel tette! Majd csak figyeld meg!
 - Ostoba vagy! - fogta a fejét Chelsea. - Na, menj!
 Láttam, hogy közelednek a barátnői. Nem hiányzott, hogy még jobban megalázzon, ezért visszamentem az asztalunkhoz.
 Megálltam Niall mellett.
 - Miért nem jöttél oda? - kérdeztem felháborodva. - Nem láttad, hogy mit művel a húgod? Olyan kegyetlen! Ezt... te hogy bírsz még most is enni?!
 Niall vállat vont.
 - Jenny dühös - közölte. - Ha én is nekiállok csesztetni, csak még dühösebb lesz, még gonoszabb dolgokat tesz majd az emberekkel és sosem fog lehiggadni. Tudod, hogy nem ilyen! Szerintem hatalmas lelkiismeret furdalása van amiatt a lány miatt. Úgy egy-két nap, és a legjobb barátnők lesznek és tőled is bocsánatot kér majd. Csak hagyd, had dühöngjön! Ha túlságosan odafigyelsz rá, csak tovább fogja csinálni.
 Leereszkedtem Niall mellé.
 - Azok a lányok a csicskáik! - mondtam sötéten.
 - Szabad szolgák - helyesbített Careen. - Kicsi Jenny rengeteg lány példaképe, és ha arról lenne szó, akár a cipőjéről is lenyalnák a kutyagumit, csak hogy egy kicsit a közelében legyenek.
 - A hatalom sok emberből a legrosszabbat hozza ki - vette át a szót Mike. - Ott volt Adolf Hitler, és mi lett a vége...
 - Ebbe ne menjünk bele! - legyintett Niall. - Anna, egy falatot sem ettél!
 Kaja után elindultunk matekra. Mike elcsalta Niallt, hogy megmutasson neki valami projektet, amin hetek óta dolgozik a biológia szertárban. Careen szerencsére csatlakozott hozzájuk, és nem kellett hallgatnom az okoskodását mindenről, amiről azt gondolja, hogy ért hozzá, de egyébként fogalma sincs róla. Ezért egyedül mentem be a terembe. Chelsea és Kicsi Jenny ott ültek a többi lánnyal és vihogtak megállás nélkül. Chelsea kedvenc talpnyalója ült a mögöttem levő padban, Kicsi Jenny egykori helyén. Ő gúnyolt a leginkább Chelsea talpnyalói közül, ezért kicsit húzakodtam attól, hogy leüljek elé, de nem akartam Niall helyét elfoglalni emiatt.
 Elkezdtem kipakolni a táskámból.
 - Szia! - szólt mögöttem a lány halkan, remegő hangon.
 Lassan megfordultam.
 - Ugyan már! - intettem le. - Csak azért, mert kegyvesztett lettél Chelsea-nél, nem kell barátkoznod velem!
 - Én csak... megértettem, hogy neked milyen rossz volt... hogy állandóan zaklattunk... engem is megaláztak, és nem tudom, te hogy bírod ki olyan régóta sírás nélkül... ez iszonyú... tisztellek, AnnaBell! Ugyanakkor a bocsánatodat szeretném kérni! Sajnálom, hogy gúnyt űztem belőled, és ha visszacsinálhatnám, megtenném! Nem tudtam, hogy ez ilyen rossz...
 Elképedve meredtem rá.
 - Sam, igaz? - kérdeztem, mire a lány bólintott. - Leszek a barátod, Sam! De csak akkor, ha soha többé nem bántassz meg másokat!
 - Nem fogok! - ígérte. - Köszönöm! Jó, ha tudod, hogy most te vagy a célpont... Chelsea ellened hangolja Jennyt... Kicsi Jenny aranyos volt, védett téged egy ideig Chelsea ellen, de Chelsea... ismered! Szeret játszani az emberekkel. Bármi lesz is, segíteni akarok neked!
 - Hát... ööö... köszönöm! - mosolyogtam rá.
 Mivel a vihogás megszűnt és csend lett, gondoltam, biztos bejött a tanár. Gyorsan előrefordultam. Bosszankodtam, amiért Niall késik az óráról. Lopva Chelsea-ék felé pillantottam, mind felém fordultak és bámultak. Kicsi Jenny és Chelsea összenéztek, majd megint vihogni kezdtek és néztek tovább.
 - Hoztam a dolgozataitokat! - szólt a tanár. - Egyetlen egy ötös lett...
 - Kitalálom, Annáé! - szólt Kicsi Jenny lefitymálóan.
 - Pontosan! - bólintott a tanár. - A helyedben nem beszélnék róla ilyen hangsúllyal, mikor a tiéd lett az egyetlen egyes! Nap végén várlak mindkettőtöket egy feladatsorral, ha Anna benne van, hogy korrepetáljon. - Azzal felém fordult. - Benne vagy?
 - Persze! - bólintottam.
 Igazából ez inkább a tanárnak szólt, mivel nem szívesen segítenék Jennynek, de mint a legjobb tanulónak, kötelességem segíteni a gyengébbeket! Már az általános iskola óta így van, beleszoktam.
 Nem lepődtem meg, mikor az órák után visszamentem a terembe és csak a tanárt találtam ott.
 - Köszönöm, hogy itt vagy! - mosolygott rám. - Cserébe kapsz két szabad napot, amit bármikor beválthatsz! Már beszéltem a tantestülettel, nem volt ellenvetésük. A legjobb képességű és legmegbízhatóbb diákunk vagy, Anna! Ha Jenny nem ér ide tíz percen belül, attól még a felajánlásom áll.
 - Köszönöm, de nem hiszem, hogy szükségem lesz a szabadnapokra! Negyven fokos lázzal is bejártam...
 - Bármikor jöhet egy olyan nap, amit jobb otthon tölteni! - legyintett a tanár. - Nem akarlak ezzel rávenni a lógásra, csak jutalmazni szeretnélek. Más ötletem nincs... áá, szervusz, Jenny! Nos, itthagyom a feladatlapot, két órátok van. Örülnék, ha kihasználnátok az időt, és nem mennétek el fél óra múlva!
 Azzal magunkra hagyott minket. Reméltem, hogy még marad egy ideig. Kicsi Jenny végül leült mellettem.
 - Anna, köszi, hogy segítesz! - mondta gépiesen.
 - Köszi, hogy eljöttél! Így nem annyira ciki!
 - Nekem ebből két igazolatlan napom lett volna... de szerintem a tanár hazudott, nem hiszem, hogy ezt megtette volna. Mindegy. Hol kezdjük?
 Tátott szájjal figyeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy csak kötelességből van itt, ahogy azt sem tudtam kiszámítani, hogy kedves lesz vagy lekezelő.
 - Talán az elején - mutattam a papírra.
 Nemsokára kiderült, hogy Kicsi Jenny egyáltalán nem hülye a matekhoz, csak nem érdekli őt. Mindent figyelmetlenségből hibázott el, és sajnos csak olyan hibákat vétett, amikre a tanár élből nulla pontot ad. Például a zárójelfelbontásnál, mikor négyzetre kell emelni, mindig kihagyja a két tag kétszeres szorzatát. Hatszor magyaráztam el neki az egészet, mire elkezdte alkalmazni, de mikor megkérdezte, hogy miért van szükség a kétszeres szorzatra, semmit sem tudtam mondani. Aztán nekiestünk a logaritmusnak...
 - Az összeadásnál szorzol, a kivonásnál osztod - magyaráztam teljesen elfáradva.
 - Jó, de mi van, ha szorzás van? Akkor hiperszorzok?
 - Nem, olyannal egyszer nem fogsz találkozni!
 Végig távolságtartó volt, nem beszéltünk semmiről, csak a matekról, de legalább megadta a tiszteletet és végighallgatott.
 - Letelt a két óra - sóhajtottam fel.
 - Köszi! - pakolt el villámgyorsan. - Amúgy Niall vacsorázni akar vinni... gondolom, ez érdekelt délelőtt. Vegyél fel valami csinit!
 Elképedtem a viselkedésén. Az jutott eszembe, hogy Chelsea miatt játszhatja meg magát, és csak a suliban fog ellenségesen viselkedni velem, hogy összebarátkozzon azzal a kígyóval... de ez még nem jelenti azt, hogy amit tesz, megbocsátható! Sőt!

*Niall Horan

 Hazaértem. Hála a matektanár ötletének, volt egy kis időm, hogy felkészüljek a randira. Intéztem egy asztalt a város legflancosabb éttermében. Bevallom, meg kellett igéznem hozzá a recepcióst, de Anna a legjobbat érdemli! Azt akarom, hogy felejthetetlen első randink legyen! Szívesen gondoltam az előttünk álló éjszakára, egészen addig...
 - Hol a húgod? - kérdezte Katharina.
 - Anna korrepetálja - feleltem. - Ma este elviszem Annát randizni. Szerinted mondjak neki valamit?
 - Még korai lenne szerelmet vallanod, nem? - mosolygott a nő.
 - Tudod, hogy értem?!
 - Ne mondj neki semmit! Különben el kéne mondanod, hogy te és Jenny vámpírok vagytok, és nem is hinne neked.
 - Ja, Jennyvel kezdhetnél valamit! Tök szemét mindenkivel, különösen Annával. Ha te nem teszel valamit, én fogok!
 Katharina felsóhajtott.
 - Egyet megtanultam rólatok. Sosem szabad titeket megalázni, és mi mindketten ezt tettük Jennyvel. Majd lehiggad, ha úgy érzi, hogy kellőképpen bosszút állt rajtunk. Akkor te suli után elviszed Annát?
 - Igen... fel is hívom a szüleit, hogy ne aggódjanak érte.
 - Derék dolog! - mosolygott Katharina. - Elkísérlek. Valakinek haza kell hoznia a húgodat.
 - Ja, és még valami! - szóltam. - Adeline az új töritanárunk.
 - Miért nem ezzel kezdted? - ugrott fel. - Niall! Ezt... de Niall! Nem hiszem el... ez most...
 - Figyelj, Kat, vegyél egy mély levegőt!
 A vállára tettem a kezem, és visszanyomtam a kanapéra. Mélyeket lélegzett, majd teljesen lehiggadt.
 - Ez nagyon nem jó - közölte hidegen. - Gondolom, előbb Jennyvel végez és aztán te következel... fogalmam sincs, mi lehet a szándéka, de nem örülök, hogy a közeletekben van. Ne hagyd, hogy Jenny beszéljen vele! Biztos, hogy Rawen keze van a dologban!
 - Este kitalálunk valamit, de szeretnék elindulni. Jenny nem az a fajta, aki képes két órán keresztül a matekra koncentrálni, és nem akarom, hogy bántsa Annát. Indulhatnánk?
 Katharina gépiesen követett. Bezártuk a házat, kocsiba vágtuk magunkat és elhajtottunk a suli parkolójáig. Folyamatosan figyeltünk, hátha történik valami. Katharina nem érzékelte Adelinát az épületben, ami egy kissé megnyugtatott.
 Hamarosan felbukkant Jenny. Mikor kilépett a kapun, megtorpant, majd duzzogva elindult felénk.
 - Mi ez a fogadóbizottság? - kérdezte.
 - Biztos akartam lenni benne, hogy hazajössz - felelte Katharina. - Niall, megleszel?
 - Persze! - feleltem. - Egyszer már széttéptem Rawent, és nem hiszem, hogy most akár ő, akár Adelina fel fog bukkanni.
 - Akkor mi megyünk is!
 Beszálltak a kocsiba és elhajtottak. Öt perc múlva megjelent Anna is. Sugárzott az arca.
 - Szia! - sietett oda hozzám.
 - Szia! Beszéltem a szüleiddel, nyolcra várnak!
 - Nem kéne átöltöznöm?
 - Remekül nézel ki! Különben is, nem nekünk kell flancolnunk, hanem a szakácsnak. Remélem, éhes vagy!
 Azzal kinyitottam neki az ajtót. Tíz percet késtünk, de a pincérnek inkább az öltözékünkkel volt baja. Farmerban és pulcsiban álltunk... egy ideig feszengtünk, de kezdtük magunkat nagyon mulatságosan érezni. Rendeltünk egy jó drága bort. A pincér felhúzta az orrát, még egyszer végigmért mindkettőnket, grimaszolt egyet és elment.
 - Hogy szereztél asztalt? Itt egy héttel előtte foglalni kell! Sosem jutottam be ide... ahogy a szüleim sem.
 - Mindenkit meg lehet győzni egy kis pénzzel - kacsintottam. - Rengeteg pénzem van, különleges alkalmakra tartogattam. Sajnos az öltözékünk tényleg hagy maga után némi kívánnivalót, ezért megkérnélek, hogy nagyon drága ételt kérj! Hagyd ki a levest! Azzal úgyis csak jóllaksz, és megnyugszanak, hogy korán távozunk.
 Anna visszatért az étlap tanulmányozásához.
 - Az nem lesz nehéz, itt mindent nagyon drágán adnak! - mondta panaszos hangon.
 - Semmi ne érdekeljen! Neked a legjobb jár.
 - Tudod, Niall... én egy kicsit másfajta randira gondoltam...

 Nagyjából tíz perccel később már a parkban ültünk, és ettük a gyrosunkat. Utána elmentünk billiárdozni. Anna sorozatosan megvert, de nem is esett rosszul. Tök aranyos volt. Épp lőni akart, mikor hozzásimultam és átkaroltam.
 - Niall Horan! - egyenesedett fel Anna. - Ez csalás...
 Megcsókoltam. Mintha áramütés ért volna. Ijedten hátraugrott és ellökött magától.
 - Ne haragudj... nem tudom, mi történt... - szabadkozott Anna.
 - Nem, te ne haragudj! Sajnálom... rossz ötlet volt, biztos lesokkoltalak! Nos... ez egy elég elbaszott randi... mi lenne ha... ha most...
 - Igen, az lesz a legjobb! - bólintott.
 Azzal felkapta a ruháját és táskáját. Hazafelé nem nagyon szóltunk egymáshoz. Szenvedtem, hogy mondjak valamit, és ezt éreztem Annán is, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi.
 Leparkoltam Anna háza előtt, kiugrottam, átsiettem az autó másik felére, kinyitottam az ajtót és kisegítettem. Kézenfogva mentünk el az ajtajáig.
 - Legközelebb nem lesz ilyen - mosolyogtam rá bátortalanul. - Mármint, ha lesz legközelebb.
 - Lesz, remélem! - bólogatott Anna. - Tényleg nem tudom, mi történt... valami nagyon fura érzés fogott el... mindegy, ne beszéljünk róla! Sajnálom!
 - Ugyan, én sajnálom!
 Megpusziltam a homlokát. Elengedtem, mire megölelt. Egy darabig szorítottam magamhoz, majd lassan elengedtük egymást. Megvártam, amíg becsukja maga mögött az ajtót. Hallottam, hogy nekidőlt az ajtónak, felsóhajtott és halkan kuncogott. Ez az én arcomra is mosolyt csalt.
 Visszamentem a kocsihoz és elindultam haza.

*Katharina Herot

 Hazavittem Jennyt. Végig egy szót sem szólt. Gondoltam, nem kezdeményezek vele párbeszédet, mert semmi értelme. Mikor megérkeztünk, az első dolga volt, hogy felkapja a mobilját. Tárcsázott, majd felháborodva eldobta a telefonját.
 - Ezt meddig akarod még folytatni? - kérdezett.
 - Ne törd össze a telefonod, mert nem kapsz másikat! - mordultam fel.
 - Te tök hülye vagy! - közölte.
 Azzal eltűnt a pince irányában. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét, mire ismét felbukkant. Épp egy tasakból itta a vért. Odament a tévéhez, és kikapcsolta.
 - Nem tűnt fel, hogy néztem? - ripakodtam rá.
 - Ha én nem telefonálhatok, te sem tévézhetsz! - vont vállat. - Amúgy dumáltam Adelinával.
 Na, ettől féltem! Ha most Adelina elkezdi irányítani, lehet, hogy mindhárman meghalunk.
 - Tudom, ő a "töritanár", Niall mondta.
 Jenny egy pillanat múlva már mellettem ült a kanapén. Egy kicsit megijesztett, mert még nem szoktam meg, hogy ő és Niall fénysebességgel mozognak a házban.
 - Rawen üzent valamit? - kérdeztem rá.
 Sikerült erre terelnem a gondolatait, de mire kiderült volna, mit üzent, valahogy sikerült kizárni a fejéből, ami csak egy módon lehetséges.
 - Újfenn emberekből lakmározol? - kérdeztem.
 - Ja, most egy kosaras volt! - felelte. - Adelina egészen rápörgött, majdnem kinyírta, de átadta, amit Rawen üzent. Mikor megkérdeztem, mi lesz Annával, azt mondta, hogy van egy szolgájuk... nem tudom, ki az, de az ő dolga, hogy kivonja Annát az egyenletből. A tervükről semmit sem tudok.
 - Szóval Adelina nincs vele tisztában, hogy velünk vagy?
 - Nem vagyok veletek... ez tök szar! - hajította el a kiürült zacskót.
 Nyílvánvaló volt, hogy a több napja vagy hete álló tasakos vérnek nincs olyan hatása, mint a friss, meleg emberi vérnek. Félő, hogy Jenny tényleg rákattan és elkezdi halomra gyilkolni az osztálytársait.
 - Jobban kéne vigyáznod a gondolataidra, ha nem akarod, hogy meghalljam! - dörögtem rá. - Nem mehetsz sehová, főleg nem embereket szipolyozni!
 - Mert majd te megszabod?!
 - Menj a szobádba!
 - Megint bezársz?
 - Nem bízom benned! Jobban jársz, ha nem kényszerítelek!
 Elindult, majd megállt a lépcsőn.
 - Igazad van - mondta végül. - Tökre nem kéne emberekre vadásznom!
 Azzal felkullogott a szobájába. Tudtam, hogy őszinte volt. Még van remény... de jó! Azért a biztonság kedvéért még megbűvöltem a szobáját, amint felért. Tudtam, hogy hamarosan sok lesz. Fenn kell tartanom a védelmi varázslatot, és ha úgy alakul, ki kell terjesztenem Annára is. Ha Jenny nem tér észhez időben, hamarosan felőrli minden erőmet, hogy megpróbálom kordában tartani.
 Kisvártatva Niall is hazaért.
 - Nem kapcsolod be a tévét? - kérdezte, miközben leereszkedett mellém. - Így egyáltalán nem izgalmas!
 - Jenny büntetése - feleltem. - Ne is foglalkozz vele!
 - Megcsókoltam Annát... és valami történt - közölte Niall.
 Bemásztam a fejébe, hogy tudjam, mi volt az.
 - Valaki megbűvölte - közöltem. - Úgyszólván átok ül rajta. Nem tudja használni az erejét, és védi a vámpíroktól... sajnos nem tudom, milyen átok volt, vagy ki küldte rá. Légy óvatos!
 Eldöntöttem, hogy másnap felderítem a várost. Valahol kell legyen még valaki természetfeletti erővel rendelkező egyed. Elmondtam Niallnek, amit Jenny mondott, és elkezdtünk tervezni. Az mindenképp jó, ha Jenny elmond mindent, amit Adelinától hall, de attól tartok, Adelinának is beszámol mindarról, amit mi találunk ki, ezért sms-ben tárgyaltuk meg, mit kéne tennünk.

 Másnap neki is álltam volna a felderítésnek, ha nem szólalt volna meg reggel kilenckor a telefonom. Az iskolából hívtak, hogy mielőbb menjek be. Fél tízre elígérkeztem. A suli nagyjából tíz perc, de addig ki kellett találnom, hogy kell kinéznie egy anyukának...
 Az igazgatónő kedvesen fogadott, majd hellyel kínált.
 - Tudom, hogy most költöztek ide, Mrs. Horan! - szólt. - Ha nem gondolnám, hogy bizonyos dolgokat csírájában kell elfojtani, nem hívtam volna be.
 - De? - sürgettem.
 - Ez még csak az első hét, és Niall több órát hiányzott - mondta a nő. - Ahogy Jenny is, de igazolással nem szolgáltak.
 - Tudja, tegnapelőtt hasmenésük volt - vágtam ki gyorsan. - Még nem voltunk a háziorvosnál... valójában elképzelésem sincs, hogy hol lehet... én igazolhatom nekik azt a napot?
 - Természetesen - mosolyodott el a hölgy. - Nem is zavartam volna ilyen kis ügyekkel, valójában csak mellékesen megemlítettem. Igazából azért hívtam be önt, mivel ma reggel Agnes Burnes szülei bejöttek panaszkodni Jennifer viselkedésére. Állítólag goromba volt vele, megalázta és Agnes azóta képtelen abbahagyni a sírást. A pszichológus most beszélget vele. A szülők szerint Agnes egy percet nem aludt az éjjel, csak sírt.
 Egyszerre nagyon dühös lettem.
 - Ha beszélhetnék Jennyvel négyszemközt, sokat segítene - mondtam.
 Egy perc múlva már az igazgatói előtt álltam. Minél tovább vártam, annál jobban remegtem a dühtől. Utálom, amikor a vámpírok visszaélnek a képességeikkel!

*Jennifer-Tay Horan

 Épp Chelsea-vel leveleztünk órán, mikor bemondták, hogy várnak rám az igazgatóinál. Felsóhajtottam. Lehet, hogy megint meg kell igéznem a dirinőt, ami egyáltalán nem probléma.
 Mikor befordultam a folyosón és megláttam Katharinát, egy pillanatra nem hittem a szememnek. Aztán elindult felém és olyan indulat volt az arcán, hogy legszívesebben elrohantam volna.
 - Helló! - erőltettem vigyort a képemre. - Mi történt? Kirúgnak?
 Mikor odaért, megragadta a karomat, és berángatott a vécére. Nem akartam mondani neki, hogy a fiúvécében vagyunk, meg nem is szívesen voltam vele egy mosdóban, távol a többiektől... Belökte az összes fülke ajtaját és csak akkor engedett el, amikor megbizonyosodott arról, hogy csak ketten vagyunk, és azt hiszem, akkor is csak azért, hogy fel tudjon rendesen pofozni.
 - Mit műveltél? - kiabálta.
 Értetlenül néztem rá.
 - Kivel?
 - Agnes Burnes! - üvöltött tovább Katharina.
 Leküldött még két pofont, aztán megint üvölteni kezdett.
 - Mit csináltál vele?
 - Semmit... csak felszedettem vele a kajámat.
 Katharinán látszott, hogy erőlködni kezd.
 - Megigézted? - halkította le a hangját. - Megkínoztad? Ittál a véréből? Mit csináltál, hogy tegnap óta folyamatosan sír?
 Elképedtem.
 - Agnes? Esküszöm, hogy semmit... csak Chelsea-t igézem meg, miután megkérem, hogy telefonáljon...
 - Soha nem adod fel? - dörögte Katharina. - Felejtsd el Rawent!
 Ekkor bevágódott a mosdó ajtaja és Adelina úszott be rajta kecsesen. A levegő azonnal megfagyott.
 - Nahát, Kicsi Jenny, megint kaját hoztál? - vigyorgott.
 - Adelina! - szűkítette össze a szemét Katharina.
 - Figyelj csak, Tay! - állt meg mellettem Adelina. - Ha megölnéd, nem lenne többé varázslat, ami elválasztana Rawentől.
 - Jenny, menj órára! - szólt Katharina.
 - Látod, megijedt! - súgta a fülembe Adelina. - Mert tudja, hogy mennyire szereted Rawent, és ő is téged, és egyetlen akadály van köztetek... öld meg!
 - Adelina! - fordultam felé. - Katharina a barátom!
 Adelina elhúzta a száját és megsimogatta az arcomat.
 - A barátok nem bántják egymást - jelentette ki. - Na jó, ha te gyenge vagy, megölöm én!
 Már ugrott volna rá, de visszarántottam.
 - Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, te következel! - fenyegettem meg. - Nem hagynál magunkra?
 - Csalódtam benned! - intett le Adelina. - Ezért most nem mondom meg, mit válaszolt Rawen.
 Azzal eltűnt, mintha ott sem lett volna.
 - Adelinát használod postásnak? - szörnyűlködött Katharina. - Mit akarsz Rawentől? Ha rajta múlik, meghaltál volna!
 - Nem igaz, Rawen hazavitt! - ellenkeztem.
 - Utánatok mentünk, és esze ágában nem volt visszafordulni! Ha Niall nem győzi le őt, már nem lennél!
 - Azért sok mindent kinéztem volna belőled, de hogy ekkorát hazudj...
 - Ugyan már, Jen, te is tudod, hogy igaz!
 - Rawen soha nem tenne ilyet, mert...
 - Mert szeret? - fakadt ki Katharina. - Édesem, te vagy nagyon naiv vagy, vagy nagyon hülye! Megmutathatom neked, tudod, hogy van rá mód...
 Mikor először találkoztunk, ki akartam szívni a vérét az utolsó cseppig, de egyszercsak elkezdett durvábbnál durvább emlékeket sugározni a fejembe, és képtelen voltam folytatni. Ezért nem szeretem a banyák vérét! Meg azért, mert nagyon szar ízük van!
 - Persze, csak ha nem félsz az igazságtól! - vont vállat Katharina.
 Már nyújtotta is felém a karját. Azt tudtam, hogy a vére nem tud hazudni, de arra nem számítottam, hogy mit látok majd, miután a vér szétterjed a számban.
 Ott voltam Katharina fejében. Láttam, ahogy lesodorják Rawen kocsiját, hogy Katharina azonnal hozzám siet és kétségbeesetten próbál beleolvasni a fejembe, de nem talál semmit. Láttam, hogy Niall harcol Rawennel, de csak az zakatolt a fejemben, vagyis Katharina fejében, hogy engem meg kell mentenie. Elkeseredetten próbált észhez téríteni, és végül láttam, hogy Rawen teste szét van hasítva, és egyre csak jön az autó felé és meg akarja ölni Katharinát...
 Elengedtem Katharina karját. Mégiscsak Rawen hazudott! De mi van akkor, ha... lehet, hogy tényleg nem szeret?! Kiszaladt alólam a lábam és térdre zuhantam. Zokogni kezdtem. A férfi, akiért bármit megtettem, aki miatt vállaltam, hogy szörnyeteg legyek az örökkévalóságig nem szeret, és akik szerettek, azokkal nem foglalkoztam, mert engem csak Rawen érdekelt. Szarügy!
 Katharina begyógyította a sebét.
 - Csinálj valamit ezzel az Agnes gyerekkel! - mondta végül.
 Azzal magamra hagyott. Nagyjából tíz percen keresztül sajnáltam még magam, aztán abbahagytam a sírást. Arcot mostam jó hideg vízzel, hogy Katharina pofonjának nyomai is eltűnjenek, és visszamentem órára.
 - Mi történt? - kérdezte Chelsea.
 - Csak a szokásos! - legyintettem. - Árulkodnak a ribancok.
 - Bosszút érdemel!
 A szünetben épp az udvar felé tartottunk. Chelsea tudott egy helyet, ahol nem láthatnak meg, és gondoltuk, hogy elszívunk egy-egy cigit. Nem mentem volna bele, ha nem csalogatna állandóan, ahogy lüktetnek az erei. Ha elszívok egy cigit, utána nem érzem annyira a szagokat, úgy talán elviselhető lesz... de ennek a libának épp a kedvenc vércsoportom jutott!
 Ami különösen zavart, hogy Anna folyamatosan a nyakunkban lihegett. Akkor is közvetlenül mögöttünk jött. Meg akartam várni, amíg Chelsea észreveszi, de az a lány süket és vak volt!
 - Hallottad, hogy Agnes tegnap óta sír? - röhögött Chelsea, majd utánozni kezdte. - "Brühühüü, nem lehetek Kicsi Jenny barátnője!" Tökre odavan érted és nem törődik vele, hogy leszarod, pedig pontosan tudja. Hát nem szánalom? De most komolyan!
 Na, ez rendesen betalált! Pont mint Rawen és én...
 - Te tényleg ennyire szívtelen vagy? - csattantam fel. - Szegény lány...
 - Tegnap még nem sajnáltad! - vigyorodott el Chelsea. - Na, jössz cigizni vagy sem?
 Ekkor szúrtam ki Agnest. Az udvar egyik legkiesőbb sarkán ült egy padon, és tényleg folyamatosan sírt. A szemei iszonyat be voltak dagadva és vörösek voltak. Nagyon megsajnáltam szegény lányt!
 Odasiettem hozzá.
 - Szia, Agnes! Leülhetek?
 Félrehúzódott, én meg leültem. - Nézd, Agnes, én nem akartalak megbántani - kezdtem. - Ne haragudj! Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy bármit megtehetek... egy barom voltam, de tényleg! Sajnálom! Esetleg ebédelnél velem?
 - Nem vagyok rá méltó - zokogott a lány.
 Úgy éreztem, hogy a csodálkozástól valósággal megnyúlik az arcom: a szemem elkerekedett, a szám tátva maradt, a füleim majdnem leestek és biztos vagyok benne, hogy az orrlukaim is kitágultak...
 - Tévedsz! - jelentettem ki, miután magamhoz tértem. - Igazából én nem lennék rá méltó, hogy velem egyél!
 Agnes felém fordult. Ömlöttek a könnyei.
 - Tényleg nem érted? Az egész suli tudja, hogy miért sírok, és ha ezután velem mutatkozol, mindenki azt mondja majd, hogy csak szánalomból vagy kedves hozzám... és így is van!
 - Dehogyis, Agnes! - öleltem át hirtelen felindulásból. - Ne butáskodj! Az szánalmas, ahogy veled viselkedtem. Ha nem sírsz, nem is veszem észre, hogy bántok másokat. - Eltoltam magamtól, és a szemébe néztem. - Agnes, együnk együtt! Szeretném, ha jóban lennénk, és nem foglalkoznál azzal, hogy mások mit mondanak rólad! Benne vagy?
 Agnes letörölte a könnyeit. Megnyugodott. Elmosolyodott, bólintott, majd megölelt. Úgy szorított magához, hogy azt hittem, eltöri a bordáimat. Ez a kisebb gond volt, a nagyobb baj az volt, hogy hirtelen megcsapott a vérének édes illata... hirtelen eszembe jutott Chelsea és a cigi.
 - Agnes, most van egy kis dolgom - mondtam. - De következő szünetben várlak az asztalunkhoz!
 A lány elengedett.
 - Jenny - motyogta. - Ülhetek melletted?
 Kész! Itt mindenki megzakkant! Szerintem Niall és Katharina tutira veszik, hogy az egész sulit megigéztem... de kellett egy cigi! Kat vére csak arra volt elég, hogy még éhesebb legyek... és ha még sok randim lesz Adelinával, hamarosan több kell majd, mint a zacskós vér.

*AnnaBell Whitemelas

 Mivel péntek volt, Niall áthívott, hogy töltsem nála az éjszakát. A tegnapi randink elég furcsán sikerült. Visszagondolva nagyon vicces volt, egész addig, amíg meg nem akart csókolni... és ahogy a szánk összeért, megint jött az a furcsa érzés, de most még erősebben... azt hittem, elájulok! Szörnyű volt! Igyekeztem nem gondolni rá és nem törődni vele, de mindig ott bújkált elmém valamelyik szegletében. Valahogy azt éreztem, hogy valami nem akarja, hogy Niall és én együtt legyünk. Bármilyen hülyén hangzik is, ez az igazság.
 Lementem az ebédlőbe. A diákok nagy része zokogott a kajája felett. Értetlenül néztem körbe, majd leültem az asztalunkhoz.
 - Mi folyik itt? - fordultam Niall felé.
 Őt véltem az egyetlen normális embernek, mivel ő volt az egyetlen, aki nem sírt; Careen és Mike felváltva vihogtak és sírtak, és ha már nem volt több könnyűk, hagymát tettek a szemükhöz.
 - Szerinted? - mutatott Careen Chelsea asztala felé.
 Megfordultam. Agnes Kicsi Jenny mellett ült. Teli szájjal röhögött mindenen. Szegény Agnes! Ha Jennynek több esze lenne, nem hagyná, hogy Chelsea és Agnes egy asztalnál üljenek! Chelsea egy szemét!
 Nem sokkal később csipogni kezdett a telefonom. A diákoknak van egy forróvonaluk, Chelsea találta ki még tizedikben, hogy mindenki azonnal megtudja, hol lesz a buli. Eddig én le voltam tiltva, úgyhogy nagyon izgatott voltam, amikor a többiekkel együtt megkaptam az üzenetet, ami így szólt:

Mától csak VIP személyek
hívhatják Kicsi J-t Kicsi Jennynek,
mindenki másnak: Úrnőm,
és senki ne gondolja, hogy
sírással bármit is elértek!
XOXO - C

 Elképedve néztünk össze az asztalnál. Fogalmam sem volt, hogy én most VIP személynek számítok-e vagy sem, de biztos voltam benne, hogy én továbbra is Kicsi Jennynek fogom hívni, mivel így mutatkozott be.
 - Felháborító! - dühöngtem.
 Mivel mindenki egyszerre hagyta abba a sírást, és az SMS okozta döbbent csönd honolt a büfében, én törtem meg a csendet, így minden szem felém fordult.
 - Vágd ki magad valahogy! - súgta Careen. - Ha most kiakadsz az SMS miatt, még lejjebb kerülsz a ranglétrán!
 - Miért, nem én vagyok legalul? - súgtam vissza, majd hangosan folytattam. - Mi a fene van a salátámban?
 Mike odahajolt.
 - Olivabogyómag - jelentette be fennhangon.
 - Ja, akkor semmi vész! - szinte kiabáltam. - Azt hittem, valami bogár!
 Azt mondják, tizennégy másodperc hírnév nagyon kevés... nekem bőven elég is volt. Mikor Chelsea elsőként elkezdett nevetni a kis közjátékunkon, majd az egész ebédlő hangos lett a sok vihogó hiénától, még rosszabbul éreztem magam, mint az SMS miatt.
 Niall felugrott és felrántott engem is.
 - Jenny a húgom - közölte. - Biztos számít ez valamennyit, nem?
 Azzal megcsókolt. Végülis, a hírnevemről volt szó, ezért igyekeztem nem foglalkozni azzal, hogy úgy éreztem, mintha a világ széthullana körülöttem. Csak egy percig tartott, de utána akkora boldogság öntött el, és úgy csókoltam Niallt, hogy attól féltem, letépem a fejét. Alig vártam, hogy este legyen és együtt lehessünk... mármint nem arról van szó, hogy azonnal le akartam feküdni vele, csak vele akartam lenni. Mától mindörökké.
 A csókunk véget vetett a nevetésnek, és taps vette át a helyét. Ettől kezdve minden egyes szünetben tapadtak rám az ismeretlen iskolatársak, hogy meséljek Niallről, Jennyről és ami a legmeglepőbb: magamról! Egy csapásra nevem lett a suliban. Careen és Mike olyan szaftos (és nem létező) részleteket árultak el Niall-lel közös szerelmünkről, hogy még Niall is belepirult. A legtöbben rajtunk keresztül akartak felkapaszkodni Jennyékig. Ő és Chelsea voltak a legmenőbbek a suliban, utánuk az, akik az asztaluknál ültek, és utána jöttünk mi Niall-lel és a mi asztaltársaságunk. Careen és Mike nagyon élvezte, engem meglepett, Niall viszont szenvedett. Ő szerette volna, ha észrevétlen maradhat.

 Apa és anya alig akartak átengedni. Nem mondtam, hogy Niall-höz megyek, azt hazudtam, Kicsi Jennyvel matekozunk.
 - Holnap grillparty lesz! - jelentette be anyám.
 - Igen, vagyis akkor nem tudok segíteni Jennynek - feleltem.
 Végül anya beleegyezett, apa pedig átfurikázott. Apa úgyis rászokott arra, hogy késő estig vezessen a városban, mert addig sem kellett aludnia. Furcsa rémálmok gyötörték vörös szemekről... sosem emlékezett rá, mikor el akarta mesélni, de látszott rajta, hogy egész nap kísértik. Csak azért tudtam, mert álmában beszélt.
 - Vörös szemek... fáj... fáj... vörös... vér!
 Miután apa elhajtott, bekopogtam. Válasz nem érkezett, de égett a villany, ezért benyitottam. Kicsit paráztam csak úgy besétálni, de Niall várt, így gondolom, ez nem minősül betörésnek.
 - Hahó! - kiáltottam be.
 - Gyere be! - ugrott elő a konyhából Cathy. - Niall mindjárt jön, csak rendet csinál a pincében. Az a mániája, hogy billiárdoztok...
 - Hozd a popcornt! - ütötte meg a fülemet hirtelen egy ismerős, parancsoló hang.
 A nappaliban tévézett Kicsi Jenny, Agnes és Chelsea. Elképedtem. Jenny biztos direkt hívta át őket, hogy elrontsa a randimat a bátyjával!
 Agnes hol Chelsea-re, hol Jennyre nézett.
 - Vajas vagy sós? - kérdezte.
 - Ne foglalkozz vele! - intette le Kicsi Jenny. - Ha Chelsea-nek popcorn kell, majd csinál magának.
 - De Jenny... - nézett kerek szemekkel Chelsea. - Hagyjuk! Mindegy!
 Chelsea nem volt hozzászokva, hogy valaki parancsolgat neki, de biztos érezte, hogy Jenny fölötte áll... Chelsea lett az elsőszámú talpnyalója, és ha az a kígyó meg akarta őrizni a hírnevét, bármilyen rossz is az, kénytelen jóban lenni vele.
 Mikor Niall megjött, bevetettük magunkat a konyhába.
 - Csinálok nekik popcornt! - szólt Cathy. - Kíváncsi vagyok, Jenny meddig lesz összenőve Agnesszel?
 - Hát, inkább Agnes, mint Chelsea! - dörmögtem. - Még akkor is, ha csak szánalomból van vele jóban!
 - Mondtam! - vigyorgott Niall. - A lelkiismeret furdalás! Anna, ugye van kedved még párszor elverni billiárdban?
 - Neked miért jó, ha én mindig elverlek? - bukott ki belőlem.
 - Mert tanulok! - felelte úgy Niall, mintha ez magától értetődő lenne.
 Biztos azért hozta fel a témát, hogy mielőbb megszabaduljon Cathy-től. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Cathy tényleg elég hülyén viselkedett: állandóan mosolyogva nézegetett minket... de legalább tudom, hogy nincs problémája velem.
 Ekkor bukkant fel hirtelen a konyhában Agnes és Jenny.
 - Narancslevet kérsz vagy kólát? - kérdezte tőle Jenny.
 - Nem tudom... amit te! - felelte a lány.
 Jenny elővett három poharat és teletöltötte narancslével őket.
 - Szia, Jenny! - mordultam fel. - Amúgy nem baj, tegyél csak nyugodtan úgy, mintha itt sem lennék!
 Erre lassan megfordult és kedvesen elmosolyodott.
 - Nahát, Anna, észre sem vettelek! - közölte.
 - Ez hihetetlen! - sikkantott Agnes. - A suli legjobb arcai egy szobában!
 - Figyelj, suli legjobb arca! - nyomta a kezébe a popcornt Jenny. - Siessünk, mert Chelsea elindította a filmet nélkülünk!
 Agnes jelentőségteljes arccal rám nézett.
 - Most nem érünk rá, Anna! - közölte.
 Jenny majdnem felnevetett, de időben a szájába harapott. Cathy kérdőn fordult felém. Nem akartam az anyja előtt befeketíteni Jennyt. Továbbra is biztosra vettem, hogy erről mind Chelsea tehet.
 Megittunk egy-egy teát, aztán Niall-lel elindultunk a pince irányába billiárdozni. Nem szívesen mentem volna el a lányok mellett, de... hűlt helyüket találtuk a nappaliban. A popcorn félig ki volt borulva, a narancsleveiket sem itták meg...
 - Anya! - kiabált Niall. - Jenny lelépett!
 Cathy azonnal ott termett. Kikapcsolta a tévét és tárcsázni kezdett. Jenny mobilja a kanapén csörgött. Felhívtam azt a számot, amiről Chelsea üzenete jött.
 - Itt Gordon - szólt egy mély hang.
 - Helló, Anna vagyok! - mondtam. - Meg tudnád adni Chelsea számát?
 - Az Úrnőm parancsára nem adhatom ki sem az Úrnőm, sem Chelsea, sem Agnes elérhetőségeit. Sajnálom!
 Bármelyik iskolatársamat hívtam fel, mind ugyanezt a szöveget adta le, majd kinyomták a telefonjaikat. Az egyetlen közvetlen kapcsolatot az jelentette a lányokkal, hogy Chelsea bejelölte Niallt Facebookon, és ami elkeserített, hogy Niall függőben hagyta a felkérést. Most visszaigazolta és megkérdezte, hol vannak. 10 perc telt el a válaszig:

"Ne aggódj, itt az ideje, hogy Agnesből nagylány legyen!"

 Erre rögtön otthagytunk csapot-papot, bezártuk a házat és a kocsihoz igyekeztünk. Cathy nagyon dühös volt, ezért Niall vezetett, de az anyukája ragaszkodott hozzá, hogy ne a furgonnal menjünk. Sehol sem találtuk őket a városban.
 Nagyon haragudtam Jennyre, amiért szétcseszte a randimat Niall-lel. Pont kapóra jöttem neki, hogy leléphessen.
 - Gondolom a pasijával lóg! - morogtam.
 - Remélem, hogy nem - felelte ijedten Cathy.
 - Ne haragudjatok, de ezt nem értem - közöltem. - Miért baj, ha Rawen és Jenny együtt vannak? Tök jó pasi!
 - Ezt gondolod? - nézett csúnyán Niall.
 - Annyira nem, mint te! - küldtem felé egy mosolyt. - Csak nem tudom, hogy mi lehet olyan rossz Rawenben, hogy eltiltjátok tőle Jennyt.
 - Hát, lássuk csak! - morfondírozott Niall. - Azon kívül, hogy sokkal idősebb Jennynél és egy pszichopata állat, aki bántja a húgomat, semmi probléma!
 - Mármint hogy veri? - csodálkoztam el. - És Jenny egy ilyen alakkal van együtt? Úristen! Niall, valamit kezdened kéne a húgoddal!
 - Szerinted nem ezt teszem már évszázadok óta? - fakadt ki Niall. - Úgy értem, hogy azóta, mióta az eszemet tudom...
 - Ott lakom - mutattam. - Nem dobsz haza? Ne haragudj, de semmi kedvem Kicsi Jenny után kutatni egész éjjel! Holnap találkozunk a grillpartyn! Nem tudom, mit akarnak csinálni Agnesszel, de mentsétek meg! Jó éjszakát!
 Mire végeztem a szövegemmel, Niall pont leparkolt a házunk előtt. Kipattantam a kocsiból, becsaptam magam mögött az ajtót, és besiettem a házba. Felosontam az emeletre. Anyáéknál ment a tévé. Apa aludt, megint hallottam, ahogy vörös szemekről nyög álmában. Anya nem tudom, hogy aludt-e, ezért nagyon halkan igyekeztem mozogni. Megkerestem a pénztárcámat, kilógtam a házból és elindultam a pizzéria felé.
 Mikor odaértem, leültem a pulthoz.
 - Egy duplasajtos hamburgert kérek szépen! - közöltem, és elkezdtem a pénztárcámmal bíbelődni.
 - AnnaBell, ugye? - kérdezte a pultos.
 Tök aranyos hangja volt. Lassan felnéztem.
 - Rawen? - csodálkoztam rá. - Nahát... te itt dolgozol?
 - Hát, ez is egy meló - felelte. - Közben lazulunk a csajokkal!
 Ekkor vettem észre, hogy Chelsea ül mellettem, a másik oldalán pedig az új töritanár.
 - Chelsea, nem tudod, hol van Jenny? - kérdeztem.
 - Agnesszel leléptek - morogta.
 - De itt voltak?
 - Pontosan! - kortyolt a piájába Chelsea.
 A tanárnő hozzám lépett.
 - Szia! Tudtommal jóban vagytok Niall-lel! Aki az ő barátja, az én barátom is. Adelina vagyok. Mivel nem a suliban vagyunk, tegezz csak nyugodtan!
 - Köszönöm! - mosolyogtam rá.
 Kezet ráztunk. Furcsa, megint olyan rossz érzés kerített a hatalmába, de már nem olyan intenzíven.
 - Én is kérek egy hamburgert! - büfögte Chelsea. - Piszok éhes vagyok!
 - Szerintem mind azok vagyunk, igaz, Adelina? - csilingelte Rawen.
 - Úgy van! - bólintott a nő, de nem vette le rólam a szemét, ami egyébként nagyon idegesítő volt. - Csatlakozol hozzánk vacsorára?
 Nem szívesen voltam egy társaságban Chelsea-vel, sem Rawennel úgy, hogy tudom, milyen ember... de úgy tűnt, nem nagyon van más választásom. Sebaj! Majd gyorsan megeszem a hamburgeremet, ásítozni kezdek és lelépek. Maximum megígérem, hogy legközelebb is jövök...