05. Agree or Argue?

*Niall J. Horan

 A kocsi ajtaját becsapva belevetettem magam az erdőbe, hogy megnézzem, mi a franc volt az, amit majdnem elütöttem, mert szagot fogtam. Tudni illik, a vámpíroknak fejlett a szaglásuk (látásuk, hallásuk). Ismerős volt a bűz, ami betöltötte egy pillanatra az orromat. Már áthatoltam az erdő felén és az idegen valami még mindig menekült előlem, én meg nem voltam hajlandó egész délelőtt a fenevadat üldözni. Egy percre megálltam, vizslattam az erdőt, de nem találtam, így visszamentem a kocsihoz, ahol Jenny várt.. Elvileg. 

  Visszaérve az autóhoz nem láttam a húgom. Bepánikoltam és elkezdtem üvöltözni a nevét. Kisvártatva meghallottam egy nyögést a közelből. Átsétáltam a kocsi másik oldalára és azt látom, hogy a húgom fetreng a sárban.

- Mi a faszért nem szóltál, hogy itt vagy? Én meg üvöltözök, mint valami Tourette-szindrómás.

- Olyan fincsi a sár, puha és meleg.. Nem volt kedvem elrontani az idilli pillanatot!

- Marha humoros vagy.. Azt mondtam, hogy maradj a kocsiban!

- Úgy értelmeztem, hogy a kocsi közelében.

- Hát.. Akkor.. Argh! Szállj be!

- Így? Sarasan?!

- Baszki! Van nálad ruha?

- Nincs.. Úgy érted, menjek meztelenül?

Egy vékony hajszál választott el attól, hogy ne vágjam tarkón.

- Nyilvánvaló..

- De most komolyaan!

- Hazamegyünk, átöltözöl és húzunk a suliba.. Egyébként..

- Igen?

- Mi a jó eget csináltál a sárban?

- Hát.. Dagonyáztam.. Mint a malacok.. Annyira cukik!

- Ööö.. Kár volt megkérdeznem.

A kocsiban ülve elhajtottam hazáig. Jenny beszaladt és egy negyed óra múlva kijött a lakásból. Visszaült és végre sikerült eljutnunk a suliig. Már nem is foglalkoztam azzal, hogy mennyire hülye, csak az bökte a csőröm, hogy valami nincs rendben ezzel a várossal.

 Spontán parkoltam le a Range Roveremet a suliban. Kiszálltam. Fehér cipőm immár sárosan díszelgett lábamon, amiért meg is néztek. Jennyvel oldalamon (aki mellesleg úgy mosolygott, mint egy jóllakott, debil ötéves) trappoltam be a suliba, kissé idegesen a reggeli incidens miatt. Vagyis nem csak amiatt, hanem sok mindenért.. Jenny nagyon flegma lett, megigézte a dirinőt, hogy egy osztályba kerüljünk, folyton meghekkeli az iskola kajarendelését és minden fiút behülyít. Nem tudom, mitől lett ilyen, de csak azért mert sosem öregszünk, nem kell úgy viselkedni, mint egy hülye gyerek.  Hosszas eszmefuttatásomat az szakította félbe, hogy beleütköztem a tegnapi csajba, valami méhkirálynő féleség.

- Mi a francot csinálsz?- rivallt rám, miközben lehajolt a könyveiért.

- Bocs!- mentem volna tovább, de meghúzta a karom.

- Nem segítenél, ha már ilyen jó benyomást keltesz, kora reggel?

- Hogyne!

Érzékeltem, hogy üresedik a folyosó, mert hát becsöngettek. A csajjal szedtük a papírjait, meg a könyveit. Mire sikerült összeszedni pont elkéstem, mert a fizikatanár bement a terembe.

-Szuper el is késtem!- sóhajtott.

- Nem vagy egyedül..

- Ja tényleg! Te vagy az az új gyerek! Chelsea- nyújtja kezét.

- Niall-  nézek rá hidegen.

Már az első pillanattól kezdve nem tetszett a csaj kisugárzása. Fölényeskedő, aki arra használja képzelt szépségét, hogy másokat nyomjon el. Annyira.. Visszataszító! Megkerültem és bevonultam az osztályterembe. A fizika óra gyorsan elment. A következő angol. Találkoztam a fura csajjal és persze nem maradhatott ki egy újabb konfliktus...

*AnnaBell

 Töri, angol, kémia... Angol! Az a hülye Horan gyerek már megint ott volt.. Kicsit kezd irritállni. Megyek befele az ajtón, mikor a szőkeség kiviharzik és teljes erőből fellök. Visszanézett, gyorsan odaugrott, hogy felsegítsen.. Mikor felnézek meglátom, hogy Niall az.

- Baszki! Engedd el a kezem! Felállok magamtól..

- Nem kedvtelésből segítek..- felelte hidegen.

- Akkor kapd be, bunkó!

Természetesen Chelsea egy kis balhét se hagyna ki.. Jött a kis csapatával és egyenesen körbezárta Niallt.

- Nos, kedves nyomi! Miért is piszkálod az én Niallömet?

- Niallöd?

- Igen.. De miért is vagy te ilyen pimasz?.. Na gyerünk, húzd be füled-farkad és futás, mielőtt kivégezlek a pillantásommal!

Na ettől a beszólástól fölment bennem a pumpa.. Most még akár meg is tudnám tépni.. Vagy kirúgnám alóla a tűsarkait.. Most.. Elegem van az eltiprásából és a hatalmas képéből.. Elég!

- Mégis mi a francot képzelsz magadról?! Azt hiszed te vagy itt a minden? Igen népszerű vagy.. pontosabban közutált! Nem látod magad? Vagy ami körülötted történik? Nem fogsz örökké gimibe járni, nem lehetsz örökké bálkirálynő.. Az nem állás! Én kitanulom a belem, míg te jó ha el tudsz olvasni egy leányregényt! Tudom, hogy te vagy Miss Tökéletesség, de.. Kuuus!- ezzel elviharzottam.

 Nem láttam Chelsea arcát, de remélem, hogy egy fikarcnyi eljutott az agyáig a kis mondókámból. Életem legnagyobb hibáját követtem el és pontosan tudtam, mi következik soron.. Vagy mégse?...

 Suli után, hazafele elgondolkodtam. Sajnos erre a fontos tevékenységre nem volt sok időm, mert az új csajjal találkoztam össze.

- Szia! Te vagy..

- Anna..- mondtam sötéten.

- Nos, Anna. Nagyon unalmasnak ígérkezik a délutánom.. Nem akarsz velem eljönni valahova?

- Um.. Nem is ismerlek.

- Én se! De kit érdekel.. Gondolom nem vagy vámpír, vagy ilyesmi...

- Nem éppen.. De tudod mit? Ma már nagyon elegem van.. Van piád?

- Ohh! A stréber kikel magából.. Ez tetszik..

- Nem vagyok stréber!

- Jaj, részletkérdés! Tetszik ez a gönc.. Honnan szerezted?

- Hát.. Boltból, mint mindenki más..

- Jaj, butus! Na de hova menjünk? 

- Um.. Gyere át!

Mennyire fura, hogy egy teljesen ismeretlen lánnyal, hogy megtaláltam a hangot! Ahhoz képest, hogy a bátyja egy faragatlan tuskó, ő messzemenően.. kibaszott jófej! Mivel csak két saroknyira lakunk, hamar hazaértünk.. De ami ezután zajlott.. Én sose gondoltam volna..

* Jenny-Tay Horan

 Anna meglepett ezzel a pia-dologgal. Sosem volt problémám az alkohollal, különösen azért nem, mert az olyanok, mint mi, időpocsékolásnak tartják az ivást, és sajnos túl drága mulatság is. Annyi alkoholmennyiséget kell ledöntenünk, amitől öt edzett alkoholista is detoxba kerülne, mire elkezdene hatni ránk. Egyszer kipróbáltuk Niall-lel, de az már vagy ötven éve volt, és nem emlékszem, hogyan viselkedtem. Arra gondoltam, majd utánzom Annát... de remélem, nem akart nagyon berúgni.

 Pár saroknyira laktak a sulitól. Út közben vettünk két üveg Jack Daniel's-t, fejenként két Sommersby-t és kólát. Nem nagyon rejtegettük a piát, mert Anna azt mondta, a szülei nem lesznek otthon. Nagy házuk volt, amire hirtelen nagyon irigy lettem. Felmentünk Anna szobájába. Nagyon cukin volt berendezve, mint egy kis hercegnő toronyszobája! Amíg ő az italokat bontogatta, addig én belenéztem a szekrényébe. Kihajigáltam azokat, amik szerintem gázok voltak - és ebből volt egy pár! -, és arra jutottam, hogy ezzel a kedves és bájos teremtéssel kötelező megosztanom a ruháim legjavát.

- A szüleid mikor érnek haza? - kérdeztem.

- Nem tudom... egyszer csak!

 Aztán nekiesett a whiskynek, de elsőre túl kevés kólát öntött bele. Miután elfogyott mind a négy Sommersby, már csak a whisky maradt. Anna arca igencsak kipirult az alkoholtól. Lementünk a nappaliba. Megmutatta az X-boxot... életemben először találkoztam ilyesmivel. Valami hülye játékot játszottunk, aminek nem sok értelmét láttam. Választhattunk japán nevű játékosokat és egymás ellen kellett küzdenünk, Anna pedig mindig megvert. Zavart egy kicsit, mert fordított esetben én biztosan hagytam volna őt nyerni párszor.

 Úgy láttam, hogy túl sokat ivott. Felbontottam a másik whiskyt, és próbáltam meginni az egész üveggel, bár eléggé égette a torkomat. Úgy gondoltam, nekem nem árt, viszont Anna sem lesz annyira rosszul.

- Te jó ég! - sikoltott fel. - Megittál egy egész üveg whiskyt?

 Ijedtemben elejtettem az üveget, ami összetört a padlón, és a maradék, amennyi benne volt, szétfröccsent. Ezzel egyidejűleg kinyílt mögöttem a bejárati ajtó.

- Anna, drágám, megjöttünk! - szólt egy nő, gondolom Anna édesanyja. - Anna... te mit...?

 Megfordultam. Anna szülei olyan fenyegetően tornyosultak felettünk, hogy nagyon kellett vigyáznom, nehogy kiugorjak az ablakon. Úgy éreztem magam, mint egy sarokba szorított állat. Követtem az anyuka pillantását, körben a nappaliban, ami úgy nézett ki, mintha egy hatalmas házi bulit csaptunk volna, pedig csak mi ketten iszogattunk... üvegek mindenfelé a padlón, ráadásul ott voltak a Jack Daniel's-es üveg szilánkjai. Minden bűzlött a piától. Nem tudom, hogy az emberek ebből mennyit érezhettek, de az én orromat nagyon facsarta.

 Anna édesapja tért előbb magához.

- Te meg ki vagy? - nézett rám kérdőn.

- Jennifer-Tay Horan - feleltem gyorsan. - Annával egy osztályba járunk... csak rossz napja volt....

- És akkor ez a megoldás? - kiabált az anyja. - Hogy leisszátok magatokat?

- Anya... nemár... - Anna próbált feltápászkodni, de ez több percbe telt volna.

 Gondolom, erre ő is rájött, mert nem próbálkozott vele tovább. Eszembe jutott, hogy megigézhetném a szüleit, hogy ne emlékezzenek erre az egészre, de Anna nem biztos, hogy értette volna, hogy miért nem haragudnak rá a szülei vagy büntetik meg. Az ő agyát is át kellett volna mosnom, de nem voltam benne biztos, hogy sikerülhet. Annában van valami természetfeletti. Nem tudom, mi az, de nem véletlenül vonzza annyira Niallt... és ő meg azt hiszi, hogy nem veszem észre!

- Mit nemár? - rikácsolt tovább a nő. - Nézd meg, mekkora rumlit csináltatok!

- Rendet csinálok - közölte Anna két csuklás közt.

 Odamászott az üvegcserepekhez, és szedegetni kezdte őket. Éppen hajoltam volna le, hogy segítsek neki, mikor elvágta az ujját... hosszú-hosszú órák óta voltunk együtt, már beesteledett... és csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni... Azt hiszem, reggel nem ittam eleget abból a vérből, amit Niall lopott a kórházból...