10. Yeah, I'm in love.. But not with you!

* Niall Horan

 Már meg sem lepődöm azon, hogy Katharina mindig tud valami meglepő dolgot mondani valakiről. Nem is kéne vele foglalkoznom, csak azzal kéne törődnöm, hogy megóvjam Jennyt Rawentől... és persze önmagától is. Végre kiértünk a kanyargós erdei útról. Párszáz méteren murvás út volt előttünk. Kénytelen voltam lassítani. Haragudtam magamra, amiért a kocsma előtt hagytam az én kocsimat, azt nem kellett volna kímélnem. Aztán jött a sztráda. Volt néhány kátyú, de nem volt nehéz őket kikerülni. A vámpírok reflexei legendásak - ennél már csak a fénysebesség gyorsabb, bár ezt még egy vámpír sem tesztelte.

 Tudtam, hogy Rawen is megérzett minket. Tulajdonképpen nem tudtam, hogy mi lesz azután, hogy Rawent utólérem, ha ez sikerül egyáltalán...

 - Nézd csak! - pattintotta fel Katharina a hamutartót.

 Egy gomb volt a tárcában.

 - Nitró? - néztem rá megütközve.

 - Most mit vagy úgy oda? - kötötte be a biztonsági övet. - Tudod, én is láttam a Halálos iramban filmeket! Volt egy férfi, aki megszállottan szerette az autókat, és összejöttem vele egy időre...

 - Kímélj meg a részletektől! - intettem le.

 Egymásra mosolyogtunk, majd lenyomtam a gombot. Most aztán jól jöttek a reflexeim! Az autó pillanatok alatt gyorsult fel kétszázról... de kiakadt a sebességmérő, úgyhogy nem tudom, mennyivel mehettünk. Feltűnt előttünk Rawen sportautója. Egy percbe sem telt, míg beértük. Lassítás nélkül mentem neki. Rawen egy darabig elnavigálta az autót, lelassítva ezzel mindkét járművet, de végül sikerült lesodornom az útról és egy fának szegeznem a kocsiját.

 - Most mi lesz? - suttogtam Katharina felé.

 - Szállj ki! - felelte ijedten.

 A félelme rám is átragadt. Letépte magáról a biztonsági övet, és kipattant a kocsiból. Gyorsan felócsúdtam és követtem. Rawen szintén kiugrott az autóból. Becsukta maga mögött a kocsi ajtaját, megigazította bőrkabátját és levette a napszemüvegét.

 - Niall? - vigyorgott rám. - Mi bajod? Ugyan már, csak játszottunk!

 Több se kellett! Nekironttam, megragadtam a torkánál és lenyomtam a földre. Mindkét kezemmel szorítottam, az erek kidagadtak a karomon, minden erőmet beleadtam, de Rawen megfeszítette a nyakát és úgy nevetett, mintha csiklandoznám.

 - Csak ennyit tudsz, hülye gyerek? - nevetett a képembe.

 Még csak nem is védekezett. Karba tette a kezét és kihívóan nézett rám. Előkaptam egy kést a farzsebemből, belenyomtam a hasába, és felhasítottam volna a szívéig, ha a karja nincs útban. Rawen fájdalmasan felordított és próbálta eltolni a kezem. A másik kezemmel még mindig a torkát szorítottam, ezért egyik kezével azt próbálta lefejteni, a másikkal a kést próbálta kihúzni. Ketten ellentétes irányba toltuk a kést, néha elhúztam balra, néha felfelé, lefelé, jobbra, amere sikerült, ő pedig próbálta eltolni. Mikor sikerült eltolnia a kezem, amivel fojtogattam, lefejeltem. Aztán éreztem, hogy egyre feljebb emeli azt a kezemet is, amiben a kés volt.

 Semmilyen fegyver nem állt rendelkezésemre, amivel megölhettem volna. Kétségbeesetten néztem körbe, hátha mégis találok valamit ellene.

 - Jenny... Jenny, térj magadhoz! - hangzott fel mögöttem Katharina hangja.

 Hirtelen biztosra vettem, hogy Jenny meghalt, mert Rawen megölte. Ez adott erőt ahhoz, hogy kirántsam a karomat a szorításából, és beledöfjem a kést a torkába. Hát, nem mondanám, hogy szakszerű gégemetszés volt, de egy darabig lefoglaltam vele a vámpírt. Megforgattam benne egy kicsit, majd kirántottam belőle és a kocsihoz siettem.

 Jenny nyakát és mindkét karját harapásnyomok tarkították. Katharina felhúzta a szemét; gyönyörű kék szemében fakó fény ült, szemfehérje véreres volt. Felhúzta az ajkát is, a szemfoga teljesen normális méretű volt, mint akármelyik emberé. Igazából fogalmam sincs, hogy ez mit jelentett, hiszen mielőtt elindultunk, valószínűleg evett, és ha jól vagyunk lakva, a fogunk összehúzódik és bátran mosolyoghatunk.

 - Vége? - kérdeztem remegő hangon.

 Katharina sötéten nézett rám.

 - Majdnem - felelte halkan.

 Visszafordultam Rawenhez. Addigra felült, egyik kezét a torkára szorította, a másikkal a hasán vágott lyukat próbálta összefogni. Felkaptam, a kocsijára nyomtam, és addig szúrkáltam belé a kést, amíg teljesen el nem ernyedt. Lázasan egy bot után kezdtem kutatni, hogy átdöfjem a szívét, de Katharina leállított.

 - Niall! Indulnunk kell, vagy Jenny meghal! Azonnal!

 Átugrottam Rawen autóját. Búcsúzóul még tőből letörtem a botkormányt, majd felkaptam Jennyt. Katharina közben beszállt a saját autójába a volánhoz. Feltéptem a hátsó ajtót és berámoltam a húgomat a hátsó ülésre, majd beugrottam mellé. A kocsi nem indult.

 - A fenébe ezzel a ronccsal! - csapott a kormányra Katharina. - Lefulladt ez a rohadt tragacs!

 Választékosan káromkodtam, majd láttam, hogy Rawen teste megrándul. Halálra rémültem. Az egész felsőtestét széthasogattam, sok vérre van szüksége a gyógyuláshoz... emberi vérre, vagy egy boszorkányéra. Katharina éppen kapóra jött volna neki.

 - Vidd el Jennyt... - kezdtem.

 - Nem szállhatsz ki! - szólt rám. - Rád is szükség van!

 - Kiszállnál végre a fejemből? - mordultam fel.

 Katharina hátrafordult.

 - Nem áldozhatod fel magadat értünk - közölte. - Ha megteszed, Jenny meghal. Rawen még így is elbánhat veled és...

 - Jó, jó! - rántottam meg a vállam. - Csak indíts!

 Rawen felegyenesedett. Potyogtak ki belőle a szervei. Meglepetten lenézett, majd hetykén megrántotta a vállát és elindult felénk. Katharina egyre hisztérikusabban próbálta meg beindítani az autót. Rawen egyre közelebb ért. Az izmaim megfeszültek. Megragadtam a kilincset. Rawen már nyúlt a ajtóért, mikor a motor egyszercsak felbúgott és Katharina kifarolt. Rawen belemélyeztette körmeit az autóba. Fülsüketítő hanggal végigkarcolta a kocsit egészen az elejéig, de sikerült elég mélyen belemélyesztenie az ujjait ahhoz, hogy megakassza az autót. Katharina elkeseredetten tolatott, mire az autó csúszni kezdett oldalra. Mikor irányba álltunk, Katharina sebességbe tette az autót és gázt adot. Egy darabig húztuk magunk után Rawent, majd végre leszakadt a kocsiról.

 - Vér kell neki - szólt hátra Katharina. - Emberi és vámpírvér is.

 A késem után kaptam, de sehol sem találtam. Valószínűleg Rawen hátában felejtettem. Kiharaptam a csuklómon az ütőeret, és Jenny szájához tartottam. Semmi sem történt. Mintha tényleg meghalt volna. Egyre elkeseredettebben csepegtettem a vért a szájába és köré, míg be nem gyógyult a seb.

 Katharina leparkolt a ház előtt.

 - Van más megoldás! - szólt. - Ne pazarold a véred!

 Bevittük Jennyt a házba. Letettem a kanapéra. Katharina hozott pár zacskó vért, tűt és csöveket. Bekötött egy infúziót egy tasakkal és megkért, hogy tartsam. Addig engem is megszúrt, beleállított egy csövet a karomba és megszívta, hogy elinduljon a vér, majd azt is Jenny karjába vezette. Aztán leültetett és tartotta ő a tasakot. Mikor kiürült, kicserélte.

 - Niall, elég lesz! - szólt.

 Próbálta kitépni a karomból a csövet.

 - Nem! - kiáltottam fel. - Az az állat majdnem teljesen kiszipolyozta!

 - Niall! Azt mondtam, elég! Szükségünk lesz a te erődre is! Jenny rendbe jön, majd később még adsz neki vért, de most elég ennyi.

 - Nem! - motyogtam. - Még nem... még nem tért magához... még kell...

 - Kérlek, Niall! - tette gyengéden a karomra a kezét Katharina. - Egyelőre nem tehetsz többet.

 Lassan kihúzta a karomból a csövet, aztán eltávolította Jenny karjából is a másik végét. Ismét a kezembe adta a tasakot. Megint felhúzta Jenny szemhéját. Már alig volt véres a szeme. Megvizsgálta a szemfogát is, ami immár hosszabb volt, mint egy emberé. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel.

 Katharina elmosolyodott.

 - Pihen egy kicsit és jobban lesz - közölte. - Este még adhatnál neki egy kis vért... - Egy tasakot nyomott a kezembe. - Ezt idd meg mind és menj lefeküdni!

 - De én... - kezdtem.

 - Nincs de! Neked is pihenned kell! - gyorsan tasakot cserélt Jenny infúzióján. - Ha ez kiürült, kimegyek, és levédem ezt a helyet egy bűbájjal, hogy más vámpír be ne tehesse ide a lábát! Nagyon felhúztuk Rawent, és AnnaBellre is vigyáznunk kell, mivel velünk látta reggel.

 Engedelmesen inni kezdtem a vért, majd felmentem a szobámba lefeküdni. Elgondolkodtam Katharina szavain. Most csatát nyertünk, de a háború még csak most kezdődik el igazán.

 Rájöttem, hogy tényleg nagyon kimerült vagyok. Szinte rögtön elnyomott az álom. Arra keltem, hogy Jenny ugrál az ágyamon. Tényleg sokkal jobb színben volt.

 - Jól vagy? - kérdeztem.

 - Soha jobban - huppant le mellém. - Kat mondta, hogy mennyire aggódtál... köszönöm! Köszönök mindent!

 - Mennyi az idő? - ugrottam fel, mikor láttam, hogy odakint már besötétedett.

 - Nemrég múlt kilenc óra - felelte Jenny.

 - Igyál! - parancsoltam rá, és elé nyomtam a karom.

 - Niall, jól vagyok! - lökte el a karom.

 - Még igen... de mi lesz ha...?

 - De Niall... ez undorító!

 A vércsere a vámpíroknál egyet jelentett a nemi aktussal. Megértettem, hogy Jenny viszolyog ettől, de szüksége van a véremre...

 Megint felszakítottam a csuklóm, és Jenny szájára nyomtam. Egy darabig ellenkezett, de aztán nyelni kezdett és szívni és nyelni és szívni... egyre nehezebben lélegeztünk, minden tagomat elöntötte a forróság, végül felnyögött és abbahagyta. Lázasan néztünk egymásra, aztán elfintorodott és zokogva kisietett a szobámból. Az biztos, hogy ez nem normális dolog testvérek közt!

*AnnaBell Whitemelas

 Jó volt ismét Ross-szal lenni, kézen fogva járni végig a poros utcákat. Elvitt moziba. Megnéztünk egy filmet... azaz én néztem, ő viszont csak engem bámult. Először idegesített igazán, hogy bámult. Mindig ezt csinálta; nézett, mikor aludtam, mikor olvastam, tanultam... örökösen csak figyelt némán, ami valaha nagyon romantikus volt, de most valamiért zavart.

 Hamarosan egy gyorsétteremben találtuk magunkat. Hamburgerrel tömtük a fejünk és egész jó hangulatban telt az este.

 - Mesélj egy kicsit! - szóltam. - Hová mentél és mit láttál? Annyira érdekel!

 Ross arca elsötétült.

 - Láttam furcsa dolgokat - mondta fásultan, majd zavartan megrázta a fejét. - Úgy értem, csodálatos dolgokat, de mindez nem fontos. Inkább azt meséld el, hogy veled mi volt, amíg nem voltam itt.

 Megrántottam a vállam.

 - Semmi - feleltem egyszerűen. - Nekem unalmas életem van. Reggel felkelek, elmegyek a suliba, hazamegyek, tanulok és lefekszem. Közben persze eszem és tusolok, de ennyi az egész.

 - Ennyi? - mosolygott Ross.

 - Igen, ennyi! - morogtam.

 Döbbenet, hogy milyen unalmas életem van, nem igaz? Nem csodálom, hogy Ross sem vette komolyan. Végül elindultunk haza. Ross pár utcányira a házunktól megragadott és meg akart csókolni. Egy pillanatig viszonozni akartam a csókját, de valami megakadályozott ebben és ellöktem magamtól.

 - Mi a baj? - nézett riadtan Ross.

 - Semmi - sütöttem le a szemem.

 - Túl gyors voltam? Sajnálom, tudom, hogy itt hagytalak... nem szabadott volna! De megint ugyanazt érzem, mint akkor, ugyanaz, mint régen. Azt érzem, hogy összetartozunk. Te az enyém vagy és én a tiéd, tudod! Vagy te... nem is vagy szerelmes?

 - De, szerelmes vagyok... de nem beléd!

 Tudtam, hogy mit okozok a szavaimmal... az igazsággal. Ezért elrohantam és otthagytam, magára, ahogy egykor ő tette velem.

 - Vigyázz ezzel a Horan-gyerekkel! - kiabált utánam. - Megbánhatod... Anna!

 Nem futott utánam. Meg sem próbált utólérni, pedig könnyen elkaphatott volna. Elsiettem a kocsma mellett, ahol előző este berúgtunk Kicsi Jennyvel. Meglepve vettem észre, hogy Niall furgonja még mindig ott áll előtte. Egy kicsit lelassítottam, hogy jobban megnézzem magamnak. Miután elmentem mellette, gyorsabb tempóra váltottam, és mosolyogva, boldogan siettem haza. Niall Horan. Láttam magam előtt az arcát...

 Szeretem Niall Horant! Ez annyira melengette a szívemet, hogy még több erőt adott a futáshoz. Legszívesebben kiabáltam volna, had tudja meg mindenki, de főleg ő: szeretem Niallt!

* Jennifer-Tay Horan

 Ó, Istenem, milyen rég nem láttam Rawent! Már annyira hiányzott. Sosem tudnám elfelejteni az arcát, az illatát, a csókját... Azt mondta, van egy meglepetése. Egykor megígérte, hogy egy nap együtt fogunk élni, csak mi ketten. Nem tudom, hogy hagyhatnám magára valaha is Niallt, de Rawenért bármit megtennék! Akármit! Lehet, hogy vett egy házat és végre eljött az ideje, hogy magunk maradjunk.

 Leparkolt az erdő szélén.

 - Mennyit kerestelek! - fodult felém szexin mosolyogva. - A bátyád rejteget előlem, vagy mi van?

 - Valahogy nincs túlzottan oda érted... - vontam vállat.

 - Mit szólt ahhoz, hogy én tettelek vámpírrá? - nevetett fel.

 Rühelltem ezt a szót és haragudtam arra, aki kimondta.

 - Ezek a hülye pasik, igaz? - gügyögte Rawen.

 Lassan átemelte a lábát a váltó fölött és nemsokára az ölemben termett. A csókja egyszerre volt édes és vad és persze tökéletes!

 - Kívánlak! - súgta a fülembe.

 Lassan a torkomhoz emelte a száját. Aztán hirtelen belém hasított a fájdalom, de mire felsikolthattam volna, a fájdalom helyét átvette a gyönyör.

 - Mit keres nálatok egy boszorkány? - kérdezte Rawen.

 - Csak úgy... - csókolóztunk, majd újra megharapott. - Szükség volt rá... mert...

 - Mert? - sürgetett Rawen.

 - Új suli, új emberek... egy pár napig... marad... segít nekünk... hogy ne bukjunk le...

 - És csak... ennyi? - zihálta Rawen.

 - Jaaa - feleltem.

 Szeretem Rawent... eszméletlen jó volt vele, amíg szédülni nem kezdtem, és ez egyre durvább nem lett. Egyre erősödött bennem a pánik és egyre jobban fájt...

 - Rawen... ne! Várj! - szóltam erőtlen hangon.

 Nem hiszem, hogy hallotta... és aztán hirtelen megszűnt a fájdalom. Jött a sötétség, és éreztem, hogy velem van, körülvesz és leselkedik rám a halál. Rettenetesen féltem. Hosszú ideig semmit sem érzékeltem a külvilágból, egészen addig, amig halványan nem hallottam Niall hangját, aztán Katharináét. Nem értettem, miről beszélnek, csak a hangjukat hallottam. Aztán egy pillanatra felrémlett előttem Kat rémült arca és Niall fakó, riadt ábrázata... Próbáltam szólni nekik, hogy itt a vég, de képtelen voltam.

 Azután, mint egy villámcsapásként, visszatért belém az élet. Felpattant a szemem és hirtelen felültem. A nappaliban voltam, teljesen egyedül. Kinéztem az ablakon, Katharina kint táncolt. Elég viccesen mozgott, gyakran ismétlődő mozgással. Aztán megszólalt a telefonom.

 - Rawen... - szóltam bele. - Mi történt?

 - Jól vagy? - kérdezte izgatottan. - Istenem, Tay, ne haragudj! Olyan régóta vágytam rád és elszaladt velem a ló... mikor láttam, hogy rosszul vagy, visszavittelek a bátyádhoz... nem tudtam, mit csináljak! Sajnálom! Nem akartalak bántani!

 - Ne aggódj, már minden rendben! - mosolyodtam el.

 - Még szerencse, hogy van veletek egy boszorkány... bár az nem tetszik, hogy épp azon munkálkodik, hogy engem távol tartson tőled!

 - Micsoda? - ugrottam az ablakhoz. - Itt vagy valahol?

 - Igen, a közelben vagyok - felelte. - Legközelebb sokkal óvatosabb leszek, édesem, ne haragudj rám!

 - Nem haragszom! Hol vagy? Odamegyek!

 - Most nem találkozhatunk, Tay, sajnálom! Ott kell maradnod, ahol vagy! Majd elintézem, hogy együtt lehessünk! Ne mondd el senkinek, hogy beszéltünk! Töröld ki a számom, a híváslistát, mindent!

 - Rendben... de miért? - rogytam le ismét a kanapéra.

 - A bátyád nem örülne, ha tudná, hogy kerestelek... - recsegni kezdett a vonal. - ...oké?

 - Nem igazán hallak! Szar a vétel!

 - Az a... biztos amiatt van... hamarosan... veled a kapcsolatot! Felve... a kapcsolatot...

 Szétkapcsolt. Katharina abbahagyta a táncot. Gyorsan kitöröltem a híváslistából Rawent, de nem akartam törölni a számát, ezért átírtam Warenre. Waren egy régi ismerősöm volt. Véletlenül megöltem, de azt hazudtam Niallnek, hogy vámpír lett. Ha Niall átnézné a telefonom, nem fogna gyanút, és teljesen véletlenül a neve ugyanazokból a betűkből áll, mint Rawené. Azt hiszem, ez tetszett benne.

 Katharina közben bejött.

 - Látom, máris jobban vagy! - sietett oda hozzám. - Minden rendben?

 Bólintottam. Mivel a telefon még ott volt a kezemben, gyorsan kiléptem a telefonkönyvből.

 - Épp azt néztem... hogy elkéstem a suliból... Anna merre van?

 - Őt bevittük - felelte Kat. - Nézd, Jenny! Tudom, hogy semmi közöm hozzá, és valójában nem vagyok az anyád, de megtiltom, hogy találkor Rawennel!

 - Nem nagyon izgat, hogy mit akarsz! - morogtam. - Akkor találkozom vele, amikor csak akarok!

 Katharina gonoszan elvigyorodott.

 - Mindkettőnk szerencséjére nagyon is tévedsz! Új szabályok lesznek! Ezentúl nem mehetsz sehová anélkül, hogy Niall vagy én ne lennék veled! Suli után egyből hazajössz és nem viheted ki a házból a telefonodat!

 - Miért nem? - hitetlenkedtem.

 - Ennyire hülyének nézel? Rawen itt nem érhet utól sem telefonon, sem interneten keresztül, sőt, a ház ötven méteres körzetébe sem jöhet!

 - Igazad van! Tényleg semmi közöd hozzá!

 - Na ide figyelj! - hajolt közelebb fenyegetően Katharina. - Ha nem teszed azt, amit mondok, elérem máshogy, hogy úgy legyen, ahogy akarom! Úgy tűnik, elfelejted, hogy boszorkány vagyok!

 - Te meg azt, hogy én meg egy... könnyen megölhetlek!

 Katharina felszisszent.

 - Tűnj a szemem elől!

 - Mi van?!

 - Menj a szobádba!

 Legszívesebben az ajtó felé indultam volna, hogy itthagyjam, de a lábam önálló életre kelt, és hiába könyörögtem Katharinának, hogy állítsa le. A jó boszorkányok nem befolyásolhatják az emberek szabad akaratát... az emberekét! Velem azonban úgy sakkozhat, ahogy akar!

 Miután becsuktam magam mögött az ajtót és két lépésnyire jutottam az ajtótól, megálltam. Megmozgattam kicsit a kezem, lábam... minden úgy történt, ahogy én akartam. Megfordultam, hogy kinyissam az ajtót, de képtelen voltam megmozdulni. Elhátráltam, sikeresen. Ismét az ajtóhoz próbáltam menni, de mintha egy láthatatlan falba ütköztem volna. Katharina meghúzott egy határt, két lépésnyire az ajtótól. Kíváncsi voltam, hogy az ablakra is ügyelt... de nem hagyott ki semmit. A saját szobám foglya lettem. Ledobtam magam az ágyra és aludtam egy nagyot. Mikor felkeltem, gyanakodva sétáltam az ajtóhoz. Végre sikerült rajta kijutnom. Mivel Niall-ön kívül nem volt más, akivel ezt megoszthattam volna, azonnal hozzá siettem...

*Niall Horan

 Másnap reggel Jenny kiverte a hisztit, hogy nincs kedve suliba menni. Egészen addig borzalmasan viselkedett, amíg Katharina fel nem pofozta. Attól kezdve meg sem szólalt. Még a telefonját is gond nélkül otthon hagyta.

 Katharina vitt minket suliba.

 - Ma már hozzátok el a furgont! - szólt. - Ide figyeljetek! Minden szünetben legyetek együtt! Még vécére sem mehettek egyedül! Ó, és Jenny! Nincs telefon! Megértetted?

 Jenny válaszul feltépte az ajtót és kiszállt.

 - Vigyázz a húgodra! - nyomott puszit a homlokomra Katharina majd zavartan elmosolyodott. - Ne haragudj!

 - Semmi baj! - intettem le.

 Adtam én is egy puszit az arcára, majd elindultam Jenny után. Mikor utólértem, épp Chelsea-től kérte el a mobilját. Ahogy a kezébe vette, fekete lett a képernyő. Hiába nyomkodta, semmi sem történt.

 - Ööö... ez szar! - közölte szárazon a lánnyal.

 A kezébe nyomta a telefont, mire az ismét világítani és működni kezdett.

 - Mi az, hogy szar? - háborgott Chelsea.

 - Felejtsd el! - morogta Jenny.

 - Szóval odaadjam a telefonom? - mosolygott Chelsea, mintha megigézte volna.

 - Nem, köszi! - felelte negédes hangon Jenny. - Meg akartam csörgetni magam, de most jutott eszembe, hogy leraktam otthon az asztalra, és ott felejtettem.

 - Nem akarod felhívni, hogy biztos ott van-e?

 - Jó, akkor mondom a számot... - és diktálni kezdett egy tök más telefonszámot, amit sajnos nem jegyeztem meg, pedig valószínű Rawené volt.

 Chelsea a füléhez emelte.

 - Ez a szám nem létezik - felelte a lány.

 - Biztos rosszul mondtam, ne haragudj! - vonta meg a vállát Jenny. - Megtennéd, hogy később megpróbálod, amikor nem vagyok a közeledben?

 Chelsea értetlenül nézett a telefonjára.

 - Megpróbálnám, de üres a híváslistám - mondta. - Azt hiszem, új telefont kell vennem... ez szar!

 Azzal lelépett.

 - Mit csinálsz? - kérdeztem.

 Jenny felém fordult.

 - Csak hatékonyság alapján teszteltem Katharina varázserejét - vont vállat.

 - Menjünk órára! - toltam magam előtt.

 Beültem törire. Zúgott a fejem az egész tegnapi naptól. Nagyon szerettem volna meg nem történtté tenni az egészet. Elegem volt a húgomból és Rawenből. Találkozott a tekintetem Annáéval. Rámosolyogtam, ő vissza rám. Mintha most vettem volna csak észre, hogy milyen szép lány is valójában...

 - Jó reggelt kívánok, én vagyok az új történelem tanár!

 Ismerős hang volt. Édesen csengő, bájos, tele érzelmekkel. Sok emléket ébresztett bennem. Lehervad a mosoly az arcomról és lassan a hang irányába fordultam. Azt hittem, hallucinálok. Az emlékek előtörtek.

 - Adelina... - nyögtem magam elé...

09. What the hell?!

* AnnaBell Whitemelas

- Miss Whitemelas! - csattant fel a fizikatanár. - Mivel köszönhetném meg, hogy befáradt az óra hátralevő 25 percére? - ironizált.
- Jó napot kívánok, Mrs. Herilel! Elnézést kérek a késésért, reggel egy apróbb komplikáció lépett fel, igazán sajnálom!- mondtam, mire egy hangyányit megenyhült.
- Foglaljon helyet és holnapra kérem bemutatni az órai anyag másolatát, a füzetében!
Egy cseppet megkönnyebbültem, mert nem kaptam akkora fejmosást. Gyorsan meglapultam és elkértem egy füzetet, mert a tanár már csak vetített.
 Az utolsó óráról csengettek ki, és egy váratlan személy állt az ajtóban. Engem várt??

* Niall Horan

 Mikor Annaról kiderült, hogy fehérboszorkány, vegyesek voltak az érzéseim. Az egyik felem azt súgta, hogy minél hamarabb meneküljek, de a másik egyre azt hajtogatta, hogy védelmezzem, ki tudja mi vár még rá. Amint Rawen megjelent, biztos voltam abban, hogy itt maradok és segítem Annát. Nem tudom honnan jön belőlem ez a mérhetetlen empátia Anna iránt, de nagyon megkedveltem.  Csak tudnám hova ment el az a bolond húgom!
 Suli után egyből hazamentem. Beszélnem kellett Cathievel, Jennyt haza kell hozni!
- Szia Cathie!
- Indulunk? - kiabálta fentről.
- Persze! De.. honnan?.. nem is kérdezem... - motyogtam magamban, mire leért a lépcsőn.
- Előbb igyál!- vágott hozzám egy tasak vért.
Igaza volt.. Ha nem vigyázok, ártatlan embereknek eshet baja, azt pedig nem szeretném. Gyorsan megíttam majd beültünk a kocsiba és már repesztettünk. Szagot követtem... Rawenét. Jenny szagát elnyomja a sok parfüm!.. Na jó, ez hazugság, csak gonoszkodok. De Rawent kell követnünk, mert már túl sokat élt!

* Cathie

 Épp Niall gondolatait bújom. Istenem de meggondolatlan ez a kölyök! Tényleg olyan mintha őket nevelném! Rawen túl sokat élt?! Mi az hogy!  Egyik legősibb vámpírok egyike. Nem a legeslegősibb vámpír.. De az ő unokája. Niall ennyit se tud róla? Pedig a srácnak jó hírneve van köreinkben! Nagyon erős, és Niall alig 500 éves. Ő akar vele szembeszállni? Buta fiú..
- Niall.. Tudom, hogy nem szereted.. De tudom min gondolkozol.
- Mesélj még!
- Nem azért.. De valamit tudnod kell.
- Pontosabban?
- Szóval.. Rawenről van szó..
- Mi a baj vele? - kérdezte aggodalmasan.
- A legeslegősibb vámpír unokája.
Niall szemei elkerekedtek. Holtsápadt bőrénél még sápatagabb színre váltott. Azt hittem tényleg elájul!
- Niall.. Csak azért mondom, hogy tudd mibe fogtál!
- Oké..- hebegte.
Nem állított meg, továbbhajtottunk. Tisztelem, hogy Niall ennyire bátor és fontos neki a testvére, de akkor is.. Még nem elég erős, és bár nem vagyok az anyja igenis féltem!

*AnnaBell Whitemelas

- Szia Anna!- köszönt rám..
- Nincs kedved eljönni sétálni? - egy ilyen kérdésre, ilyen időzítéssel, mégis mit mondjak. Hát persze, hogy mentem a hülye fejem után.
- O-oké.
- Elkísérlek hazáig, dobd le a cuccod és menjünk valamerre.
- Rendben - mosolyodtam el.
Elindultunk hazafele.
- És miujság van veled? Fiúk?
- Még mindig rólam beszélsz - figyelmeztettem viccesen.
- Hát.. szerintem mindig is gyönyörű voltál.
- Nem kell a süketduma. Beszélhetnénk valami másról?
- Aha.. Ki ez a Niall gyerek?
- Hmm?.. - kérdeztem meglepett sértődöttségemben.
- Ki Niall Horan?
- Csak egy srác. A barátnőm bátyja. - mondtam közönyösen, ami valamiért még nekem is fura volt.
- Értem.. - hazaértünk.- Na siess, itt várlak!
Beszaladtam.. Kissé bezsongtam, úgyhogy elengedhetetlen volt, hogy át ne öltözzek. Kimentem.
- Wow! Csodásan festesz!
- Köszönöm - pirultam.
Utána nekivágtunk a városnak...

08. Little J's boyfriend

*Jenny-Tay Horan

 Volt annál nagyobb problémám is, hogy Anna boszorkány! Nagyon kóválygott a fejem, szerettem volna egy pár korty vért, esetleg néhány litert, csak hogy érezzem, hogy élek... vagy azt, hogy aktív hulla vagyok. Teljesen új dologként hatott, hogy másnaposan az olyanok, mint mi, rengeteg vért isznak. Mikor berúgtunk pár éve, túladagoltuk a vért, és napokig vörös volt a szemünk. Niall nem engedett el sehová nappal. Este vadásztunk - emberekre -, de nem bírtunk magunkkal, és mind meghaltak. Szenvedés volt várni, és ugyanezt éltem át ismét. A vér a pincében volt, ahol Anna és Niall.

 - Menj el zuhanyozni! - utasított Katharina. - Addig én felküldöm őket!

 - Niall is biztos szomjas - morogtam. - Jó lenne, ha nem parancsolgatnál! Emlékeztetnélek, hogy valójában nem vagy az anyánk, csak úgy teszünk! Elég hülye ötlet volt, ahogy az is, hogy csinálod a boszi-főztödet Anna előtt...

 Katharina olyan keményen nézett rám, ahogy talán apám tette halovány emlékeimben. Néma küzdelem volt, de azt hiszem, már előre eldőlt, ki nyer... hacsak nem megigézem!

 - Meg ne próbáld! - figyelmeztetett.

 Felnyögtem és csináltam, amit mond. Alig, hogy levetkőztem és beálltam a zuhany alá, berontott egy zacskó vérrel. Kioktattam volna, hogy ha felemeli a kezét, és erőteljes mozdulatokkal verni kezdi az ajtót ököllel, attól sokkal illemtudóbbnak tűnik, de amint kinyitottam a számat, ráharaptam a zacskóra és vedelni kezdtem.

 - Nincs bájosabb, mint egy éhes vámpír! - nevetett ki Katharina.

 - Amúgy kimehetsz! - szűrtem a fogaim közt.

 A vér minden cseppje érték és életerő... és nincs is annál rosszabb, mint mikor az ember lánya éppen szívja magába, és valaki zavarja őt ebben! Katharina intézkedett, hogy Niall is egyen. Addig ők nekiestek a pizzának.

 A suliban, éttermekben és jobb helyeken a női vécében mindig van kuka, mert ott számolnak a menstruációval. Nekem nem lehet gyerekem, nincs mensesem, tehát nálunk nincs kuka, úgyhogy jobb helyet kellett találnom a kiürült zacskónak. A szennyestartó alja éppen megfelelt a célra.

 Miután lezuhanyoztam, csatlakoztam Annáékhoz a konyhában. Akkor tudatosult bennem, hogy Anna egy boszorkány.

*AnnaBell Whitemelas

 Amilyen furcsa Horanék anyja, annyira aranyos. Az első perctől kezdve biztonságban érzem magam mellette. Kiskoromban éreztem ilyesmit legutóbb, a buszon, mikor mellém ült egy néni. Máskor nem tetszett, hogy idegenek ülnek mellém. Nem szerettem, hogy anya átadja a helyét az idősebbeknek, én meg ott maradok az ablaknál ülve. Mindig féltem, hogy nem tudok majd kimászni a nénitől és fent maradok a buszon, míg anya leszáll.

 Niall is kedves. Pizzáztunk és beszélgettünk. Cathie nagyon vicces, szórakoztató a társasága. Nagyon jó sztorijai vannak, örökké el tudnám hallgatni! Eleinte csak az zavart egy kicsit, hogy kihűlt a pizza, de aztán felnéztem, miközben vacsoráztunk, és Kicsi Jenny ijesztően figyelt. Mint a macska, mielőtt rávetné magát az egérre. Folyamatosan meredt rám, nem is evett és esküdni mernék rá, hogy nem is vett levegőt közben! Ettől elég szarul éreztem magam.

 - Jól vagy? - kérdeztem végül.

 Semmi hatás. Bámult tovább.

 - Jenny! - bökte oldalba Niall.

 - Bocs, elbambultam... - motyogta.

 Aztán egész vacsora alatt felém se nézett. Cathie is elég feszült lett. Fura egy család ez, az már biztos. Kezdtem sajnálni, hogy nem hagytam, hogy anya értünk jöjjön. Ha látta volna, hogy Jenny mennyire kész van, biztos hazavitt volna, de már éjfél is elmúlt...

 - Úristen! - sikoltottam fel. - Hajnal 2 múlt! Reggel suli!

 - Ja, igen... - köszörűlte meg a torkát Cathie. - Gyerekek, menjetek aludni! Egy-kettő! Micsoda dolog ez? Ilyen sokáig fent maradni?!

 - De anya... - vigyorgott rá Niall, mintha Cathie csak valami viccet mondott volna.

 - Nincs anya! Tűnés fel az ágyatokba és számoljatok!

 Felmarkoltuk a hamburgereket Jenny-vel és felmentünk a szobájába. Elég tágas volt, mindenhol ruhák voltak felakasztva... de nem mondanám, hogy rendezett lett volna! Viszont nagyon jó cuccai voltak.

 - Anyukád miért akarja mindig, hogy számoljatok? - kérdeztem, hogy megtörjem a csöndet.

 Kicsi Jenny megrántotta a vállát.

 - Mert hülye! - mosolygott rám, majd megkomolyodott. - Viccesek a módszerei, de hatásosak. Anya lazának tűnik, de szereti a fegyelmet.

 - Jenny... öö... mi volt az a... az a dolog a vacsoránál?

 Megint megrántotta a vállát.

 - Nem gyakran van vendégünk... tudom, hogy fura vagyok néha... de nem fogok bocsánatot kérni azért, ami vagyok!

 Teletömtem a számat hamburgerrel, mielőtt további kérdéseket tettem volna fel neki. Megettük a kaját, dumáltunk még egy kicsit, aztán elaludtam egy mondatom közepén.

 - Anna! Jó reggelt!

 - Anyuuu, csak még öt percet, lécciii!

 - Anna! - nevetett fel Jenny.

 Kinyitottam a szemem. A frász jött rám, nem tudtam, hol vagyok, aztán szép lassan összeállt a kép. Megkerestem a telefonom. Még egy óránk volt az első óra előtt. Szerencsére nem kellett foglalkoznom vele, hogy milyen óráim lesznek. Fejben kipipáltam a listán a bepakolást. Mi maradt még?

 - Le kell fürdenem! - közöltem magammal.

 - Egyáltalán nem vagy büdös - felelte Kicsi Jenny.

 Meglepett, hogy válaszolt, mert tényleg nem neki szólt, és az is meglepett, amit mondott.

 - Te megszagoltál? - hüledeztem.

 - Dehogy! - legyintett. - Te tök hülye vagy?

 Egy kicsit tényleg elszégyeltem magam. Végül adott törölközőt. Tíz perc alatt lezuhanyoztam. Aztán kaptam pár ruhát Jenny-től, nagyon divatosan felöltöztem. Sminkeltük magunkat és egymást, Niall meg az ajtóban állt és hajszolt minket.

 - Csajok, ha nem indulunk el öt percen belül, nem érünk be az első órára!

 Észre sem vettük, hogy ott van. Mikor már tíz perce órán kellett volna lennünk, elindultunk. Mivel Niall kocsija még a kocsma előtt állt, Cathie vitt minket suliba. Az ajtó előtt toporgott és szorongatta a kulcsait.

 - Mehetünk végre? - mordult ránk.

 Kislisszoltunk mellette az ajtón. Reméltem, nem kell majd számolnom a kocsiban, mert nem biztos, hogy kibírnám nevetés nélkül, és elég cinkes lenne!

 Mikor kiléptem a házból, megtorpantam. Egy nyitott tetős szürke kocsi állt a ház előtt. A volánnál egy nagyon cuki pasi ült, szexin mosolygott.

 - Rawen? - hangzott fel mögöttem Niall meglepett hangja.

 - Pattanj be! - szólt a srác lazán.

 Jenny azonnal elindult.

 - Jenny, nem! - szólt rá Cathie.

 Kicsi Jenny oda sem figyelt rá. Beugrott a srác mellé, vadul smárolni kezdtek, mi hárman meg csak álltunk és bámultunk tátott szájjal. Aztán a srác elhajtott, mintha sose lett volna ott. Azt hittem, a szemem káprázik.

 - Ki ez a srác? - tudakoltam.

 Választ nem kaptam. Cathie és Niall elindultak a kocsihoz. Siettem utánuk. Alighogy beugrottam a hátsó ülésre, még be sem csuktam az ajtót, Cathie máris elindult.

 - Mi folyik itt? - kérdeztem halkan.

 - Nem bírjuk a srácot - legyintett Niall.

 - Miért?

 - Jó okunk van rá! - mordult fel Cathie.

 Olyan feszültség és indulat volt a hangjában, hogy nem mertem tovább kérdezősködni. Cathie leparkolt a suli előtt, és néma csend volt borult ránk.

 - Ja... öö... - kapcsoltam hirtelen. - Szóval köszi mindent! Jól éreztem magam! Majd találkozunk!

 Azzal kiugrottam a kocsiból. Életemben először késtem húsz percet. Kicsi Jenny nem jött suliba, ráadásul Niall is eltűnt az óra után.

 Megszerettem a Horan-családot. Néha furcsák, de valahogy szerettem volna az életük része lenni... aki előtt nem kell elhallgatniuk, hanem megosztják velem a problémáikat. Az élet perverziója, de ha behunytam a szemem, Niall arcát láttam magam előtt... Talán túl vagyok Rosson?