07. Party in the house tonight!

 *Niall Horan

- Nyögd már ki, az ég szerelmére!

- Én.. én asszem.. megöltem Anna apját.

- Mi?! - szerintem kezdtem elsápadni.. bár az nehéz lett volna.

- Hát.. Anna elvágta az ujját.. aztán az anyjával elmentek azt bekötni.. de én beindultam.. és Az apja ott maradt.

- Az emlékeit kitörölted?

- Nem tök mindegy, ha úgyis meghalt?.. De azt hiszem most túlléptem egy határt.

- Jól hiszed! Basszus Jenny! Húzz fel a szobádba!

- Hülye fasz!

Ezzel a mondattal húgom elviharzott. Hogy a picsába takarítsam el utána?! Talán az lesz a legjobb, ha kitalálok valami szöveget és felhívom Anna-t. Igen! Már meg is van! De erre még alszom egyet.. Azt hiszem kezdek becsavarodni!

* Másnap

  Reggel amint fölkeltem, a telefonomért kaptam. Elkértem a húgomtól Anna számát és tárcsázom.. Mi van?! Baszki, be fogok égni! De nem baj.. Jennyért csinálom. Kicsöng..

- Haló!

- Szia Anna, Niall vagyok! 

- Omg.. Mit akarsz?

- Hát.. Ö.. csak .. izé.. Szóval úgy hallottam, apukádnak kificamodott a ... bokája.

- Dehogy! Ki terjeszt ekkora baromságokat? Apám jól van, már reggelizett is.. Bár olyan, mintha beteg lenne. De ez téged miért is érdekel?

- Na jó.. - Jenny az ajtóból figyelte, hogy vágom ki magam. - Ez csak ürügy volt.. Jenny kicsit fél a tegnapi ügy miatt és megkért, hogy hívjalak át estére..

- Jenny fél? Niall hív át engem.. Biztos, nincs semmi gond?

- Jössz vagy sem?

- A suliban megbeszéljük.. Mármint én és Jenny. Akkor szia!

- Szia.. - feleltem a sípoló hangnak, ami jelezte, hogy már lerakta.

 Nyújtózkodtam egyet, Jenny meg úgy nézett rám, mint egy retardált.

- Mi van?

- Semmi. - megforgatja a szemeit és elindul a folyosón, de minden szavát hallom. - Csak elképesztő, mekkora seggfej lettél.

 Kipattantam az ágyból és elmentem zuhanyozni. Utána fölvettem a ruháimat. Egy fekete Backstreet Boy-os pólót egy fekete, ülepes csőnadrággal meg a Suprámmal. Ehhez még fölvettem a bőrdzsekimet és már csak vártam.. Mint minden reggel. 

- Jenny igyekezz már!

- Sminkelek!

- Nem mondod..

- Tudom, tudom - szaladt le a lépcsőn.

- Indulhatunk?

- Szerinted így jól nézek ki? - kérdezett.

Még szép, hogy jól nézett ki! Jenny mindig is meseszép volt, ezért is féltettem annyira. A szőke haja, kék szeme, akár nekem. Nagyon szeretem.. Csak megváltozott, és én is. Nem akartam túlbuzgó lenni.

- Ja.. Mehetünk már? - kérdeztem hidegen.

- Persze.. - kapta fel táskáját.

- Most meg mi van?

- Semmi - sétált kifele a kocsihoz.

- Akkor sértődj meg!

- Nem veszed észre, mekkora gyökér vagy? Komolyan.. Nem lehet veled egy büdös szót váltani!

- Nem én tollászkodom órákig a tükör előtt!

- Meg is látszik - dünnyögte.

Végignéztem magamon, mert igaza lehet. De nem értem mi a fasz baja van velem. Némán vezettem. Nem akartunk beszélgetni, nem volt mondani valónk. Vagy nem akartunk újabb veszekedést. Igazából örülök, hogy velem van évszázadok óta. Mikor vámpír lettem, gyorsan keresett ő is egy vámpírt és azzá lett. Eleinte nem örültem neki, de legalább valaki megmaradt a családomból. Azóta is itt van nekem.. Én meg tényleg egy hülye fasz vagyok. De jól ismer, nem szeretem, ha felidegesítenek. 

 Amint a sulihoz értünk már be is csapta a kocsi ajtaját és betrappolt az épületbe. 

*AnnaBell

 Apa végül nem mesélte el az álmát, de valahol belül valami szörnyen nyugtalanított. Így, békétlenül sétáltam fel a szobámba. Mikor a könyveimet pakoltam be Niall hívott.. Fura ezt így kimondani. Valamit zagyvál, hogy hogy van apám, amit végképp nem értettem, de igazából azt kérdezte, hogy ott alszom-e ma Jenny-nél. Nekem nagy kedvem lenne hozzá, mégiscsak egy erdőszéli vadászház! Szóval így lelkendezve, táskámmal a hátamon szaladtam le a lépcsőn. Anya még itthon volt, szóval megkérdeztem.

- Aaanyaaaaaa!

- Jaj, mit akarsz?

- Valami, aminek nem egészen biztos, hogy örülni fogsz..

- Nem veszek magassarkút!

- Nem az.. Ott aludhatnék ma Jennyéknél?

Anya falfehéren fordult felém, majd a keménységével együtt egy kis szín is visszatért belé.

- Nem!

- De miért? Tele vagyok ötösökkel és.. és.. Naaa! 

- AnnaBell hétköznap van!

- És? Úgyis egy suliba járunk.. és tudod, szegény Jenny korrepetálásra szorul..

- Jaj! Miért nem ezzel kezdted? Úgy szeretem, hogy így megesik mindenkin a szíved! De..

- Igen? - kaptam fel a fejem.

- A tegnapi nap fényében.. Szeretnék beszélni Jenny szüleivel..

- Ööö.. Jó!

- Akkor megyek érted a suliba. Mikor végzel?

- 3-kor.

- Rendben.. Na menj, mert elkésel!

- De nem viszel el?

- Nem látod, hogy főzök..

- Inkább vinnél el iskolába..- gondoltam magamban. Nem egészen köztudott, hogy Anya főztje ehetetlen. De mit árthat egy kis séta.

 Vidáman robogtam a suliba, anya kompromisszumát a fejemben hangoztatva. A kémia terem felé vettem az irányt, ahol megtaláltam Jennyt. Leültem az előtte lévő padba. Pillanatnyilag senki sem beszélgetett vele.

- Szia!

- Szia Anna!

- Tudod Niall hívott reggel..

- Ja igen, persze! Megengedték?

- Hát.. Anyám kikötötte, hogy szeretne beszélni a szüleitekkel.

Jenny lesokkolt...

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Hát.. Tudod van egy kis gond...

*Jenny-Tay Horan

 Niall megoldásaiból egyszerűen elegem van. Mikor elmeséltem neki, hogy valószínűleg megöltem Anna apját, ez a hülye felhívta őt és az apjáról kezdte kérdezgetni. Ennél nyílvánvalóbbá nem is tehette volna, hogy esetleg közünk lehet a halálához. Végül meghívta Annát estére. Tény, hogy tök hülye, de legalább pár dolgot jól csinál... vagyis azt hittem, így lesz.

 Anna a frászt hozta rám, mikor közölte, hogy egy lehetséges opció van; az édesanyja suli után találkozik a szüleinkkel a sulinál. Kamuzhattam volna, hogy a szüleim dolgoznak, de biztos, hogy akkor rákérdez, hogy mi a munkájuk és megint hazudnom kellett volna.

 - Apa kamionsofőr - hazudtam gyorsan. - Egy fél évig még biztosan nem jön haza...

 - És anyukád? - kérdezte reménykedve Anna.

 - Anya? Ő... ő... - nyeltem egyet. - Kicsit ki van akadva... tudod, tegnap részegen mentem haza...

 - Az én anyám is kiakadt! - legyintett Anna. - A tiéd jobb fejnek tűnik, mert megengedte, hogy ott aludjak... vagy várj! Tud róla egyáltalán?

 - Persze! - erőltettem mosolyt az arcomra. - Biztosan tud... izé... Niall beszélte le vele... merthogy én szobafogságot kaptam... de anya meg akart téged ismerni, és Niall feldobta az ötletet, hogy hívjunk át téged... anya meg félig beleegyezett... én azonnal át akartalak hívni, és addig hisztiztem, hogy ma este lett belőle... ööö... szóval... mert ő tudja, hogy nem vagy piás... meg anya nagyon laza... tudod, ő is volt kamasz! Szóval egyáltalán nem akadt ki miattunk. Inkább az a baja, hogy Niall túl komoly és egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy kamasz.

 - Ha anyád nem akadt ki, miért kaptál szobafogságot? - kerekedett el Anna szeme.

 Jaj már! Olyan jól tudok improvizálni! Mi a baja ennek a csajnak? Rohadt ijesztő, komolyan mondom! Tuti levágta, hogy kamu az egész!

 - Hát... mert suliidőben piáltunk - vontam vállat.

 Anna elvigyorodott.

 - Igen, anyunak is az a baja, hogy hétköznap van!

 - Akkor hívjam ide anyut suli után? - kérdeztem tettetett lazasággal.

 - Ühüm...

 - Hölgyeim, elegem volt! - ugrott közénk a tanár. - Te ülj át oda!

 Chelsea egyik talpnyalója hiányzott, úgyhogy éppen mellé kellett ülnöm. Csak fél méter választott el minket. Azt tudom, hogy Anna utálja. Ha jóban akarok lenni vele, nekem is utálnom kell. Márpedig jóban kell lennem Annával, mert hamarosan tisztáznom kell a helyzetet az apja körül. Fogalmam sincs, hogy mire emlékszik és attól félek, hogy ha esetleg találkozom vele, hirtelen eszébe fog jutni minden. Viszont valahol érdekelt Chelsea is, különösen az öltözködése miatt.

 Niall és én, meg a hozzánk hasonlók, másképp viszonyulnak az emberekhez, mint a halandók. Megtanulunk nem kötődni az emberekhez, mert előbb-utóbb, velünk ellentétben, megöregszenek és meghalnak. Úgy tekintünk rájuk, mint az emberek a házi állatkáikra. Igaz, én megszoktam, hogy játékokként kezelem az embereket. Egy darabig élvezem velük a játszadozást, aztán eltöröm őket... utána új élet, új város - új játék.

 Azt hiszem, Chelsea is szeret játszadozni.

 - Hé, új lány! - szólt.

 - Jenny vagyok! - morogtam.

 - Tudom, Kicsi J, figyelj! Nincs kedved eljönni este Lemmy bárjába?

 - Ne haragudj, de már van más programom. Az a helyzet, hogy megbeszéltük...

 - Nem nagyon izgat! - intett le Chelsea. - Hozd a tesódat is!

 Felfogtam, mire megy ki a játék. Ez a ribanc belezúgott Niallbe! A bátyám jó pasi, rengeteg csaj döglik érte. Nem mondtam neki soha, hogy szerintem jól néz ki, mert mikor épp az ellenkezőjére célzok, mindig szégyenkezik. Imádom, hogy évszázadok óta ugyanúgy reagál, ha piszkálom a kinézetével. Azt viszont én nem fogom soha megérteni, hogy ha néha tényleg rémesen öltözik fel (randikra), miért nem fogadja meg soha a tanácsomat? A legutóbbi ilyennél majdnem elbőgte magát, mikor azt mondtam: "borzalmasan nézel ki, remélem, nem akarsz így kimenni a házból... ja, hogy randid lesz? aranyos tőled, hogy elhiszed!"

 - Mást is hívhatok? - kérdeztem.

 - Nekem mindegy, de Niall legyen ott!

 - Oké - mosolyogtam kedvesen. - Vegyél fel rózsaszínt! Niall imádja, ha egy csaj rózsaszínben van!

 Chelsea egy pillanatig megütközve nézett rám, aztán elmosolyodott. Gond nélkül beleláttam majdnem teljesen üres fejébe, ahogy tervezgetni kezdi, hogy a rózsaszín miniszoknyáját veszi fel majd rózsaszín boleróval, fehér felsővel, amire rózsaszínnel rá van írva, hogy "FUCK ME I'M FAMOUS"... Niall meg a rózsaszín?! Hát, ez a csaj tényleg rettenetesen buta! Nagyon meg fogjuk alázni ma este, Anna pedig ott lesz és látja majd, sőt, részt is vesz benne! Azt hiszem, egy csodálatos "így tolj ki Chelsea-vel"-terv van születőben, amin hetekig fogunk röhögni. Kicsit nehéz lesz ugyan meggyőzni Niallt, de talán a Jó és Igaz Ügy érdekében feláldoz egy estét. Különben is, mi dolga van ilyenkor, azon kívül, hogy utálja magát?

 A szünetben első dolgom volt megkeresni Niallt és közölni vele a híreket. Közöltem vele, hogy kénytelenek leszünk megigézni Anna anyját, de hallani sem akart róla. Aztán eszembe jutott, hogy fel is bérelhetnénk valakit, hogy játssza el az anyánkat.

 Pár órával és két telefonhívással később Anna, Niall és én kiléptünk a suliból, hogy megkeressük a szüleinket. Mikor Niall kiszúrta Katharina Herotot a furgon mellett, halkan kuncogott egyet.

 Mikor Anna levált, hogy odamenjen az anyjához, Niall megszólalt.

 - Egy fehér boszorkánynál nem jutott jobb az eszedbe?

 Megrántottam a vállam.

 - Egy vámpírnak vagy vérfarkasnak jobban örültél volna? - dünnyögtem halkan. - Nem akarok olyan anyát, aki táplálékként tekint a barátainkra!

 - A barátodra! - javított ki Niall. - Ezentúl előbb kérdezz meg engem, ha valamit kitalálsz! Annak sem örülök, hogy elrontod az estémet!

 - Úgy teszel, mintha valami kihagyhatatlan programod lenne!

 Niall úgy csinált, mintha már nem is hallana. Közben odaértünk a furgonhoz. Katharinában bízom meg leginkább, ha boszorkányokról van szó. Már párszor kisegített hasonló helyzetben.

 - Szia, anya! - mosolyogtam rá.

 - Sziasztok, gyermekeim! - viszonozta a mosolyt. - Ötven éve nem találkoztunk! Megleptél, mikor felhívtál.

 - Ne haragudj, hogy mindig csak ilyenekkel kereslek meg - szegtem le a fejem.

 - Mindjárt ideér az a nő - sürgetett Katharina. - Gyorsan összegezzük, hogy mélyen csalódtam benned és haragszom rád, de mégis megengedem, hogy Anna nálunk aludjon, mert... miért is?

 - Mert Niall egy fasz! - feleltem.

 - Azért, mert Jenny-nek jó környezetre van szüksége, és meg akarod ismerni Annát.

 - Ennél nincs is jobb belépő, mint hogy leisszátok magatokat... - Katharina arca megváltozott és elnézett a vállunk fölött. - Szép napot kívánok, Mrs. Whitemelas! Chaterine Horan vagyok, Niall és Jenny édesanyja. Elnézést szeretnék kérni a saját lányom viselkedéséért! Tudja, Niall és Jenny édesanyjaként igencsak nehéz helyzetben vagyok, mivel az én férjem, Harold Horan, így hívják, kamionozik. Szeretném megismerni az én gyermekeim környezetében lévőket, így örülnék, ha ön elengedné az ön saját lányát...

 - Elnézést kérek, anya mindig furán beszél, ha zavarban van! - álltam közéjük.

 - Ööö... nem probléma! - felelte Anna anyja elképedve, majd kezet rázott Katharinával. - A nevem Sarah Whitemelas. Anna azt mondta, hogy Jenny korrepetálásra szorul...

 Katharina szégyenlősen elmosolyodott.

 - Biztosíthatom róla, hogy így van - intette le a nőt. - Mindig inkább arra figyeltem, hogy az illemre neveljem a gyerekeimet, hogy udvariasak legyenek és ne feledkezzenek meg a régi értékekről.

 - Amitől Jenny persze tök hülye lett - bólogatott Niall.

 - Anyádat! - boxoltam a vállába.

 - Jenny, nem beszélünk csúnyán! Szállj be a kocsiba! Niall, te meg ne bántsd a húgodat! Most számolj!

 - Számoljak?

 - Miért szálljak be a kocsiba?

 - Számolj!

 - Egy... kettő... így érted?

 - Folytasd! - intett ingerülten Katharina, majd felém fordult. - Azt mondtam, a kocsiba!

 - Igen, anya!

 Már kezdett elegem lenni ebből a komédiából. Katharina abszolút kockáztatta, hogy lebukunk, ráadásul nem engedte, hogy előre üljek. Lehet, hogy tényleg egy vérfarkast kellett volna hívnom... csakhogy reggelre széttépték volna egymást Niall-lel.

 - Négy... öt... anya, ez unalmas!

 - Niall, beszélgetek, kicsim! - Katharina visszafordult Anna édesanyjához. - Ne haragudjon az előbbiért! Nos, úgy értettem, hogy a nevelésükkel foglalkoztam, az iskolai tanításukat pedig a tanárokra bíztam. Mivel én nem tartottam fontosnak, csak azt, hogy kész legyen a házi feladatuk, egy idő után ők is így tettek. Niall azóta rájött, hogy fontos a suli a továbbtanuláshoz, úgyhogy ő foglalkozik is vele, de Jenny nagyon le van maradva... örülnék, ha Anna segítene neki!

 Sarah dagadt a büszkeségtől.

 - Ez csak természetes! - legyintett.

 Niall körülbelül százötvenig számolt, mire végre elváltak. Anna beült mellém, Niall a volánhoz, Katharina meg az anyósülésre. Sarah mindent bekajált és receptet cseréltek. Magamban jót mulattam azon, hogy egy fehér boszorkánynak mondják meg, hogyan kell főzni!

 Gondoltam jobb, ha hazáig túlesünk az "családi" ügyeinken.

 - Anya, Chelsea elhívott minket a Lemmy's-be - mondtam. - Ugye, nem baj, ha elmegyünk?

 - Jennifer! - fordult hátra Katharina olyan szigorú arckifejezéssel, hogy nem tudtam nem komolyan venni. - Remélem, nem gondoltad komolyan! Tudtommal egy hét szobafogságot róttam ki rád.

 - Nem, egy hónapot! - vigyorgott közbe Niall.

 - De feloldottad azzal, hogy megengedted, hogy Anna átjöjjön! - morogtam, majd belerúgtam Niall ülésébe.

 - Mi az a Lemmy's? - fordult Katharina Niall felé.

 - Nem tudom - vont vállat. - Valami kocsma.

 - Valójában egy kávézó, ahová Chelsea mindhármunkat meghívott - kezdett el hazudni Anna úgy, mint a vízfolyás. - Ez nagy szó, mert az új diákokat nem szokta elhívni. Ez egy elit klub, igazából, ahová csak diákok mehetnek. Ilyenkor szoktunk szavazni a suli ügyeiről, megtárgyaljuk, mi legyen a suliújságban és kóruspróbát tartunk. Tudom, hogy Jenny éppen nem jöhetne el, de fontos lenne, ha megjelenne... ezen múlik, hogy a suliban kivetett lesz vagy befogadják-e.

 Katharinának nem kellett bemutatkoznom, ismert már, így csak felhorkant. Még hogy nekem bajaim lehetnének a beilleszkedéssel? Mikor legutóbb megtámadott minket egy halom vérfarkas, egyszerűen csak beszélni kezdtem és öt perc múlva együtt fogyasztottunk el egy orvvadászt. Mindenesetre Anna győzött. Katharina megpróbált gondos anyukának tűnni.

 Szóval este lementünk a Lemmy's-be. Amíg Niall tanítgatta billiárdozni Annát, megbűvöltem a pultost, hogy dobjon meg pár üveg piával - teljesen ingyen! Amikor nagyjából három üveg whiskyvel és öt liter vodkával a kabátom alatt be akartam vonulni a vécébe, Chelsea ugrott elém.

 - Niall azzal a pöffeszkedő, stréber tyúkkal van! - mordult rám.

 - Borzasztóan sajnálom! - feleltem érzéketlenül. - Szeretnék berúgni, de úgy, mint még soha. Megtennéd, hogy őrködsz nekem?

 Chelsea elmosolyodott.

 - Természetesen!

 Elindultam a vécé irányába. Chelsea gépiesen követett. Szeretem, amikor ilyen emberekkel bábozhatok. Olyan, mintha igazságot tennék, mert annyira megérdemlik! Bevetettem magam a mosdóba. Hallottam, hogy Chelsea sorra küldi el a csajokat.

 Lepattintottam az egyik üveg kupakját.

 - Egészségemre! - koccintottam magammal.

*Niall Horan

 Hát persze, hogy nincs egy nyugodt napom se! Jenny kitalálta, hogy menjünk el valami fura nevű kocsmába, mert a szöszi elhívta.. Az a Chelsea vagy ki. Nem bírom, hogy mindig megtervezi a napomat. A szüleim, mármint az igazi szüleim, arra tanítottak, hogy a nagyobbnak vigyáznia kell a kisebbre, az erősebbnek óvnia kell a gyengébbet és az okosabbnak kell irányítania. Ehhez képest Jenny irányított, de mindenben meggondolatlanül és felelőtlenül döntött. Ráadásul a fejébe vette, hogy Chelsea-nek tetszem, és ha nem vele, hanem Annával foglalkozom, azzal felhergelhetjük, mire - Jenny szerint - Chelsea emiatt letámadja Annát, és fogalmam sincs, hogy mi lesz a vége, mert az elejét sem értem.

 Anna egészen jól billiárdozott. Nagyon gyorsan rájött a játék lényegére. Elmagyaráztam a szabályokat, megmutattam, hogy kell lökni és kicsit megizzasztott, de végül sikerült nyernem. Általában hagyom a lányokat győzni, bármit is játsszunk, de Annával még nem voltam olyan kapcsolatban. Meghívtam egy kólára és játszottunk még egyet. Azt már elvesztettem, és még csak nem is rajtam múlt.
 Elképedve néztem a lányra.
 - Ezt hogy csináltad? - hebegtem.
 - Hát... ez csak... geometria... - vonogatta a vállát. - Nagyrészt...
 Egészen jól elvoltunk, amíg elő nem került a húgom, totál részegen. Leitatta Chelsea-t is, aki zokogva borult a vállamra, és ha minden igaz, az iránt érdeklődött, hogy miért Annával foglalkozom és nem vele. Aztán az ölembe hányt. Lelöktem magamról a lányt és leléptem. Azt hiszem, most mindenki sértődős hülyének gondol, de inkább ez. Valójában olyan dühös lettem, hogy szét tudtam volna tépni Jenny-t a puszta kezemmel. Mondjuk, ez nem nagy dolog, a vámpírok hatalmas fizikai erővel rendelkeznek.
 Elindultam haza. Otthagytam a kocsit a lányoknak. Idegesen trappoltam végig az úton. Hogy levezessem a dühömet, a lábamat a földhöz verdestem. Igyekeztem nem sok kátyút okozni, de valahogy meg akartam nyugodni. Nincs rosszabb, mint egy mérges vámpír! Az erdőbe vezető úton azonban sikerült olyan erővel odaverni a lábam, hogy éreztem, hogy eltört a sarkam. A fájdalom felébresztett.
 Leültem az út szélén, levettem a Suprámat, helyreigazítottam a lábam. A fájdalomtól ordítani tudtam volna, könnyek gyűltek a szemembe, de a dühöm erősebb volt, így elfojtottam magamban mindent. Óvatosan felhúztam a lábamra a cipőm és vártam egy kicsit. Éreztem, hogy helyrejön. A vámpírlétben az az egyik legjobb, hogy mi nem vérzünk el, mert nagyon gyorsan gyógyulunk.
 Tudtam, hogy az erdőben pár srác szórakozik. Füves cigit szívtak és olcsó bort ittak. Éreztem a szagát. Úgy gondoltam, ha belém mernek kötni, az ő bajuk! Ahogy mentem tovább, természetesen előbújtak a fák közül. Azt hiszem, ki akartak rabolni. A cipőmet emlegették. Annyira nem figyeltem rájuk. Viperájuk volt, több kilós láncuk, baseball ütőik. Egyáltalán nem okoztak gondot. Nem telt el fél perc, öntudatlanul hevertek az úton. Kitöröltem az emlékeiket, aztán mind az ötöt bevittem az erdő mélyére, egyenként. Ez további három percet vett igénybe. Aztán hazasiettem.
 - Drágáim, máris megjöttetek? - kiáltott fel Katharina.
 - Nem kell a színjáték, Anna nincs itt - feleltem és mentem a hangja után a nappaliba. - Megjött az ágyad?
 - Nagyjából fél órája - bólintott. - A ruhatáram nem tetszik, de amúgy sem maradok sokáig. Azért Jenny érti a dolgát!
 - Örülök, hogy remekül tud hazudni! - húztam el a számat.
 Katharina elmosolyodott. Aztán elhúzta az orrát és végignézett rajtam. Ahányszor fejletlen szaglású lénnyel beszélek, mindig elcsodálkozom, hogy milyen lassan jut el a tudatukig az a szag, ami például az én orromat már nagyon bántja.
 - Kávézó, mi? - tette karba a kezét, majd felállt. - Menj, vegyél fel valami mást, a ruháidat pedig hozd le, majd én beáztatom gyorsan!
 - Katharina! - vigyorodtam el. - Megoldom, ne aggódj!
 - Kérlek! Bele kell rázódnom a szerepembe. Sarah felhívott, hogy a hétvégén grillpartyt rendez és szeretné, ha átmennénk. Ígérem, hogy nem leszük puszipajtások és hamarosan megszabadultok tőlem...
 - Szívesen látunk! Sokat változott a véleményem rólad az első találkozásunk óta és megtanultam értékelni a humorodat... szóval, örülök, hogy ilyen anyám van!
 Felmentem, lerángattam magamról a bűzös gönceimet, letusoltam gyorsan és lesiettem a szennyesemmel. Katharina pár percre elvonult vele, majd visszajött a nappaliba, lehuppant mellém a kanapára. Hozott egy-egy üveg sört, és néztük a meccset.
 - Ja, Jenny berúgott - morogtam. - Majd próbáld meg előadni a szigorú anyukát!
 - Tényleg berúgott vagy Anna hiszi azt?
 - Tényleg - húztam meg a sört. - Tettél bele vért is? Nagyon finom!
 - Gondoltam, egy kis vacsora nem árt az én szép és nagy fiamnak!
 Nevettünk egyet, aztán néztük a meccset. Ezt szerettem Katharinában; jól tudott hallgatni. Nem éreztem azt, hogy feltétlenül mondanom kell valamit, ezért szerettem vele lenni. Jenny állandóan zajong, beszél és kérdez. Katharina pedig csendes és nyugodt. Ahogy ott ültem mellette, éreztem, hogy elszáll a nemrég érzett dühöm utolsó csepp keserűsége is.
 A reklámblokk alatt Katharina felém fordult.
 - Csak egyet hagytatok ki a sztoriból - mondta szemrehányóan. - Arról nem volt szó, hogy Anna boszorkány.
 - Boszorkány?
 Próbáltam elhitetni magammal, hogy biztosan Katharina téved. Csakhogy az a baj, hogy ő soha nem téved.
 - Jó okom van feltételezni, hogy a salemi fehérboszorkányok leszármazottja.
 - Mi? - értetlenkedtem.
 Még nem tudtam feldolgozni, hogy AnnaBell boszorkány, azt pedig végképp nem tudtam értelmezni, hogy Salemben fehérboszorkányok lettek volna... nem véletlenül kerültük azt a helyet!
 - Hát a családneve Whitemelas - magyarázta Katharina. - White, mint fehér... és a "melas" visszafelé Salem. Azon csodálkozom, hogy ez eddig miért nem tűnt fel senkinek?
 - Szerinted azért, mert Whitemelas a neve, már rögtön boszorkány?
 - Nem a neve miatt - nevetett fel. - Éreztem, hogy az. Azt is tudom, hogy jóval több hatalma van, mint nekem, de valamiért nem tudja használni az erejét.
 - Hogyhogy? - csodálkoztam.
 - Szerintem nincs tisztában vele.
 Megint a tévé felé fordultunk, hiszen mindent tisztáztunk, de az ekkor keletkező csöndben egyáltalán nem találtam nyugalmat, csak izgatottságot és talán egy kis félelmet.

*AnnaBell

 Kicsi Jenny annyira kész volt, hogy alig értettem, mit mond. Ettől függetlenül folyamatosan járt a szája. Már sikerült rávennem, hogy ne igyon többet és induljunk el haza. Az autó ott állt a kocsma előtt, gondoltam, akkor Niall is biztosan a közelben van. Kicsi Jenny be akart szállni, de én nem tudok vezetni, ő meg teljesen részeg és egyikünknek sem kéne ilyen fiatalon meghalnia!
 Megálltunk egy étteremnél. Kicsi Jenny rendelt valamit, aztán fizetett és végül leültünk egy-egy kólával. Fél óra múlva három hatalmas pizzával és két hamburgerrel sétáltunk hazafelé. Tekintettel Kicsi Jenny állapotára, a pizzákat én vittem. Ragaszkodott hozzá, hogy ő is hozzon valamit. Imádkoztam, hogy ne essen el a kajával. Dülöngélt kicsit. Amikor árokba akart esni, csak rászóltam, hogy menjen jobbra, ha pedig egy autó alá akart beesni, megkértem, hogy álljon meg, ő pedig azt tette, amit mondtam neki.
 Megcsörrent a telefonom, és erősen egyensúlyoznom kellett, hogy elő tudjam venni a zsebemből, de közben a pizzákat se ejtsem el.
 - Megfogom! - ajánlkozott Kicsi Jenny.
 - Hagyd csak! - mosolyogtam, majd beleszóltam a telefonba. - Igen?
 - Hogy vagytok? - kérdezte anya a vonalban.
 - Megvagyunk - feleltem. - Eljöttünk pizzáért, de nagyon jól haladunk a tanulással.
 - Örülök... de annak nem, hogy ilyen későn az utcán vagytok! Értetek megyek!
 - Nem kell! - mondtam gyorsan. - Niall jön értünk, csak volt egy kis dolga, de öt percen belül itt lesz. Pont az imént beszélt Jenny-vel.
 - Jól van! Azért holnap ne késsetek el a suliból!
 - Nem fogunk, ígérem! - feleltem. - Megeszünk egy pizzát és alszunk is!
 - Jó éjt, kicsim!
 - Jó éjt, anyu!
 Visszaraktam a zsebembe a telefont. Amikor ismét előre fordultam, azt láttam, hogy a három doboz pizza tetején, amivel végig fél kézzel egyensúlyoztam, ott van a két doboz hamburger is, Kicsi Jenny pedig zsebredugott kezekkel kullogott mellettem.
 Ahogy az erdőhöz értünk, hirtelen nagyon szerettem volna, ha mégis inkább kocsival jöttünk volna. Nagyon sötét volt és állandóan bukdácsoltam. Ezért külön örültem, hogy végül hozzám kerültek a hamburgerek. Aztán eszembe jutott, hogy van nálam telefon. Elkezdtem világítani az utat.
 Nagyjából fél órán keresztül meneteltünk az erdőben, mikor végre megjelent előttünk a vadászház. Fáradt voltam, éhes és egy kicsit fáztam is, de a fogadtatásunk nem volt túl meleg. Catherine megköszönte, hogy hazakísértem Jennyt és elnézést kért az okozott kellemetlenségekért, mire én csak legyintettem. Ő csak tett-vett a konyhában. Odaugrottam, hogy segítsek neki. Valami libafoszöld színű folyadék buborékolt az egyik fazékban.
 - Ez meg mi? - kérdeztem elképedve.
 - Ez a specialitásom - mosolygott. - Borzalmas íze van, de pillanatokon belül kijózanodik tőle minden vá... sott kamasz!
 - Mert ez hánytat? A szaga alapján...
 - Most nézz rá! - mutatott Kicsi Jenny felé, aki leült a bejárati ajtó mellé, mikor megjöttünk, és azóta sem bírt felállni. - Ha belegondolsz, magának csinálta!
 Azzal kimert egy keveset a fazékból egy bögrébe. Legalább láttam, milyen undorítóan csomós állaga van. Igyekeztem nem öklendezni, de az ilyesmit elég nehéz visszatartani. Catherine lenyomta az egészet Kicsi Jenny torkán. Direkt elfordultam, mert tudtam, hogy ezt képtelen lennék végignézni.
 - Ha magadhoz tértél, beszédem van veled! - mondta keményen Catherine.
 Ekkor Niall lépett a konyhába.
 - Á, Anna! - mosolygott. - Van egy billiárdasztal a pincében. Gyere, győzzön a jobb!
 - Elfogadom a kihívást!
 Levittünk egy pizzát magunkkal. Horanék pincéje eszméletlenül nézett ki. Egy hatalmas bulihely volt, csocsóasztal, billiárd, heverők... már láttam magam előtt, hogy a fél suli itt piál. Játszani kezdtünk.
 - Tudom, hogy nincs mit tanítanom neked, de nem jól tartod a dákót! - szólt Niall.
 Mögém lépett, és megigazította a kezeim. Nem simult hozzám, nem volt rámenős...
 - Whitemelas... - suttogta halkan a fülembe.
 Mikor megláttam az arcát, üveges tekintetét, úgy tűnt, mintha nem is nekem szólt volna. Furcsa gyerek ez a Niall, de azért egészen rendes!

*Rawen

 Nem tudom eldönteni, melyikből van inkább elegem: a banyákból van a Horan-testvérekből? A lehető legrosszabb ötlet volt őket vámpírrá tenni, de nem tehettünk mást. Azok voltak a szép idők! Az emberek kedvüket lelték abban, hogy megkínozták és megölték egymást. Akkoriban a banyáknak még volt tekintélyük! Mostanra hova lettek? Szégyen!
 Eleinte Tay nem volt más számomra, csak egy buta kislány, de volt benne valami, amitől...
 A legtöbben nem bírják elviselni az örökkévalóság gondolatát. A vámpírok 99,8%-a nem vámpírként születik. Emberek, akiket harapás útján tesznek vámpírrá. Az emberi elme viszont 100 évnél tovább képtelen emlékezni, ennyi a kapacitása. Ez is az egyik oka annak, hogy sok vámpír megőrül, és vérengzésbe kezd. A mi dolgunk és felelősségünk őket kiiktatni... és én évszázadok óta várom a napot, amikor Tay bekattan végre, mert nála nyílvánvaló volt, már mikor vámpírrá tettem, hogy ez lesz a sorsa.
 Most azonban végképp elegem lett belőlük. Ezek fehérboszorkányt hívtak magukhoz! Készülnek valamire és nekem tudnom kell, mi az!
 Csókot nyomtam szerelmem nyakára.
 - Akadt egy kis dolgunk, Adelina! - leheltem ajkára.

06. Are you fucking kidding me?!

*Niall Horan

 Jenny újabb bonyodalmat okozott.. A suliból nem jött velem haza, nem szólt hozzám. Gondolom megsértődött.. Azonban, mikor már egész nap nem tette be a házba a lábát (átvitt értelemben, mert kb. éjfélre hazaért) kezdtem aggódni. Este 10 óra óta ülök a nappaliban és nézem a TV-t. Nagyon jól rendeztük be a házat.. A falak kávészínűek, a bútorok nagyrészt feketék, de Jenny kedvéért van egy pár piros is (ami nem nagyon illik az idilli összhatásba, de elnézem neki). Én most a bőrkanapén nézem a plazmát, azon pedig egy unalmas focimeccset.. Igazából viccesek ezek a nyilvános sportrendezvények, mert rengeteg vérfarkas kombinálja örök életét a sporttal (most pl. nagy nevek, mint Neymar, Torres, stb.). Ők nem számolnak azzal, hogy mi van ha meg kell öregedni? Vagy mi van a hírnévvel? Ami nem mellesleg az összes ellenségük figyelmét fölkelti. Az emberek nem tudhatják meg, mi leselkedik rájuk az éj leple alatt. Az túlságosan kockázatos lenne. Gondolatmenetemből az ajtó csapódása ébresztett fel. Jenny zihálva, még a halott bőrnél is sápadtabban, rémülten érkezett meg. Bár nem aggódtam, amiatt, hogy megfullad, nagyon zihált. Kikívánkozott belőlem a kíváncsiság:

- Jenny, mi történt?

- Nem kell tudnod, az én szocproblémám..

- Jenny, mondd már!!

- Niall.. T-túl nagy a baj..

*Jenny-Tay Horan

 Leguggoltam, és kezembe vettem az egyik üvegcserepet. Éreztem, hogy a szemfogaim iszonyatosan lüktetni kezdenek. Megduzzadtak és egyre hosszabbak lettek. Gondolom, a szemem is megváltozott. Mikor iszom a vért, bevörösödnek az íriszeim, de 5 perc múlva megint hidegkék lesz. Tudtam, hogy nagyon kell vigyáznom, hogy meg ne lássák. Igyekeztem csak arra koncentrálni, hogy összeszedjem az üvegeket, de nagyon remegtek a kezeim és a figyelmemet elvonta Anna szivárgó vére.

 Az édesanyja odasietett hozzá.

 - Jaj, kicsim, nagyon elvágtad a kezed! - sápítozott. - Anna, mindent összevérzel! Itt egy zsebkendő! Gyere ki a fürdőszobába!

 Amíg ott voltak mellettem, lesütöttem a szemem. Éreztem, ahogy dobog a szívük, a vér szagát... aztán kimentek a nappaliból. Hallottam, hogy Anna édesapja tétlenül topog, majd elindult ő is.

 Felegyenesedtem, az üveg darabjai kihullottak a kezemből.

 - Mr. Whitemelas, kérem... - szóltam halkan.

 Hallottam, hogy a férfi megtorpan. Megfordult. Az agyamat ellepte a homály, a vadállat bennem kitörni készült, de még vissza tudtam tartani. Próbáltam úgy kezelni a helyzetet, hogy a lehető legkevésbé legyen gyanús. Megpróbáltam Erővel kényszeríteni Anna édesapját, hogy közelebb jöjjön. Nem mertem felnézni, de mikor lassan elindult felém, megnyugodtam.

 - Mi a...? - nyögött fel.

 Vergődött, próbált ellenállni. Mikor Anna elvágta a kezét, már akkor igyekeztem behatolni a tudatába, és nem tetszett, amiket gondolt, de ezzel egyáltalán nem foglalkozhattam. Csak azt reméltem, hogy ha Anna valóban természetfeletti erővel bír, bármi is legyen az, nem az édesapjától örökölte. Úgy gondoltam, ha irányítani tudom, biztos el tudom venni az emlékeit... azzal kapcsolatban, amire készültem.

 Felnéztem. Már egészen közel volt. Megállítottam és közelebb léptem. A kezembe vettem a fejét, megsimogattam az arcát... Niall, amíg vadásztunk az emberekre, mindig azzal csesztetett, hogy játszom az étellel. Magamra parancsoltam, hogy mielőbb végezzek. Egyelőre tudtam figyelni rá, hogy mi történik a család női tagjaival. Még mindig a fürdőszobában voltak, az anyuka éppen sebtapaszt keresett Anna ujjára. Bátorítóan rámosolyogtam a férfire, mintha meg akarnám nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. Végighúztam a kezem a nyaki ütőerén. A szíve nagyon gyorsan kezdett kalapálni, de nem szólt. Nem is szólhatott, teljesen lebénítottam. Elég magas ember volt, lehúztam a fejét, félrebillentettem, hogy minél jobban hozzáférjek, közelebb hajoltam és elharaptam a torkát, kihúztam a fogaim és inni kezdtem.

 Igyekeztem nem fájdalmat okozni neki, de amint a vére a számba került és megízleltem, elvette az eszem. Már Annáékat sem hallottam, az egész világ megszűnt körülöttem. Miközben a vérét ittam, folyamatosan töröltem az elméjéből, hogy megbénítottam, és ittam a vérét.

 Már csak egy kortyot akartam... még egyet... és még egyet... szóval be akartam fejezni a táplálkozást, amikor a férfi teljesen elernyedt. Nem okozott problémát tartani. Végig az elméjében voltam és elmostam a valóságot belőle, amikor egyszer csak sötétség... Lenyeltem a számban levő vért, elkezdtem nyalogatni a sebeit, jó sok nyállal, hogy begyógyítsam. Mikor éreztem, hogy már nem szivárog a vére, elhúztam a fejem és szemügyre vettem a nyakát. Egy csepp sem ment félre és egy karcolás sem látszott rajta. Mindig büszke voltam rá, hogy ilyen szép és tiszta munkát tudok végezni! Aztán felfogtam, mit tettem.

 Odavonszoltam a férfi testét a heverőhöz és lefektettem rá. Próbáltam kapcsolatot teremteni a tudatával, de nem ment. Végiggondoltam a helyzetet: egészen addig töröltem az emlékeit, amíg el nem ájult, vagy meg nem... remélem, nem öltem meg!

 Ijedtemben nem tudtam hova kapni. Gyorsan fölszedegettem az üvegcserepeket. Mikor végeztem, hallottam, hogy Annáék kijönnek a fürdőszobából, és elindulnak felénk.

 - Drágám... - állt meg Anna édesanyja a nappali ajtajában, majd kifordult. - Brad, merre vagytok?

 Mint a Pókember, függtem a plafonon, Brad közém és a plafon közé volt passzírozva. Némán huppantam le a földre, majd a vállamra kaptam. Anna épp a lépcsőn ment fel, az édesanyja a konyhában volt, éppen háttal állt meg. Küldtem neki egy tudatalatti üzenetet, hogy álljon meg, és nagy meglepetésemre a nő lefagyott, mint mikor szünetelteted a filmet. Felosontam Anna mögött, megkerestem a szülei hálószobáját. Hatalmas franciaágyban aludtak. Egy ideig szagolgattam, hogy melyik Brad oldala, majd letettem az ágyra. Azt akartam, hogy úgy tűnjön, magától jött föl, úgyhogy levettem a cipőjét, az ingét és a nadrágját - arra már nem vitt rá a lélek, hogy a zoknijához hozzáérjek -, mindent szétdobáltam az ágy mellett. Aztán lelopództam a lépcsőn, és kiadtam az újabb parancsot a nőnek, hogy mehet tovább, ha becsukódott a bejárati ajtó.

 Kiléptem a házból. Körülnéztem, hogy láthat-e valaki, gondosan megszemléltem a szomszéd házakat, majd fél perc múlva köddé váltam..

*Chelsea

 Én vagyok itt a főnök. Én mindenki szerint népszerű vagyok. Nekem van a legjobb stílusom! Az egész suli a lábaim előtt hever. Rengeteg fotózásra hívnak. Szerepeltem már samponreklámban, háromszor voltam a kifutón, mint modell és voltam a Vogue magazin arca is... Nincs mese, sztár vagyok! Ezen kívül még sportversenyeket nyerek, a pom-pomcsapat kapitánya vagyok. Nekem volt eddig a legtöbb pasim a suliban.. Olyan bulira nem is érdemes elmenni, amire én nem megyek. Van külön címlapszám rólam a suliújságban. Most pedig egy új célt tűztem ki, az új fiút akarom megszerezni. Nem lesz könnyű eset.. De én mindig megkapom, ami jár nekem!
 Tegnap suli után mentem haza, a gardedámjaim kíséretében. Jaj, szörnyű, hogy mennyit lógnak rajtam! De a népszerűségért meg kell szenvedni.. Mert a szépségért már nem kell! Szóval megyünk haza az új pink Cabriomban, mikor meglátom a szöszit (mármint Niallt). A kocsit úgy lefékeztem, hogy a többiek lefejelték az üléseket, June pedig, aki az anyósülésen ült bevágta a fejét a műszerfalba. Hangosan jajongtak.
- Fogjátok már be! - torkoltam le őket. - Ott megy a jövendőbelim!
 Hirtelen abbahagyták és kapkodták a fejüket. Nem láttam se a kocsiját, se a húgát, úgyhogy lopakodó tempóban kezdtem el gurulni az úton. Szépen lassan mellé értem.
- Szió!
- Mit akarsz, Chelsea?- jött oda fenyegetően a kocsihoz.
- Hm.. Ezt senki se tudja.. Viszont.. - szépen lassan megnéztem mindenhol. - Pillanatnyilag egészen testet ölt a vágy.
Hidegen nézett rám, aztán beleröhögött az arcomba. Egy kicsit dühbe gurultam.. Én mindent megkapok, amit akarok!
- Nem fekszem le kislányokkal, főleg nem egy Chelsea Rowlanddel..
- Viccelsz velem, bazdmeg? Ezt még nagyon megbánod!
Niall integetett, mint valami idilli pillanatban egy vígjátékban, én meg tövig nyomtam a gázt, mire az utasaim belefúródtak az ülésekbe. Azonban most inkább összeszorították fogaikat, mert tudták, hogy ez a kis veszekedés csak a vihar előtti csend...

* AnnaBell

 Úristen! Mi ez a kibaszott hasogató fejfájás? Uhh.. Inkább kikelek az ágyból. Felkaptam a köntösömet és lementem a konyhába. Rohadtul szédültem, konkrétan nem voltam tudatában hollétemnek. Anya gofrit sütött, azonban az imádott illat most inkább hányingert keltett. Ledobtam magam az egyik székre, amikor Anya meglátott.
- Jaj, picikém!
- Jaj, Anya!
- Mi a baj kincsem?
- Nem vetted meg az új Barbie kiadást.. Szerinted?
- Na, jó - próbálta komolyra venni a figurát. - Az érdekelne, miért ittad le magad?
- Ez egészen egyszerű.. Épp tegnap követtem el szociális öngyilkosságot.
- Mi történt?
- Elküldtem Chelsea Rowlandet.. egy jó, meleg.. inkább forró éghajlatra!
- Hogyhogy? Én úgy tudtam jóban vagytok.
- Ó, anya! Te sok mindent nem tudsz.
- Figyelj, majd én beszélek vele..
- Anya! Meg ne próbáld!
- Sziasztok lányok!- dülöngélt apu a lépcsőn.. meglepően fehér volt.
- Szia apu- köszöntem vissza
- Szervusz drágám! Tegnap jól otthagytál minket!
- Ööö.. Bocs!
- Nem baj..  beteg vagy, édesem? Olyan sápatag vagy!
- Nincs semmi bajom, csak rosszul aludtam.. Nagyon érdekes álmom volt.. Benne volt a barátnőd is..

[Folytatjuk..]

05. Agree or Argue?

*Niall J. Horan

 A kocsi ajtaját becsapva belevetettem magam az erdőbe, hogy megnézzem, mi a franc volt az, amit majdnem elütöttem, mert szagot fogtam. Tudni illik, a vámpíroknak fejlett a szaglásuk (látásuk, hallásuk). Ismerős volt a bűz, ami betöltötte egy pillanatra az orromat. Már áthatoltam az erdő felén és az idegen valami még mindig menekült előlem, én meg nem voltam hajlandó egész délelőtt a fenevadat üldözni. Egy percre megálltam, vizslattam az erdőt, de nem találtam, így visszamentem a kocsihoz, ahol Jenny várt.. Elvileg. 

  Visszaérve az autóhoz nem láttam a húgom. Bepánikoltam és elkezdtem üvöltözni a nevét. Kisvártatva meghallottam egy nyögést a közelből. Átsétáltam a kocsi másik oldalára és azt látom, hogy a húgom fetreng a sárban.

- Mi a faszért nem szóltál, hogy itt vagy? Én meg üvöltözök, mint valami Tourette-szindrómás.

- Olyan fincsi a sár, puha és meleg.. Nem volt kedvem elrontani az idilli pillanatot!

- Marha humoros vagy.. Azt mondtam, hogy maradj a kocsiban!

- Úgy értelmeztem, hogy a kocsi közelében.

- Hát.. Akkor.. Argh! Szállj be!

- Így? Sarasan?!

- Baszki! Van nálad ruha?

- Nincs.. Úgy érted, menjek meztelenül?

Egy vékony hajszál választott el attól, hogy ne vágjam tarkón.

- Nyilvánvaló..

- De most komolyaan!

- Hazamegyünk, átöltözöl és húzunk a suliba.. Egyébként..

- Igen?

- Mi a jó eget csináltál a sárban?

- Hát.. Dagonyáztam.. Mint a malacok.. Annyira cukik!

- Ööö.. Kár volt megkérdeznem.

A kocsiban ülve elhajtottam hazáig. Jenny beszaladt és egy negyed óra múlva kijött a lakásból. Visszaült és végre sikerült eljutnunk a suliig. Már nem is foglalkoztam azzal, hogy mennyire hülye, csak az bökte a csőröm, hogy valami nincs rendben ezzel a várossal.

 Spontán parkoltam le a Range Roveremet a suliban. Kiszálltam. Fehér cipőm immár sárosan díszelgett lábamon, amiért meg is néztek. Jennyvel oldalamon (aki mellesleg úgy mosolygott, mint egy jóllakott, debil ötéves) trappoltam be a suliba, kissé idegesen a reggeli incidens miatt. Vagyis nem csak amiatt, hanem sok mindenért.. Jenny nagyon flegma lett, megigézte a dirinőt, hogy egy osztályba kerüljünk, folyton meghekkeli az iskola kajarendelését és minden fiút behülyít. Nem tudom, mitől lett ilyen, de csak azért mert sosem öregszünk, nem kell úgy viselkedni, mint egy hülye gyerek.  Hosszas eszmefuttatásomat az szakította félbe, hogy beleütköztem a tegnapi csajba, valami méhkirálynő féleség.

- Mi a francot csinálsz?- rivallt rám, miközben lehajolt a könyveiért.

- Bocs!- mentem volna tovább, de meghúzta a karom.

- Nem segítenél, ha már ilyen jó benyomást keltesz, kora reggel?

- Hogyne!

Érzékeltem, hogy üresedik a folyosó, mert hát becsöngettek. A csajjal szedtük a papírjait, meg a könyveit. Mire sikerült összeszedni pont elkéstem, mert a fizikatanár bement a terembe.

-Szuper el is késtem!- sóhajtott.

- Nem vagy egyedül..

- Ja tényleg! Te vagy az az új gyerek! Chelsea- nyújtja kezét.

- Niall-  nézek rá hidegen.

Már az első pillanattól kezdve nem tetszett a csaj kisugárzása. Fölényeskedő, aki arra használja képzelt szépségét, hogy másokat nyomjon el. Annyira.. Visszataszító! Megkerültem és bevonultam az osztályterembe. A fizika óra gyorsan elment. A következő angol. Találkoztam a fura csajjal és persze nem maradhatott ki egy újabb konfliktus...

*AnnaBell

 Töri, angol, kémia... Angol! Az a hülye Horan gyerek már megint ott volt.. Kicsit kezd irritállni. Megyek befele az ajtón, mikor a szőkeség kiviharzik és teljes erőből fellök. Visszanézett, gyorsan odaugrott, hogy felsegítsen.. Mikor felnézek meglátom, hogy Niall az.

- Baszki! Engedd el a kezem! Felállok magamtól..

- Nem kedvtelésből segítek..- felelte hidegen.

- Akkor kapd be, bunkó!

Természetesen Chelsea egy kis balhét se hagyna ki.. Jött a kis csapatával és egyenesen körbezárta Niallt.

- Nos, kedves nyomi! Miért is piszkálod az én Niallömet?

- Niallöd?

- Igen.. De miért is vagy te ilyen pimasz?.. Na gyerünk, húzd be füled-farkad és futás, mielőtt kivégezlek a pillantásommal!

Na ettől a beszólástól fölment bennem a pumpa.. Most még akár meg is tudnám tépni.. Vagy kirúgnám alóla a tűsarkait.. Most.. Elegem van az eltiprásából és a hatalmas képéből.. Elég!

- Mégis mi a francot képzelsz magadról?! Azt hiszed te vagy itt a minden? Igen népszerű vagy.. pontosabban közutált! Nem látod magad? Vagy ami körülötted történik? Nem fogsz örökké gimibe járni, nem lehetsz örökké bálkirálynő.. Az nem állás! Én kitanulom a belem, míg te jó ha el tudsz olvasni egy leányregényt! Tudom, hogy te vagy Miss Tökéletesség, de.. Kuuus!- ezzel elviharzottam.

 Nem láttam Chelsea arcát, de remélem, hogy egy fikarcnyi eljutott az agyáig a kis mondókámból. Életem legnagyobb hibáját követtem el és pontosan tudtam, mi következik soron.. Vagy mégse?...

 Suli után, hazafele elgondolkodtam. Sajnos erre a fontos tevékenységre nem volt sok időm, mert az új csajjal találkoztam össze.

- Szia! Te vagy..

- Anna..- mondtam sötéten.

- Nos, Anna. Nagyon unalmasnak ígérkezik a délutánom.. Nem akarsz velem eljönni valahova?

- Um.. Nem is ismerlek.

- Én se! De kit érdekel.. Gondolom nem vagy vámpír, vagy ilyesmi...

- Nem éppen.. De tudod mit? Ma már nagyon elegem van.. Van piád?

- Ohh! A stréber kikel magából.. Ez tetszik..

- Nem vagyok stréber!

- Jaj, részletkérdés! Tetszik ez a gönc.. Honnan szerezted?

- Hát.. Boltból, mint mindenki más..

- Jaj, butus! Na de hova menjünk? 

- Um.. Gyere át!

Mennyire fura, hogy egy teljesen ismeretlen lánnyal, hogy megtaláltam a hangot! Ahhoz képest, hogy a bátyja egy faragatlan tuskó, ő messzemenően.. kibaszott jófej! Mivel csak két saroknyira lakunk, hamar hazaértünk.. De ami ezután zajlott.. Én sose gondoltam volna..

* Jenny-Tay Horan

 Anna meglepett ezzel a pia-dologgal. Sosem volt problémám az alkohollal, különösen azért nem, mert az olyanok, mint mi, időpocsékolásnak tartják az ivást, és sajnos túl drága mulatság is. Annyi alkoholmennyiséget kell ledöntenünk, amitől öt edzett alkoholista is detoxba kerülne, mire elkezdene hatni ránk. Egyszer kipróbáltuk Niall-lel, de az már vagy ötven éve volt, és nem emlékszem, hogyan viselkedtem. Arra gondoltam, majd utánzom Annát... de remélem, nem akart nagyon berúgni.

 Pár saroknyira laktak a sulitól. Út közben vettünk két üveg Jack Daniel's-t, fejenként két Sommersby-t és kólát. Nem nagyon rejtegettük a piát, mert Anna azt mondta, a szülei nem lesznek otthon. Nagy házuk volt, amire hirtelen nagyon irigy lettem. Felmentünk Anna szobájába. Nagyon cukin volt berendezve, mint egy kis hercegnő toronyszobája! Amíg ő az italokat bontogatta, addig én belenéztem a szekrényébe. Kihajigáltam azokat, amik szerintem gázok voltak - és ebből volt egy pár! -, és arra jutottam, hogy ezzel a kedves és bájos teremtéssel kötelező megosztanom a ruháim legjavát.

- A szüleid mikor érnek haza? - kérdeztem.

- Nem tudom... egyszer csak!

 Aztán nekiesett a whiskynek, de elsőre túl kevés kólát öntött bele. Miután elfogyott mind a négy Sommersby, már csak a whisky maradt. Anna arca igencsak kipirult az alkoholtól. Lementünk a nappaliba. Megmutatta az X-boxot... életemben először találkoztam ilyesmivel. Valami hülye játékot játszottunk, aminek nem sok értelmét láttam. Választhattunk japán nevű játékosokat és egymás ellen kellett küzdenünk, Anna pedig mindig megvert. Zavart egy kicsit, mert fordított esetben én biztosan hagytam volna őt nyerni párszor.

 Úgy láttam, hogy túl sokat ivott. Felbontottam a másik whiskyt, és próbáltam meginni az egész üveggel, bár eléggé égette a torkomat. Úgy gondoltam, nekem nem árt, viszont Anna sem lesz annyira rosszul.

- Te jó ég! - sikoltott fel. - Megittál egy egész üveg whiskyt?

 Ijedtemben elejtettem az üveget, ami összetört a padlón, és a maradék, amennyi benne volt, szétfröccsent. Ezzel egyidejűleg kinyílt mögöttem a bejárati ajtó.

- Anna, drágám, megjöttünk! - szólt egy nő, gondolom Anna édesanyja. - Anna... te mit...?

 Megfordultam. Anna szülei olyan fenyegetően tornyosultak felettünk, hogy nagyon kellett vigyáznom, nehogy kiugorjak az ablakon. Úgy éreztem magam, mint egy sarokba szorított állat. Követtem az anyuka pillantását, körben a nappaliban, ami úgy nézett ki, mintha egy hatalmas házi bulit csaptunk volna, pedig csak mi ketten iszogattunk... üvegek mindenfelé a padlón, ráadásul ott voltak a Jack Daniel's-es üveg szilánkjai. Minden bűzlött a piától. Nem tudom, hogy az emberek ebből mennyit érezhettek, de az én orromat nagyon facsarta.

 Anna édesapja tért előbb magához.

- Te meg ki vagy? - nézett rám kérdőn.

- Jennifer-Tay Horan - feleltem gyorsan. - Annával egy osztályba járunk... csak rossz napja volt....

- És akkor ez a megoldás? - kiabált az anyja. - Hogy leisszátok magatokat?

- Anya... nemár... - Anna próbált feltápászkodni, de ez több percbe telt volna.

 Gondolom, erre ő is rájött, mert nem próbálkozott vele tovább. Eszembe jutott, hogy megigézhetném a szüleit, hogy ne emlékezzenek erre az egészre, de Anna nem biztos, hogy értette volna, hogy miért nem haragudnak rá a szülei vagy büntetik meg. Az ő agyát is át kellett volna mosnom, de nem voltam benne biztos, hogy sikerülhet. Annában van valami természetfeletti. Nem tudom, mi az, de nem véletlenül vonzza annyira Niallt... és ő meg azt hiszi, hogy nem veszem észre!

- Mit nemár? - rikácsolt tovább a nő. - Nézd meg, mekkora rumlit csináltatok!

- Rendet csinálok - közölte Anna két csuklás közt.

 Odamászott az üvegcserepekhez, és szedegetni kezdte őket. Éppen hajoltam volna le, hogy segítsek neki, mikor elvágta az ujját... hosszú-hosszú órák óta voltunk együtt, már beesteledett... és csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni... Azt hiszem, reggel nem ittam eleget abból a vérből, amit Niall lopott a kórházból...

04. Old Love, Old Fire

 *AnnaBell

 Ross-szal a levegő hiánya miatt váltunk el. Kicsit szuszogtunk, éreztem a meleg leheletet az ajkamon. Ross még jobban magához szorított. Feltörtek a régi emlékek és könnyek szöktek a szemembe. Ross fölemelte lehajtott fejemet.
- Miért sírsz?
- Mert tudom, hogy újra pofára ejtesz majd.
Szemébe néztem. Ellöktem a mellkasánál fogva és berohantam a házba. A könnyeim csak úgy dőltek. Az életem gyökeresen megváltozott. Jött ez a Horan gyerek, aztán Ross is visszatért. Á! Biztos csak egy rossz nap. Csendesen álomba sírtam magam.

*Másnap*

 Az órám éktelen csipogása riasztott fel. Reflexből rásóztam egy hatalmasat, amire engedelmesen elhallgatott. Kimásztam az ágyamból, úgy, hogy szinte ki se láttam a fejemből. Lesétáltam a hosszú csigalépcsőn. Lent friss gofri illata.. helyett üres konyha és üres ház fogadott. Az üzenetben, amit anya a hűtőn rögzített, ez állt:
" Szia kincsem!
 Apáddal elmentünk dolgozni, mert volt egy kis plusz munka. Remélem elintézed magadnak az tízórait meg a többit. Puszi:
Anyu és Apu. Xx"

 Hát azt hiszem nem lesz gond az önellátással, de azért jó lett volna ha nem kell gyalogolnom. Sóhajtottam egyet aztán bekukkantottam a hűtőbe. Volt felvágott, meg margarin, meg egy kis tegnapi lasagne maradék. A lasagne-t befaltam reggeli gyanánt meg csináltam két zsömit tízórainak. Még begöndörítettem a hajam és elindultam.
 Suliba beérve sem volt változás. Mindenki ment mindenfelé. Hannah-t nagy nehezen megtaláltam. Megöleltük egymást.
- Szia Hannah!
- Szia Anna! Wow! Jó a szerelésed!
- Hát.. Kaptam pár új cuccot..
- Jaj, ne szerénykedj! Oltári jól nézel ki!
- Inkább menjünk a terembe.
- Jól van. Mizu?
- Gyalog kellett jönnöm..
- Húú! Világ vége..
- Nem vicces- röhögtem el magam.
Tényleg ki tudok akadni ha gyalog kell jönnöm suliba a város másik feléről. Most azonban a töriterem felé trappoltunk. A teremben két egymás mellett lévő padot foglaltunk el. Elvégre, ki akar hátrafelé forogni, hogy beszélgethessen órán?  Na, szóval leültünk..

*Jenny-Tay Horan

 Egy újabb unalmas város, amit ideje feldobni! Niallel folyamatosan költözünk.. Természetesen csak azért, hogy ne tudják meg kik/mik vagyunk. Tegnap már volt szerencsém suliba menni.. Amit ma sajnos szintén meg kell ismételnem. Niallel mindig próbálunk beilleszkedni. Egy nagy hűtőtáskában visszük a KÓRHÁZI vért.Most egy Vadászkunyhóba költözünk, az erdőbe. Ez egy kicsit eltér a többi (eddigi) lakhelyünktől, de mindent ki kell próbálni. Niallel éppen a suli felé tartunk, valami ócska terepjáróval.. Érti ezt valaki? Egy Subarut lecserélni egy Lincolnra? Szerintem a bátyuska kezd begolyózni.
 Mikor még bent vagyunk az erdőbe, valami átsuhan a kocsi előtt. Én egy kicsit megijedek.. Na jó, konkrétan összeszartam magam.. Niall persze megint az érett, bölcs bátyuska..
- Jenny, megnézem mi volt az.. Maradj itt!
Ekkor láttuk őt utoljára! Dehogy csak hülyéskedek.. De az, hogy mi történt a furcsa lénnyel (akitől nemes egyszerűséggel beszartam) az a következő epizódban derül ki.. Puszi!